Juhos Imre spirituális szabadegyetemi előadása a nevelésről

Hazai – 2016. december 27., kedd | 13:00

A Győri Hittudományi Főiskola „Hitünk és életünk” elnevezésű szabadegyetemének negyedik előadását Juhos Imre, a győri szeminárium spirituálisa tartotta december 14-én „Nevelés – kinek a dolga?” címmel.

A spirituális felvezetésként elmondta, a pedagógiai téma mindannyiunk számára fontos, a nevelés kérdése kapcsán legalább annyira szó van a szülőkről, mint a fiatalokról. Előadásában aztán három fő témát érintett Juhos Imre: korunk jellemzőit a neveléssel kapcsolatban, az embert meghatározó életközeget (ennek vonatkozásában kiemelte a család szerepét), ileltve a napjainkban jelentkező problémákat és azok kezelését.

A mai embert egyre inkább az énközpontúsága határozza meg, ez alapján hozzuk döntéseinket, így emberi kapcsolataink stabilitása romlik. Az élettapasztalat leértékelődik, a fiatal, aki bár többet tud a mai modern világ minden előnyéről és lehetőségeiről, nem tiszteli nagyszülei, idősebb rokonai élettapasztalatát. A modern ember magára van utalva, döntéshelyzetekben szorong, és fél elköteleződni. Egyre inkább teret nyer a tolerancia is, mely azonban tulajdonképpen egyfajta „burkolt diktatúra”, az „élni és élni hagyni” elvet követi, mindent viszonylagossá téve – hangzott el az előadásban.

Juhos Imre XVI. Benedek pápát említette példaként, aki tanításával, bölcsességével ebben a teljes szabadságot hirdető világban az abszolút igazságot hirdette. Ezt követően arra emlékeztetett az előadó, hogy korunk embere vallásilag is egyre inkább toleránssá, majd pedig közömbössé válik, a végén mindenki a „maga módján” lesz vallásos.

A nevelésben döntő kérdés, milyen a környezet, ahol egy gyermek felnő, milyen értékeket, magatartási mintákat kap meg otthon, a családban. Korábban ez a közeg a nagycsalád volt, ahol a szülők viselték a felelősséget, a fiatalok pedig tisztelték az idősebbeket. A nevelés lelki értékeket tartalmazott, a gyerekek érezhették a biztonságérzetet, szabályokat és elveket tanultak – folytatta a spirituális. – Manapság a fiatalok fejlődésében egyre nagyobb hatása van a kortársaknak, akik sokféle módon képesek más irányba terelni a gyerekek erkölcsi, értékrendi fejlődését. További nagyon fontos szerepe van a családnak, szűkebb közösségnek abban, hogy ott a gyerek fontosnak érezhesse magát, szeressék, és ő is megtanulja a szeretetet közvetítő kommunikációs formákat: a dicsérő szavakat, a segítségnyújtást, az együtt töltött minőségi idő fontosságát. A gyermek ezekből az értékekből, mintákból tanulva „kezdi feltölteni halhatatlan lelkének kincseskamráját”, hogy felnőtt életében ennek segítségével megőrizhesse emberi mivoltának lényegét, céltudatos életet éljen, kapcsolatai értékesek, maradandók legyenek.

Ha a gyermek mindezeket megfelelő időben nem tapasztalja meg a családi környezetben, az kihat egész további életére, felléphetnek „hiánybetegségek”, például önértékelési zavarok, rövid létperspektíva, kusza életvezetés. A nevelésben mindenkor segítségünkre lehet azonban a szeretet, mely mindenkor kész odaajándékozni magát – hangsúlyozta Juhos Imre, majd XVI. Benedek pápától vett idézettel zárta előadását: „A család olyan érték, ami soha nem lehet a vita tárgya.”

A szabadegyetem következő előadását Németh Gábor erkölcsteológiai tanár tartja 2017. január 18-án, szerdán este 6 órai kezdettel a győri szeminárium kápolnájában Az ünneplő ember címmel.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Mészáros Dávid

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria