Megáldották a felújított szolnokházi templomot

Külhoni – 2016. június 22., szerda | 12:40

Ünnepi szentmise keretében áldotta meg június 18-án Böcskei László nagyváradi püspök a Bihar megyében található, külsőleg felújított szolnokházi templomot.


Az ünnepi szentmisén részt vettek a szomszédos plébániák papjai, de a margittai, érszőllősi és monospetri hívek is nagy számban jelen voltak. A szentmisén a zenei szolgálatot a monospetri Krisztus Király kórus látta el.

Homíliájában Böcskei László püspök egy szibériai utazása során tapasztalt élményét osztotta meg. Mivel ott nem rendelkeztek saját templommal a kis közösségek, lakásaikban, házaikban egy szobát rendeztek be, hogy Istennek otthont tudjanak adni. A főpásztor kiemelte, hogy nekünk vannak templomaink, de nemcsak ezekben az épületekben kell, hogy Istennel találkozzunk, hanem saját otthonainkban, a mindennapjaink során is ezt kell tennünk. Fordított esetben, ha templomunk van, Isten az, aki nekünk otthont biztosít. Isten az, aki vár, aki megerősít, megvigasztal, és megengedi, hogy a templomban mindenki otthon érezze magát – fogalmazott Böcskei László.

A szónok feltette a kérdést: a mai embernek miért fontos, hogy rendben legyen a temploma, miért fontos az, hogy Isten háza Istenhez méltó legyen? A templom, a szép templom, a felújított templom tanúságtétel. Tanúságtétele annak, hogy szeretjük a templomot, és azt akarjuk, hogy nemcsak a saját községünknek, falunknak a dísze legyen. Hisszük azt, hogy itt magával az Istennel találkozunk: az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel – fogalmazott a püspök.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria