Ferenc pápa az északolasz szeminaristákhoz: Pásztorok legyetek, ne klerikusok!

2018. október 17., szerda | 10:30

Ferenc pápa október 13-án fogadta a Kelemen teremben a lombardiai szeminaristák négyszáz fős csoportját.

Az északolasz Lombardia tartomány szemináriumainak növendékei püspökeik és elöljáróik kíséretében találkoztak a Szentatyával, aki válaszolt kérdéseikre. A kötetlen beszélgetés során Ferenc pápa arra is buzdított, hogy „a pap legyen normális és emberi, álljon a helyén, és soha senkit meg ne botránkoztasson”.

Az Egyházon belül történt botrányok kapcsán a Szentatya megjegyezte, hogy „Isten népének nagy a bölcsessége ugyan, de nem tudja megbocsátani, ha egy pap rosszul bánik velük, és a pénzhez ragaszkodik”. A visszaélések világméretű botrányt okoztak, ám a pápa számára „a legnagyobb botrány, ha egy pap e világi, aki soha nem ül a tabernákulum elé, és nem látogatja a betegeket”.

„Jézus önmagából kilépő egyházat akart, nem olyat, amely csak sétálgat – fogalmazott. – Ez a kilépés nem kaland, hanem Jézus parancsa. Jézus kora hasonlít a mai világhoz: abban a korban is hoztak áldozatot, miként ma, de most fehér kesztyűkkel teszik.” Mindezzel szemben Ferenc pápa arra hívta az északolasz szeminaristákat, hogy tegyenek konkrét dolgokat, legyenek közel Isten népéhez. Először azonban keressék Jézust az imában, és ápolják magukban Isten Szavát. Pásztorok legyenek, ne hivatali klerikusok, mert a klerikalizmus az Egyház elfajzása!

A kétségek és bizonytalanságok kérdése kapcsán megállapította, hogy a kétség keresztje kereszt ugyan, de termékeny. Válságba sodor, de az Úrhoz visz közelebb, és így gazdagság forrásává válik. Kétségeinkben fontos és hasznos dolog párbeszédet folytatni a lelkivezetőnkkel – ajánlotta a Szentatya. Kitért a merevség magatartásformájára is, ami veszélyt jelent, mert elrejti a problémákat. Ennek felismeréséhez jól meg kell tudni különböztetni a dolgokat, amihez a pápa szerint jó, ha némi humorérzék is párosul.

Az Eucharisztia szerepét illetően a pápa a szentmise bemutatásának liturgikus és közösségi jellegét hangsúlyozta. Az Eucharisztia olyan titok, amit lépésről lépésre kell megmagyarázni – mutatott rá a Szentatya. Ferenc pápa szerint „a mise néha olyan, mint egy halotti virrasztás”, ezért azt ajánlotta, hogy majd rövid, legfeljebb nyolcperces homíliát tartsanak a kispapok, olyat, amely egy gondolat, egy kép, egy szó köré épül.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
-nem-rovidultem-meg-folszenteltsegemben-beszelgetes-biro-laszlo-puspokkel-hivatasrol-betegsegrol
„Nem rövidültem meg fölszenteltségemben” – Beszélgetés Bíró László püspökkel hivatásról, betegségről

Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferense, május 21-én ünnepli püspökké szentelésének 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból felkerestük őt a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházban.

13:01
megindito-kepek-es-tanusagtetel-fogvatartottak-adtak-elo-szent-adorjan-legendajat
Megindító képek és tanúságtétel – Fogvatartottak adták elő Szent Adorján legendáját

Családok ülnek kis körökben a balassagyarmati volt vármegyeháza dísztermében; lelkesen beszélgetnek, mosolyognak, nevetnek, már-már idillinek tetsző a pillanat. Csakhogy ez egy rendkívüli találkozás a városi börtön fogvatartottjai és családtagjaik között.

2019. május 20., hétfő