Filozófiai előadással zárult az idei tanév a Babeş–Bolyai Tudományegyetem teológiai karán

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az előadó abból a tézisből indult ki, hogy a két korszaknak, a preskolasztikának és a posztmodernnek – annak ellenére, hogy az idő koordinátáin meglehetősen távol állnak egymástól – számos közös vonása van, ezek megértése segíthet jobban megérteni a jelent és a jövőt.

A történelmi korokat szinte minden alkalommal az utókor nevezte meg/el, minden korszakra jellemző az átmenet, a változás az előzőhöz képest, a kimozdulás valami új felé. Vannak olyan történelmi, művelődéstörténeti és egyben filozófiatörténeti korszakok, amelyekről inkább állítható az átmeneti jelleg. Ugyanakkor a korszakok váltakozását folyamatként kell látni, értelmezni, hiszen ahogy az előadó megjegyezte, nem lehet vonalzóval határt húzni az egyes korszakok közé.

A preskolasztika és a posztmodern egyaránt olyan korszak, amely előrevetít, előkészít valami mást, a preskolasztika gondolkodói ugyanúgy nem tudták, ahogy ma mi sem, pontosan mi az, amit előkészítenek. A preskolasztika korát a bizonytalanság jellemezte, a Nyugatrómai Birodalom bukása utáni időszakban a kolostorok jelentették a menedéket a kevés írástudó, szerzetes számára. Az egyházi berkekben egyre jobban teret hódított a latin nyelv, az addigi, dominánsan platonista felfogás helyére pedig beszivárogott az arisztotelészi filozófia. Az ész, az értelem a kor gondolkodói számára fontos helyre került. Johannes Scotus Eriugena (kb. 810–877), a kor egyik meghatározó gondolkodója írásaiban főleg arra mutatott rá, hogy az ész, az értelem és a kinyilatkoztatás nem ellentétes, nem összeegyeztethetetlen fogalmak, s azt fürkészte, hogy az isteni üzenetet miként lehet lefordítani az emberek számára – mutatott rá András István.

A posztmodern kifejezést sokan ismerjük, a fogalom pontos meghatározásával viszont sokan gondban vannak. Poszt, azaz valami, ami a modern után következik. A posztmodern ugyanakkor minőségi változást is jelent. Az irodalomban, művészetekben használták először a kifejezést, s ott a posztmodern a nagy elbeszélések végét jelenti, a tradíció hiányát. A társadalomelméletbe, filozófiába átkerülve pedig  a fogyasztói társadalom térhódítását, a virtualizálódást, a test relativizálódását, a tekintély és a metafizika végét értik rajta. Az előadó rámutatott, hogy a posztmodern a szétforgácsolódás következtében a kisebbségek kora, amelyek csak saját igazukat látják és képviselik, ami miatt számos feloldhatatlan ellentét, harc, egyfajta kaotikus állapot születik.

Mindkét korszakot  a bizonytalanság jellemzi, egyformán jellemző rájuk a nyelvi változás, egyetlen nyelvnek az elterjedése, dominanciája. Bármennyire is megfoghatatlan, a posztmodern lehetőséget jelent az egyház számára is – hangsúlyozta az előadó. Ezt a lehetőséget ragadja meg Ferenc pápa, azt képviselve, hogy a kisebbség jelenti az egyházat, amelynek krisztusi küldetése van – zárta előadását András István.

Forrás: Fábián Róbert/Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Fotó: Bodó Márta

Magyar Kurír