Ismét Pedro Aguado lett a piarista rend generálisa

Megszentelt élet – 2015. július 4., szombat | 17:32

Július 4-én a piarista rend 47. egyetemes káptalana Pedro Aguadót, a korábbi generálist választotta meg a rend legfőbb elöljárójának az elkövetkező hat évre – adja hírül a rend sajtószolgálata.


Június 30. és július 21. között zajlik a Piarista Rend 47. egyetemes káptalana az esztergomi Szent Adalbert Központban. A rend 1330 tagjából hivatalosan 62 fő vesz részt a rendi tanácskozáson, akik közel 36 országból érkeztek a világ számos pontjáról.

Ma reggel a káptalani tagok a Szentlelket hívó szentmisén vettek részt, majd a káptalan dékánja, Adelio Pagnini olasz piarista atya tartott rövid beszédet.

Az egybegyűltek Kalazanci Szent József Konstitúcióiból a generális személyére vonatkozó részeket hallgattak meg, majd a tájékozódó szavazás következett. Csendes, imádságos idő után a kánoni szavazással folytatódott a választás.

Ennek eredményeként a következő hat évre Pedro Aguadót, az előző ciklus generálisát választotta meg az egyetemes káptalan a rend legfőbb elöljárójának, megújítva ezzel megbízatását.


Pedro Aguado Bilbaóban született 1957. június 26-án, ahol a Kalazancius-iskola (Calasancio) diákja volt. 1975 augusztusában tette le az egyszerű fogadalmat. Ezt követően a bilbaói növendékházba került, amelyet nem sokkal korábban létesítettek a baszkföldi provinciában. Először tanári szakot végzett, majd Pamplonában teológiát tanult. Ünnepélyes fogadalomtétele 1979. augusztus 25-én volt. A pamplonai érsek, José María Cirarda szentelte pappá 1982. június 13-án. Első papi éveit a pamplonai Kalazancius-iskolában töltötte, tanárként és a lelkipásztori teendők felelőseként dolgozott. 1985-ben kinevezték a bilbaói növendékház házfőnökévé és a növendékek magiszterévé, e megbízatásait tíz éven át gyakorolta. Ebben az időszakban egyetemi diplomát szerzett neveléstudományból, valamint tanárként és lelkipásztorként tevékenykedett. Az 1988-as provinciai káptalanon megválasztották lelkipásztorkodásért felelős provinciai asszisztensnek, az 1991-es káptalan pedig újraválasztotta erre a feladatkörre. 1995-ben kinevezték a Baszkföldi Rendtartomány provinciálisává, 1999-ben és 2003-ban pedig újraválasztották erre a tisztségre. Az Emmausz Rendtartomány létrehozása után őt választották meg az új rendtartomány provinciálisának a 2007 januárjában tartott káptalanon.

Piaristaként sok éven át ifjúságpasztorációval, lelkipásztori munkatársak képzésével foglalkozott. Sokat tett a Piarista Testvériségek felkarolásáért, a világiakkal közösen végzett küldetés előmozdításáért és a hivatásgondozásért. A Piarista Rend 46. egyetemes káptalana 2009. július 4-én választotta meg először a rend általános elöljárójává Peralta de la Sal-ban.

Pedro Aguado alaposan ismeri a rend helyzetét, konkrét állapotát, ugyanis szinte folyamatosan utazik piarista jelenléttel rendelkező országokba. A generális legutóbbi kánoni vizitációját 2012 októberében kezdte meg, amely 2014 karácsonyig tartott. Világkörüli útja során öt kontinensen összesen 35 országot látogatott meg. A magyar és román tartományban tavaly áprilisban tett hosszabb látogatást.

A piarista rend számokban:

Az 1617-ben Kalazanci Szent József által alapított piarista rend mára 36 országban van jelen 5 földrészen (Európa, Afrika, Ázsia, Észak-Amerika, Dél-Amerika), a rendtagok száma megközelíti az 1330-at. 192 iskolát (ebből 3 egyetemet), 419 iskolán kívüli nevelő intézményt tartanak fent, amelyekben összesen több mint 125 000 diákot és fiatalt készítenek fel az életre. A magyar rendtartományban jelenleg 10 oktatási intézményben közel 4400 gyermeket és fiatalt oktatnak.

Fotó: Piarista Rendtartomány

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria