Idén is várja a látogatókat Vörsön Magyarország legnagyobb betleheme

2015. december 16. szerda 17:00

2016. február 2-ig mindennap látogatható a Somogy megyei vörsi Szent Márton-templomban felállított betlehem, amely Magyarországon a legnagyobb. Az utóbbi években építői a részletek minél aprólékosabb kimunkálására fordítanak figyelmet.

1948-ban épült először Vörsön betlehem, akkor még csak kis méretben. Az ’50-es években egy kezdeményezés hatására a Somogy megyei község templomának Jézus Szíve-oltárát lebontották, és helyére egy nagyobb méretű betlehemet építettek. 1988-ban Futó Péter vette át a betlehem építését, akkoriban még csak a jelenlegi 50 négyzetméteres méretének körülbelül a fele volt. A gipszfigurák kivételével minden része természetes anyagból készül.

Az alapanyagokat a vörsi és a szomszédos települések lakói biztosítják ingyenesen. Mivel a bibliai életkép mérete pár éve már nem növelhető tovább a templom adottságai miatt, ezért építői a részletek aprólékosabb kimunkálására fordítanak nagyobb figyelmet. Az utóbbi években Futó Péter háttérnek egy három négyzetméternyi, Betlehem városát ábrázoló festményt készített, és felújíttatta a festett gipszfigurákat is. A vörsi betlehem építője 2014-ben elhunyt, de a hagyomány folytatódik.

Idén november 29-én, advent első vasárnapján Veres András szombathelyi megyéspüspök nyitotta meg a karácsonyra való felkészülés időszakát, melynek keretében előadást tartott Vörsön, és megnyitotta a Szent Márton-évet is.

A vörsi plébánia az idei adventi hétvégéken is lelki programokkal várta a híveket. December 20-án, vasárnap 14 órától Székely János esztergom-budapesti segédpüspök tart előadást, amelyet a vörsi bábtáncoltatós betlehemi játék követ. Az ünnepi szentmisét Székely János segédpüspök celebrálja majd.

Vörs


Vörs Somogy megye északnyugati csücskében található Árpád-kori település. Nevét 1293–1364 között említették először az oklevelek, mint a Hahót nemzetség Buzád ágának birtokát.


A falu nevezetességei között tartják számon avar kori temetőjét, illetve a Szent Márton tiszteletére szentelt, ma műemléki védelem alatt álló római katolikus templomát, amelyben 1948 óta berendezik a híres betlehemet. Manapság ez a világ legnagyobb templomon belüli betleheme, ezért számos turista keresi fel minden évben.


A késő barokk temp­lom 1720-ban épült. Mai formáját 1906-ban nyerte el. Főoltárának közepén Szent Márton könyvet és fehér ludat tartó szobra áll. A kereszthajóban az amiens-i jelenetet ábrázoló mo­dern üvegablak látható. A templom előtti Szentháromság-szobor talapzatán Szent Márton alakja látható. A falu a Via Sancti Martini zarándokút állomása.

Forrás: Wikipédia

Fotó: Via Sancti Martini

Forrás és fotó: Vörsibetlehem.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
nem-legenda-merce-kaszap-istvanra-emlekeztek-parbeszed-hazaban
Nem legenda, mérce – Kaszap Istvánra emlékeztek a Párbeszéd Házában

Kaszap István (1916–1935), a fiatalon elhunyt jezsuita novícius tiszteletére rendeztek emlékestet az Ars Sacra Fesztivál keretében a budapesti Párbeszéd Házában szeptember 17-én. Az esten a Parastúdió előadásával és kerekasztal-beszélgetéssel idézték fel a fiatal hitvalló emlékét.

2018. szeptember 18. kedd
berczi-bernat-ciszterci-apat-benedikalasat-unnepeltek-zircen
Bérczi Bernát ciszterci apát benedikálását ünnepelték Zircen

Szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján tartották az új ciszterci apát benedikálását Zircen. A szertartást Mauro Giuseppe Lepori generális apát végezte. A zirci ciszterci szerzetesközösség július 13-án választotta meg hat évre Bérczi L. Bernát eddigi kormányzóperjelt a monostor apátjává.

2018. szeptember 18. kedd