Ferenc pápa üzenetet küldött a spanyol szerzetesi konferencia közgyűlésére

Ferenc pápa – 2018. november 15., csütörtök | 11:26

November 13. és 15. között, „Reménnyel teli jövőt adok nektek” mottóval tartja 25. közgyűlését a spanyol szerzetesek konferenciája (Confer) Madridban. A szervezet idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.

„A megszentelt élet vállalása nem azt jelenti, hogy hősök vagy mások számára követendő modell vagyunk, hanem azt, hogy a szenvedő emberek mellé állunk annak tudatában, hogy felismerjük szegény mivoltunkat, és bizalmunkat az Úrba és határtalan szeretetébe helyezzük” – fogalmaz üzenetében Ferenc pápa. Szolgálatra buzdítja a szerzeteseket, és leszögezi, a szerzetesi élet bizonytalanságai és aggodalmai ellenére tele van lehetőséggel, lelkesedéssel.

Az egyházfő utal azokra a nehézségekre, amelyek a szerzetesi életet érintik: a hivatások visszaesése, az elöregedés, a gazdasági nehézségek, a nemzetköziség és a globalizáció kihívásai, a relativizmus, a peremre szorulás, a társadalmi eljelentéktelenedés. „A körülmények ellenére azonban mégis növekszik az Úrba vetett remény. Ő az egyedüli, aki segítséget nyújthat és megmenthet minket” – hangsúlyozza a Szentatya. A kihívások között kiemelten említi a fiatalok evangelizálását: Nehéz elérni, hogy megnyíljanak az Úr hívására, nehéz „megfertőzni” őket az evangélium és a Krisztushoz tartozás örömével. Merész szerzetesekre van szükség, akik új utakat nyitnak meg, és úgy kínálják fel a szerzetesi hivatást, mint alapvető keresztény lehetőséget.

A megszentelt élet az életszentség útját jelenti: megélni az irgalmasság cselekedeteit, visszatérni a híváshoz, hogy az Egyházzal és az Egyházban éljünk, kilépve a megszokott formákból és a kényelemből, hogy közel legyünk a szenvedés, a kétségbeesés emberi helyzeteihez, amelyek az evangélium világosságára várnak.

Megváltoztak az idők, így a szerzetesi élet kihívásaira is más válaszokat kell adni – teszi hozzá a pápa, és hangsúlyozza, hogy a strukturális kérdéseket illetően új szervezeti formákra van szükség, amelyek figyelembe veszik az önmagunkból való kilépés és az újfajta jelenlét fontosságát, hogy hűek tudjunk lenni az evangéliumhoz és Isten szeretetének útjaihoz.

A döntésekben álljon első helyen az imaélet, a Jézussal való személyes találkozás, a közösségi megkülönböztetés, a párbeszéd a püspökkel – buzdít Ferenc pápa, majd üzenetét azzal zárja, reméli, hogy a szerzetesek alázatosan, ugyanakkor merészen élve, a jövő felé tekintve, a Lélek meghallgatása által tudnak a remény prófétáivá válni.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria