Keresztút a Colosseumnál a Szentatya vezetésével

Nézőpont – 2014. április 19., szombat | 11:23

2014. április 18., nagypéntek, Róma: Ferenc pápa Giancarlo Maria Bregantini, Campobasso-Boiano érsekének „Krisztus arca – az ember arca” című elmélkedéseit olvasta fel a keresztúton. Vértesaljai László SJ fordítását a Vatikáni Rádió tette közzé.


Bevezetés

„Aki látta, az tett róla tanúságot és igaz a tanúsága. Tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontját ne törjétek!” Vagy egy másik helyen: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” (Jn 19, 35–37)

Szeretett Jézus, késlekedés nélkül mentél a Golgotára, mint a szeretet beteljesítése, és hagytad magad keresztre feszíteni zokszó nélkül. Mária alázatos Fia, magadra vetted a mi éjszakánkat, hogy megmutasd, milyen fénnyel akarod kitágítani a szívünket. A te fájdalmaidban a mi megváltásunk, a te könnyeidben rajzolódik ki a „te órád”, Isten ingyenes szeretete feltárásának az órája. Hétszer megbocsátasz az utolsó sóhajtásaidban, Emberként az emberek között mindnyájunkat az Atya szívéhez vezetsz, hogy megmutasd nekünk utolsó szavaiddal a megváltás útját minden szenvedésünkre. Te, egészen Megtestesült, Te megsemmisülsz a kereszten, és egyedül csak az ért meg, az Anya, aki hűségesen „állt” a szégyenfa tövében. A Te szomjad a reménység mindig égő forrása, kinyújtott kéz a megtért gonosztevő felé is, aki ma, édes Jézus a kegyelmed által bejut a paradicsomba. Nekünk mindnyájunknak, Keresztrefeszített Úr Krisztus, add meg a végtelen Irgalmadat, Betánia illatát a világ fölött az élet sóhaját az emberiségért. És végül, a Te Atyád kezébe hagyatkozva, nyisd meg nekünk az Élet ajtaját, mely többé nem hal meg! Ámen!

I. állomás – Jézust halálra ítélik
A vádlóan mutató ujj

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Pilátus ismét hozzájuk fordult, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. De tovább ordítoztak: „Keresztre! Keresztre vele!” Harmadszor is megkérdezte: „De hát mi rosszat tett? Semmi vétket nem találok, amiért halálra kellene ítélnem. Megfenyítem és szabadon bocsátom.” De azok nem tágítottak, hanem egyre elszántabban, egyre hangosabban üvöltötték, hogy feszítse keresztre. Erre Pilátus úgy határozott, hogy enged követelésüknek. Szabadon engedte hát kérésükre azt, aki lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe, Jézust meg kiszolgáltatta nekik akaratuk szerint” (Lk 23,20–25).

Egy megfélemlített Pilátus, aki nem keresi az igazságot, a vádlóan mutató ujj és a tömeg növekvő kiáltozása – ezek Jézus halálának első lépései. Ártatlan, mint egy bárány, akinek vére megváltja az egés népét. Azt a Jézust, aki gyógyítva és áldást adva járt köztünk, most halálbüntetésre ítélik. Nincs egyetlen hálaadó szava a tömegnek, mely inkább Barabást választja. Pilátust zavarba esik emiatt. A tömegre hárítja őt, megmossa kezét, hiszen minden az ő hatalmában áll. Kiszolgáltatja őt, hogy feszítsék meg! Nem akar többé tudni róla. Számára az ügy lezárult.

Jézus elsietett elítélése közönséges vádakból áll, felületes ítéletek a nép körében, gyanúsítgatások, előítéletek, melyek bezárják a szívet és rasszista, kirekesztő és a „selejt” kultúráját teremtik meg névtelen levelekkel és szörnyűséges hazugságokkal. A megvádoltak mindjárt az első oldalra kerülnek, a felmentettek az utolsó oldalon végzik.

És mi? Tiszta, felelős és átlátszó a lelkiismeretünk, mely soha nem vonja meg a vállát, hanem bátran a gyengék védelmére kel, ellenáll az igazságtalanságnak és mindenütt megvédelmezi a megsértett igazságot?

Úr Jézus, vannak segítő kezek, és vannak kezek, melyek halálos ítéletet hoznak. Add, hogy kegyelmed által senkit ne vessünk el. Védj meg bennünket a rágalmaktól és a hazugságtól. Segíts, hogy mindig keressük az igazságot, és hogy a gyengék pártján álljunk,
készen arra, hogy elkísérjük őket útjukon. Add meg a világosságodat akiknek szükséges a küldetésükhöz, hogy a törvényszékeken mindig igaz és valós ítéleteket hozzanak. Ámen.

Pater noster, qui es in cćlis; sanctificetur nomen tuum; adveniat regnum tuum; fiat voluntas tua, sicut in cćlo, et in terra. Panem nostrum cotidianum da nobis hodie; et dimitte nobis debita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris; et ne nos inducas in tentationem; sed libera nos a malo. Stabat Mater dolorosa iuxta crucem lacrimosa, dum pendebat Filius.

II. állomás – Jézus felveszi a keresztet
A válság súlyos keresztfája

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

”Vétkeinket a saját testében fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást. Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és oltalmazójához” (1 Pt 2,24-25).

Nehéz a kereszt fája, mert azon Jézus mindannyiunk bűnét hordozza. Roskadozik a kereszt súlya alatt, mert túl nehéz az egyetlen ember számára (Jn 19,17).

Az összes igazságtalanság súlya, melyek gazdasági válságot okoztak a vele járó súlyos társadalmi következményekkel: bizonytalanság, munkanélküliség, elbocsátások, pénz mely csak igazgat a szolgálat helyett, a pénzügyi spekulációk, a vállalkozók öngyilkosságai, a korrupció, az uzsora, és a vállalkozások, melyek elhagyják saját hazájukat.

Ez a munka világának súlyos keresztje, az igazságtalanság súlya a dolgozók vállain. Jézus magára veszi ezt és azt tanítja nekünk, hogy ne éljünk többé igazságtalanságban, hanem az ő segítségével legyünk képesek a szolidaritás és reménység hídjait megépíteni, hogy ne legyünk többé kóborló és eltévelyedett bárányok ebben a válságban.

Térjünk vissza Krisztushoz, a Pásztorhoz és a lelkek Őrzőjéhez! Harcoljunk együtt a munkáért kölcsönösen, győzzük le a félelmet és az elszigetelődést, szerezzük vissza a politika becsületét és törekedjünk együtt kijutni a problémáinkból.

A kereszt akkor válik könnyebbé, ha azt Jézussal hordozzuk és mindannyian felvesszük, mert az ő – rejtekhelyekről kapott - sebei szereznek nekünk gyógyulást (vö 1 Pt 2,24).

Új Jézus, mind sűrűbbek az éjszakáink! A szegénység a nyomorúság formáját ölti fel. Nincs kenyerünk, amit gyerekeinknek adnánk és üresek a hálóink is. Bizonytalan a jövőnk. Gondoskodj munkáról, akinek hiányzik. Szítsd fel bennünk az igazságosságért lángoló tüzet, hogy az életünk ne sodródás legyen, hanem méltósággal megélt élet! Ámen!

III. ÁLLOMÁS – Jézus először esik el
A törékenység, mely megnyit minket a befogadásra

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

„Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis Istentől megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 53,4-5).

Egy törékeny, mélységesen emberi Jézust szemlélünk döbbenettel a nagy fájdalomnak ezen az állomásán. De éppen ez a porba hullása az, mely felfedi még inkább az ő határtalan szeretetét. A tömeg szorongatja, a katonák kiabálása megdöbbenti, a megkorbácsolás sebei perzselik, bensőjét keserűség tölti el a mérhetetlen emberi hálátlanság miatt. És elesik. Földre zuhan!

