Generációk lelki hete Tenken

Kishírek – 2018. március 14., szerda | 13:30

Húsvétra készülve rendeztek tematikus hetet a tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskolában március 5-től 10-ig. A projekthét nemcsak a diákokat segítette a lelki felkészülésben, a programokon szülők és nagyszülők is részt vehettek.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A projekthét keretében a tanítási órákon a katolikus hagyományokról tanulhattak a diákok. Bibliai történeteket dolgoztak fel, beszélgettek a templomok díszítéséről, egyházművészetről és a szentek életéről, húsvéti énekeket tanultak, képeslapot, tojásfát készítettek. Reggelente az iskolarádión keresztül végezhettek keresztutat.

Péntek délután Koronkai Zoltán jezsuita tartott előadást a szülőknek, nagyszülőknek és az intézmény dolgozóinak. A szombati közös szentmisét követően a ferences kisnővérek mutatták be rendjük életét a gyerekeknek.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria