Ferenc pápa pénteki meglepetése: váratlan látogatás egy római idősotthonban

2016. január 15. péntek 19:22

Ferenc pápa január 15-én, pénteken váratlan látogatást tett egy római idősotthonban és egy olyan egészségügyi intézményben, ahol vegetatív állapotban lévő betegeket ápolnak.

A program nem szerepelt a pápa hivatalos tennivalói között. Az első az irgalmasság gesztusai közül, amelyeket Ferenc pápa minden hónapban gyakorol majd, egy-egy pénteki napon – amint azt meghirdették az irgalmasság szentévének bemutatásakor.

A Szentatya először a Casa di Iride egészségügyi intézménybe látogatott Róma egyik külvárosában, Torre Spaccatában. Ebben a házban – amelyben egészségügyi dolgozók és önkéntesek dolgoznak – hét vegetatív állapotban lévő beteget ápolnak oly módon, hogy a családtagok is bent lehetnek velük egész nap.

Ferenc pápa – akit csak egy pap és a testőrök kísértek – ezt követően egy közeli idősotthonba látogatott. Délután négy óra körül érkezett az otthonba, ahol körülbelül harminc idős ember él. Nagy meglepetésként ért mindenkit a Szentatya látogatása, amellyel konkrét jelét adta annak, amiről oly sokszor beszél: tegyünk a kiselejtezés kultúrája ellen; az idősek, a nagyszülők nagyon értékesek az egyház és a társadalom számára.

Forrás: Avvenire.it

Fotó: Avvenire.it; Famigliacristiana.it

Magyar Kurír
(tzs)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
a-lelek-altal-formalni-vilagot-egyhazmegyei-napot-tartottak-szekesfehervaron
A Lélek által formálni a világot – Egyházmegyei napot tartottak Székesfehérváron

Tizenharmadik alkalommal tartották meg május 21-én, pünkösdhétfőn a Székesfehérvári Egyházmegye hagyományos pünkösdi családi napját.

11:28
erdo-peter-megaldotta-budapesti-egyetemi-lelkeszseg-uj-kozossegi-termet
Erdő Péter megáldotta a budapesti egyetemi lelkészség új közösségi termét

Szentmisére gyűltek össze a Magyar Szentek templomában a budapesti egyetemi lelkészség hívására a diákok. Új közösségi termük megáldását Erdő Péter bíborossal ünnepelték május 24-én. A kormány támogatásával megvalósult beruházás átadásán Soltész Miklós államtitkár köszöntötte a fiatalságot.

10:36