Ferenc pápa strandolni és pizzázni hívja a római hajléktalanokat

Ferenc pápa – 2016. augusztus 16., kedd | 13:32

Konrad Krajewski érsek, a pápa főalamizsnása tízes csoportokban kisbusszal viszi el a római hajléktalanokat a tengerhez, ahol fürödhetnek, napozhatnak, aztán pedig elmennek egy pizzériába – éppen úgy, ahogyan a nyaraló olasz családok is teszik.

Augusztusban Róma városa kiürül, az ingyenkonyhák közül is jónéhány bezár néhány napra, az önkéntesek is nyaralni mennek. Az utcán élő hajléktalanok viszont nem szoktak nyaralni menni. Kirándulni sem szoktak. Idén azonban volt valaki, aki gondolt rájuk, és felajánlott a Vatikán környékén fedél nélkül élőknek egy tengerparti kiruccanást: fürdőzést, majd utána vacsorát egy pizzériában. Ferenc pápa volt az, valamint a főalamizsnása, Konrad Krajewski érsek.

Az érsek szervezi ezeket a kirándulásokat. Ő Ferenc pápa kinyújtott keze a szegények felé, ő felügyeli a Szent Péter kolonnádjai alatt a Szentatya által megálmodott zuhanyzókat és a borbélyszolgálatot, hetente két este pedig ételt és italt oszt a hajléktalanoknak a római pályaudvarokon, svájci gárdisták és a pápai csendőrség tagjainak kíséretében.

„A nyári időszakban is járunk a Termini és a Tiburtina pályaudvarokra, a svájci gárdistákkal és a vatikáni csendőrség tagjaival ennivalót osztunk. Délutánonként pedig a kisbuszunkkal elvisszük a hajléktalanokat strandolni, tízfős csoportokban” – nyilatkozta az olasz La Stampa napilapnak a lengyel érsek.

Corrado atya, ahogyan mindenki szólítja őt, összegyűjti a szegényeket, és ő maga ül a volánhoz, vezeti el a kisbuszt a Rómától harminc kilométerre, Fregene körzetében található Passoscuro strandhoz.

A kisbuszban a szegények megkapnak mindent, ami a strandoláshoz kell: fürdőruhát, törölközőt, valamint plédet a napozáshoz. Az érsek elmondta, hogy így is feltűnést keltenek, volt olyan strandoló, aki meg is kérdezte, honnan jöttek. Aki az utcán él, annak a naptól barna, kicserzett az arcbőre, a teste azonban tejfehér – mondja Konrad Krajewski.

Délután hosszan fürdőznek a tengerben, aztán kifekszenek a homokos partra napozni. A napot mindig pizzériában zárjuk, mint sokan, akik a nyári szünidőt töltik a tengernél, és időnként elmennek pizzázni. Persze az ilyen kezdeményezésekkel nem váltjuk meg a világot. Nem oldjuk meg a római hajléktalanok sok-sok problémáját. De legalább visszaadunk egy kicsit a méltóságukból. Nagyon megdöbbentett, hogyan viselkednek ezeken az alkalmakon. Tudják, hogyan kell együtt lenni másokkal. Amikor az asztalnál ülünk az étteremben, és az egyikük éppen mesél valamit, a többiek mind csendben hallgatják. Azok is nyugodtabban viselkednek, akik problémásabbak, akikre általában inkább az izgatott, ideges viselkedés jellemző – mesél tovább Krajewski érsek.

A pizzát Ferenc pápa fizeti az egész társaságnak. Eddig körülbelül száz hajléktalan vett részt ezeken a kirándulásokon.

Tegnap két albán, egy afgán, egy ukrán, egy grúz, egy indiai és három olasz jött velünk – mondta el a La Stampa riporterének az alamizsnás. – Útközben énekeltünk, rádiót hallgattunk. A szükséget szenvedő, nehéz körülmények között élő testvéreinknek emlékezetes alkalom marad ez, mert azt tehetik, amit mások. Sokan megkérdezték már: „Atya, mikor viszel el megint a tengerhez?”

Forrás: Lastampa.it/vaticaninsider/ita

Fotó: Lastampa.it/vaticaninsider/ita, Panorama.it, News.va

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria