Húsvéti karitászakció a Székesfehérvári Egyházmegyében – VIDEÓVAL

Hazai – 2014. április 16., szerda | 15:31

Befejeződött a Katolikus Karitász nagyböjti segélyakciója, a húsvét előtti tartós élelmiszergyűjtés, amelyhez önkéntes csoportjaival idén is csatlakozott a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász – tájékoztat az egyházmegye honlapja.

Nagy Lajosné karitászvezető elmondta, hogy ebben az évben rekordmennyiségű adomány gyűlt össze a felhívásra: több mint 165 tonna élelmiszerből országosan több mint húszezer család részesül a csomagokból még az ünnep előtt. A Székesfehérvári Egyházmegyében 4500 adományt tudnak kiszállítani. Az átlagosan ötkilós csomagok tartalma: liszt, olaj, rizs, cukor, tészta, konzervek, tea, készétel konzervek és édesség.

A templomokba érkező adományokat a plébániák karitászönkéntesei válogatták és osztották szét a plébánia területén nehéz helyzetben élőknek. Kádár Sándorné, a székesfehérvári öreghegyi plébánia karitászvezetője is arról tájékoztatta a megyei központot, hogy a húsvéti adományok idén nagyobb mennyiségben érkeztek. A karitászcsoport húsz önkéntese az ünnep előtt eljuttatta a csomagokat a nehéz helyzetben élő nagycsaládosoknak, gyermekeiket egyedül nevelőknek és egyedülálló időseknek. Vannak, akik még az ünnepek alatt is pénzadománnyal járulnak hozzá  a segélyakcióhoz, ezen további élelmiszereket vásárolnak, és még húsvét nyolcadában kiszállítják a hátrányos helyzetben élőknek.

A nagyböjti templomi gyűjtésből megmaradó adományokat az egyházmegyei karitászközpontok osztják szét hajléktalanoknak és a rászoruló családoknak.

A Székesfehérvári Katolikus Karitász hálásan köszöni minden adományozó nagylelkű segítségét, akiknek köszönhetően a rászorulók számára sikerült szebbé tenni húsvét ünnepét.


Videó: Somogyi Tamás és BPK

Magyar Kurír