Jubileumi hangversenyt tartottak Pécsen

Kultúra – 2016. október 25., kedd | 10:00

A reformáció emlékéve pécsi rendezvénysorozatát megnyitó ünnepi hangversenyen Johann Sebastian Bach h-moll miséje hangzott el a Lutheránia Énekkar és a Budapesti Vonósok, valamint neves énekes szólisták előadásában, Kamp Salamon vezényletével október 21-én a Kodály Központban.

Az est ökumenikus jellegét kiemelve a Zenei Hitvallások sorozat pécsi koncertje előtt köszöntőt mondott Udvardy György pécsi megyéspüspök, illetve Gáncs Péter evangélikus és Szabó István református püspök.

„Nagy öröm számomra, hogy részt vehetek ezen az ünnepi estén. Pusztán az a tény, hogy a római egyház katolikus püspökeként egy ilyen eseményen jelen lehetek és szólhatok, önmagában is jelzi mindannyiunk számára, hogy ünneplésünk előretekintés, a jövő ünneplése, azzal együtt, hogy szükségszerűen visszatekintés is, a múlt értékeinek felfedezése és abban való megerősödés. Egészen bizonyos, hogy ezt a jövőt csak együtt tudjuk ünnepelni. Ha nem együtt szeretnénk, akkor vélhetően az embernek nagyon nehéz sorsa lesz. Nem Isten miatt, hanem a magunk küzdelmei miatt” – fogalmazott beszédében Udvardy György.

„János evangéliumában Jézus hosszasan imádkozik az Atyához az egységért. Ez az imádság egyben kérés, de sokkal inkább Isten szándékának a kifejezése, hogy ő a gyermekeit, a küzdőket, a megváltottakat egymást szeretve akarja látni – folytatta a főpásztor. – Ebben az imában az is kifejeződik, hogy mindez nem pusztán emberi erőfeszítésen múlik, hanem legfőképpen azon, hogy Isten ajándékát, az egységet felfedezzük-e, akarjuk-e egymásban, testvéri közösségünkben. Mivel az egység akarása Istentől származik, semmiképpen sem gondolhatunk uniformizálásra, valami olyan színtelen valóságra, amelyben az ember nem találná a boldogságát. Sokkal inkább azt kell látnunk, hogy ez valami ragyogó sokszínűség, Isten gyermekeinek az öröme.”

„Ezért amikor ünneplünk, előretekintünk, és várjuk ezt az egységet. Azt az egységet, amiért küzdünk, amiért egészen bizonyosan sok-sok találkozást, testvéri együttlétet kell szerveznünk, de legfőképpen befogadni kell azt, amit Isten készít. Ezért is van megítélésem szerint nagy jelentősége annak is, ahogyan a mai estén ünneplünk. Hisszük, hogy ez az egység Istentől van. A zene, a művészet, a hitvallás és a közösség révén dicsőíteni tudjuk Istent Jézus Krisztus által. Kívánom, hogy ez a mai este legyen egy indulópont, hogy jól tudjunk tekinteni egymásra testvérként és akarjuk az Istentől való egységet!” – zárta köszöntőjét a pécsi püspök.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria