Keleti kánonjogi világkongresszusnak adott otthont Debrecen

2017. szeptember 13. szerda 21:09

Szeptember 3. és 8. között rendezték meg a Keleti Kánonjogi Társaság (Society for the Law of the Eastern Churches) 23. világkongresszusát Debrecenben a Hajdúdorogi Főegyházmegye szervezésében. A rangos nemzetközi kánonjogi kongresszusnak közel nyolcvan résztvevője volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A tudományos eszmecsere a „primátus/primácia és szinodalitás” különböző intézményes megjelenési formáit vette újabb vizsgálat alá, főleg egyháztani, jogtörténeti és egyházfegyelmi megközelítésben. A neves résztvevők között ott volt Erdő Péter bíboros, prímás; Job Getcha metropolita, a katolikus–ortodox párbeszéd vegyes bizottságának (konstantinápolyi) ortodox társelnöke; valamint Cyril Vasil érsek, a Keleti Egyházak Kongregációjának titkára is; továbbá amerikai, belga, bolgár, brit, francia, görög, holland, kanadai, libanoni, magyar, német, olasz, orosz, román, spanyol, svájci, szír és szlovák előadók.

A kongresszus mintegy harminc előadást felölelő gazdag programja számos új ismeretet és érdekes szakmai vitát hozott. Ezek között említhető – értelemszerűen a teljesség igénye nélkül – a katolikus–ortodox ökumenikus párbeszéd pillanatnyi állásáról és perspektíváiról adott áttekintés az illetékes vegyesbizottság ortodox társelnöke részéről; az ökumenikus pátriárka ortodox egyházközösségen belül elfoglalt sajátos jogállásának kérdése; az „autokefál” (teljes jogi önállóságú) ortodox egyházi státusz elnyerésének problémaköre.

A katolikus intézményrendszer teréről külön előadás elemezte az egyetemes, valamint a keleti püspöki szinódusok mai jogi szabályozását, illetve a latin részleges zsinatokét is. A konferencia érdekes színfoltját adták a közel-keleti előadók, akik a melkita (antióchiai görögkatolikus) egyház, illetve a szír ortodox egyház szinodális gyakorlatának tapasztalatait osztották meg a hallgatósággal.

A szeptember 6-i, szerda délutáni ülés a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolában zajlott, Nyíregyházán. Itt tartották meg a társaság tisztújító közgyűlését. Ennek keretében a nemzetközi tudományos szervezet új elnökévé Astrid Kaptijnt választották (Université de Fribourg), míg alelnökévé az amerikai ortodox Lewis Patsavost (Hellenic College Holy Cross, Brookline). Az elnökség egyik új tagja Szabó Péter (PPKE/GKHF), a kongresszus szakmai társzervezője lett.

Az összejövetel szakmai eredményei között a résztvevők külön kiemelték, hogy a jelen kongresszusnak – az előadók szokásosnál bővebb köréből, illetve átgondolt kiválasztásából adódóan – számos olyan szakembert sikerült a társaság látókörébe vonni, akikkel eddig a tagságnak nem voltak személyes kapcsolatai. A kongresszus résztvevőinek a Görögkatolikus Metropólia felé kifejezett köszönetnyilvánításában ez a kedvező fejlemény külön hangsúlyt kapott. A bővülő szakmai kapcsolatok, s nem utolsósorban a vezetőség most megválasztott új összetétele a tudományos szervezet tevékenységének megújítása szempontjából is igen ígéretes.

A kongresszus résztvevői Máriapócsra, nemzeti kegyhelyünkre is ellátogattak. A program egyik kiemelkedő momentuma volt a máriapócsi bazilikában tartott ünnepi vecsernye szeptember 7-én. Az ebbe iktatott görög nyelvű énekek a külföldi résztvevők számára is még felemelőbbé, otthonosabbá tették a közös bizánci szertartást.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-hol-nincs-elso-es-nincs-utolso-vendeg
„Hol nincs első és nincs utolsó vendég”

Évközi 25. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 10,28–33)

16:00
segito-es-arto-felelmeinkrol-szabadegyetemi-eloadas-sapientia-foiskolan2
Segítő és ártó félelmeinkről – Szabadegyetemi előadás a Sapientia Főiskolán

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézetének (CSI) őszi szabadegyetemi előadását „Segítő és ártó félelmeink” címmel szeptember 21-én tartották meg az intézet vezető munkatársai: Papp Miklós, Somogyiné Petik Krisztina és Elekes Szende.

2017. szeptember 22. péntek