Harmincezer fiatallal foglalkoznak a szaléziak Haitiben

2016. január 14. csütörtök 10:03

Hat évvel a Haiti életét romba döntő földrengés óta lankadatlan lendülettel folyik a szalézi munka az amerikai kontinens legszegényebb államában. A szalézi misszionáriusok Haitiben 30 ezer fiatallal dolgoznak 10 közösségben.

2010. január 12-e örökre megváltoztatta Haiti története. Helyi idő szerint 16 óra 53 perckor a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés rázta meg a földet, amelynek epicentruma 15 kilométerre volt a fővárostól, Port-au-Prince-tól. Beletelt néhány másodpercbe, míg a rengést követő óriási porfelhőtől láthatóvá váltak az összeomlott épületek.

Hála a szolidaritásnak és a kapott támogatásnak, a szaléziak azóta is elkötelezetten tevékenykednek az országban.

A földrengés halált és pusztulást hozott. Összeomlottak az iskolák és a kórházak, több ezer menekült, egymillió árván maradt gyermek, több mint 350 ezer sérült ember...

A szalézi misszionáriusok, aki közel 80 éve szolgálják a haiti népet, az iskolák, képzési központok és az infrastruktúra újjáépítésén dolgoztak a földrengés után. A világ minden tájáról érkező segélyekkel képesek voltak megjavítani a sérült épületeket és újakat építeni, de a legfontosabb, hogy lehetőséget adtak a fiataloknak, hogy oktatásban részesülhessenek.

Mindennek ellenére ma még mindig több mint 170  ezren élnek sátrakban, a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek számára kiépített táborokban, és egymillió ember él nem biztonságos épületekben. Ráadásul gyermekek ezrei még mindig nem járnak iskolába.

Hat évvel a földrengés után a szalézi misszionáriusok Haitiben 30 ezer fiatallal dolgoznak 10 közösségben. Bohnen atya „kis iskolájá”-ban több mint 20 ezer gyermek kap naponta oktatást és egy tányér ételt; a Timkatec-iskolának mintegy 800 tanulója van; a mezőgazdasági iskolában Cap-Haitenben 350 fiatal tanul; több mint ezer gyerek tanul a gressier-i nagy oktatási központban; Fort-Libertében mintegy 170 kiskorú kap alapfokú oktatást és 160 fiatal tanul ápolónak. A kiskorú utcagyerekeknek a szalézi misszionáriusok a Lakay-központban viselik gondját, Les Cayes-ben pedig új műhelyeket építenek a fiatalok számára és hamarosan befejezik az új általános iskolát. Cité Soleilben, a főváros egyik legnagyobb barakknegyedében a szaléziak egy óvodát és egy általános iskolát működtetnek.

Forrás: szaleziak.hu

Fotó: www.proyectopastoral.orgmissionnewswire.org

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
kero-imadsag-oktalansag-szemtelenseg-vagy-bizalom
Kérő imádság: oktalanság, szemtelenség vagy bizalom?

Évközi 17. vasárnap – Gondolatok az olvasmányokhoz (Ter 18,1–10a; Kol 1,24–28; Lk 10,38–42)

2016. július 23. szombat
babel-balazs-ersek-latogatasa-kecskemeti-wojty-kozpontban
Bábel Balázs érsek látogatása a kecskeméti Wojtyła-központban

Csaknem napra pontosan tíz éve, 2006 júliusában nyílt meg a Karol Wojlyła Barátság Központ, mégsem ennek megünneplésére, hanem Mária Magdolna ünnepe és egy szobor megáldása alkalmából gyűlünk össze Kecskeméten július 22-én, pénteken délelőtt.

2016. július 23. szombat