Ferenc pápa felhívása: Február 23-án tartsunk imanapot és böjtöt a békéért!

2018. február 4. vasárnap 17:30

Február 4-én délben a Szentatya a napi evangélium alapján Jézus evangéliumhirdető és gyógyító tevékenységéről elmélkedett, az Angelus elimádkozása után pedig azt szorgalmazta, hogy álljuk ellen a leselejtezés kultúrájának, tevőlegesen védelmezzük az életet és szolgáljuk a békét.

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai vasárnap evangéliuma folytatja Jézus egyik kafarnaumi napjának bemutatását, szombatról, a zsidók heti ünnepnapjáról van szó. (vö. Mk 1,21–39) Ezen alkalommal Márk evangélista azt a kapcsolatot emeli ki, amely összefűzi Jézus gyógyító tevékenységét és a vele találkozó emberek hitének felébresztését. A gyógyítás csodajeleivel ugyanis, melyeket mindenféle beteg érdekében művel, az Úr válaszként hitet akar ébreszteni.

Például Péter anyósának meggyógyítása nemcsak Krisztusnak egy beteg test feletti rendkívüli hatalmára utal. E rövid elbeszélésen keresztül (Mk 1,30–31) Márk a csodák általános jelentését fogalmazza meg: a test meggyógyítása a szív meggyógyítását célozza. A jelenet tehát minden hívőre vonatkozó buzdítást tartalmaz: miután megszabadultunk a rossz szorításából és Jézus közreműködése által visszanyertük erőnket, követnünk kell Péter anyósának példáját, aki azonnal szolgálni kezdte az Urat és a többi vendéget.

Jézus kafarnaumi napja azzal a jelenettel zárul, hogy a város összes lakosa ott tolong a ház előtt, ahol Jézus megszállt, hogy odavigyék hozzá a betegeket. (vö. Mk 1,33) A testi bajoktól és lelki nyomorúságoktól szenvedő tömeg képezi úgymond azt az „életközeget”, amelyben Jézus küldetése – gyógyító és vigasztaló szavakkal és tettekkel – megvalósul. Jézus nem úgy jött, hogy az üdvösséget laboratóriumban hozza el, nem laboratóriumban, az emberektől elszakadva prédikál, hanem az emberek között, népének tagjai között! Gondoljatok csak arra, hogy Jézus nyilvános működésének nagy részét az utakon, az emberek között végezte, [ment,] hogy hirdesse az evangéliumot, hogy gyógyítsa a testi-lelki sebeket. Szenvedések gyötörte ez az emberiség, ez a tömeg, amelyről az evangélium sokszor beszél. Fájdalmak, fáradozások és problémák gyötörte emberiség: erre a szegény emberiségre irányul Jézus erős, felszabadító, újjáteremtő tevékenysége. Így, a késő esti embertömegben fejeződik be ez a szombat. És mit csinál azután Jézus?

A következő nap Jézus még hajnal előtt, észrevétlenül kimegy a városkapun, és elvonul egy félreeső helyre, hogy imádkozzon. Jézus imádkozik. Így kivonja személyét és küldetését a győzelemittas látásmódból, amely félreérti a csodáknak és az ő karizmatikus hatalmának értelmét. A csodák ugyanis „jelek”, amelyek a hit válaszára hívnak; jelek, amelyeket mindig azokat megvilágító szavak kísérnek; a jelek és a szavak együtt pedig előidézik a hitet és a megtérést Krisztus kegyelmének isteni erején keresztül.

A mai szöveg vége (Mk 1,35–39) rávilágít arra, hogy Isten országának Jézus általi hirdetése az úton találja meg a maga igazi helyét. A tanítványoknak, akik keresik őt, hogy visszavigyék a városba – a tanítványok ugyanis elmentek oda, ahol imádkozott, és vissza akarták vinni a városba –, mit felel Jézus? „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot.” (Mk 1,38) Ez volt Isten Fiának az útja, ez lesz tanítványainak az útja, és ennek kell lennie minden keresztény útjának is. Az út mint az evangélium örömhírének helye az Egyház küldetését a „menés”, a járás, a „mozgás” és sosem a megállapodottság jegye alá helyezi.

Szűz Mária segítsen minket, hogy nyitottak legyünk a Szentlélek hangjára, aki arra készteti az Egyházat, hogy sátrát egyre jobban az emberek között üsse fel, hogy eljuttassa mindenkihez Jézusnak, a test és lélek orvosának gyógyító szavait!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tegnap Vigevanóban boldoggá avatták a fiatal Teresio Olivellit, akit keresztény hite miatt öltek meg 1945-ben, a hersbrucki koncentrációs táborban. Ő tanúságot tett Krisztusról az elesettek iránt tanúsított szeretetével, és a múlt század vértanúinak nagy seregéhez csatlakozik. Hősies áldozata legyen a remény és a testvériség magva főleg a fiatalok számára!

Olaszországban ma tartjuk az élet napját, melynek témája: „Az élet evangéliuma, öröm a világnak”. Csatlakozom az olasz püspökök üzenetéhez, és kifejezem megbecsülésemet és bátorításomat a különféle egyházi valóságoknak, amelyek sokféle módon előmozdítják és támogatják az életet, kivált az életvédő mozgalmat [Movimento per la Vita], amelynek köszöntöm a nem túl nagy számban itt lévő képviselőit. És ez aggaszt engem; nincsenek sokan, akik harcolnak az életért abban a világban, ahol napról napra egyre több fegyvert gyártanak, ahol napról napra egyre több életellenes törvényt hoznak, ahol napról napra halad előre a leselejtezés kultúrája: leselejtezzük azt, ami nem hasznos, ami kellemetlen nekünk. Kérlek titeket, imádkozzunk, hogy népünk tudatosabban védelmezze az életet az emberiség történelmének pusztításra és leselejtezésre épülő szakaszában.

Szeretném biztosítani közelségemről Madagaszkár lakosságát, melyet nemrég erős ciklon sújtott, amely áldozatokat szedett, óriási károkat okozott, és sokan elveszítették otthonukat. Az Úr legyen vigasza és támasza az ottaniaknak!

Most pedig egy bejelentés: mivel azt látjuk, hogy a világ sok részén a konfliktushelyzet tragikusan elhúzódik, arra hívom az összes hívőt, hogy tartsunk külön egy ima- és böjti napot a békéért február 23-án, nagyböjt első hetének péntekjén. Főleg a Kongói Demokratikus Köztársaság és Dél-Szudán népéért fogjuk ezt felajánlani. Mint más hasonló alkalmakkor, a nem katolikus és nem keresztény testvéreket is hívom, hogy csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez úgy, ahogy legalkalmasabbnak tartják, a lényeg, hogy együtt cselekedjünk, mindnyájan!

Mennyei Atyánk mindig meghallgatja gyermekeit, akik hozzá kiáltanak a fájdalmak és szorongattatások között, „meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket” (Zsolt 147,3). Sürgető felhívást fogalmazok meg annak érdekében, hogy mi is halljuk meg ezt a kiáltást, és mindnyájan, saját lelkiismeretünkben, Isten színe előtt, tegyük fel magunknak a kérdést: „Én mit tudok tenni a békéért?”. Nyilvánvaló, hogy imádkozhatunk érte, de nem csak ezt tudjuk tenni: mindenki konkrét nemet mondhat az erőszakra, amennyiben rajta múlik. Mert az erőszakkal elért győzelmek hamis győzelmek, míg a békéért való munkálkodás mindenkinek hasznára van!

Köszöntelek mindnyájatokat, római hívek, Olaszországból és más országokból jött zarándokok. Köszöntöm a cádiz–ceutai (spanyolországi) egyházmegye csoportját, a párizsi „Charles Péguy” iskola diákjait, a Sestri Levante-i, empoli, milánói és palermói híveket, Agrigento városának képviselőit, akiknek kifejezem megbecsülésemet a bevándorlók befogadásáért és integrálásáért végzett munkájukért. Köszönöm! Köszönet mindazért, amit tesztek! Szívélyes üdvözletem a „Fraterna Domus” társulás önkénteseinek és munkatársainak, ez a társulás ötven év óta dolgozik Rómában a befogadás és a szolidaritás érdekében.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
eutanaziaba-segiteni-vagy-szeretettel-betakarni
Eutanáziába segíteni, vagy szeretettel „betakarni”?

A Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatában egy éve jelent meg életvédelemről szóló kiadványunk: Vincenzo Paglia „Nővérünk, a halál” című kötete. A könyvhöz kapcsolódva Beran Ferenc erkölcsteológus írt cikket.

2018. november 16. péntek
huszonot-eves-gyori-apor-vilmos-iskola
Huszonöt éves a győri Apor Vilmos-iskola

1993. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a győri Apor Vilmos Iskolaközpont. Az iskola diákjai és pedagógusai püspöki szentmisével és kiállításmegnyitóval ünnepelték meg a 25. évfordulót november 11-én.

2018. november 15. csütörtök