Mégis ebben az esésben, amikor enged a súlynak és a fáradságnak, Jézus még egyszer az élet Mestere lesz. Megtanít elfogadni a törékenységeinket, hogy tévedéseink miatt ne veszítsük el bátorságunkat saját korlátaink becsületes felismerésében: „Kész vagyok ugyan akarni a jót – mondja Szent Pál – de nem vagyok képes megtenni azt” (Róm 7,18).

Ezzel a benső erővel, mely az Atyától jön, Jézus segít bennünket, hogy elfogadjuk mások törékenységét, hogy meg ne nehezteljünk az elesőkre és ne legyünk közömbösek, akik földre esnek. Erőt is ad, hogy ne zárjuk be a kaput, aki kopogtat házaink ajtaján, mikor menedéket, méltóságot és hazát kér tőlünk. Tudatában a törékenységünknek, fogadjuk magunk közé az emigránsok törékenységét, hogy biztonságot és reményt találjanak.

Ugyanis a Cenákulum kézmosó edényének piszkos vízében, vagyis a mi törékenységünkben tükröződik az Istenünk igazi arca. Ezért, „minden lélek, mely vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől van” (1 Jn 4,2).

Úr Jézus, alázatos lettél, hogy megváltsd a mi törékenységeinket, tégy képessé bennünket, hogy belépj a legszegényebb testvéreinkkel való igazi közösségbe. Tépd ki szívünkből a félelem és közömbös kényelem minden gyökerét, mely megakadályoz minket abban, hogy felismerjünk téged az emigránsokban, és hogy tanúságot tegyünk arról, hogy az Egyházad határok nélküli, mindenkinek igazi anyja! Ámen!

IV. ÁLLOMÁS – Jézus találkozik édesanyjával
Szolidáris könnyek

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

„Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.” (Lk 2,34-35). „Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok. Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez (Róm 12,15-16).

Érzelmekkel és emésztő könnyekkel terhes Jézusnak ez a találkozása Édesanyjával, Máriával. Kifejeződik benne az anyai szeretet legyőzhetetlen ereje, mely fölülmúl minden akadályt és képes megnyitni minden utat. De még élőbb Mária szolidáris tekintete, mely osztozik Fia sorsában és erőt ad neki. Csodálattal telik meg szívünk Mária nagyságának a szemlélése során és ebben a törődésében – valóban, mint teremtmény - Istenének és Urának a „felebarátja” lesz.

Összegyűjti minden anyának a könnyeit, a távoli fiaikért, a halálra-ítélt és lemészárolt fiatalokért, vagy a háborúba indultakért, különösen is a gyermek-katonákért ontott könnyeiket. És halljuk az anyák szívszaggató keserveit fiaikért, akik a mérgező hulladékok tűzesetei okozta rákbetegségek következtében haltak meg.

Keserűséges könnyek! A fiak gyötrelmeinek szolidáris megosztása! Éjszakákon át égő gyertyák mellett virrasztó anyák, szorongással eltelve a fiatalokért, akiket kilátástalanság, kábítószer vagy alkohol kerített a hatalmába, főként szombat éjjelente!

Mária körül soha nem leszünk árva nép! Soha nem felejt bennünket. Ahogyan Szent Juan Diego-nak, Mária nekünk is nyújtja anyai vigasztalásának simogatását és mondja: „Ne nyugtalankodjék a te szíved… nemde itt vagyok én, aki a te Anyád vagyok?” (az Evangelii Gaudium apostoli buzdításból)

Üdvöz légy, Anyám, add nekem szent áldásodat. Áldj meg engem és az egész házamat. Méltóztass felajánlani Istennek mindazt, ami ma meg kell tennem és el kell szenvednem, érdemeiddel és a legszentebb Fiaddal való egységben. Neked adom és felajánlom magam és mindenemet a te szolgálatodra, köpenyed alá helyezve magam. Esd ki számomra, Úrnőm, a szív és a test tisztaságát és add, hogy a mai napon ne tegyek olyat, ami nem tetszik az Istennek. A Szeplőtelen Fogantatásod és a makulátlan szüzességed által kérem ezt! Ámen. (Szent Gaspari Bertone)

V. ÁLLOMÁS – Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszt hordozásában
Baráti kéz, mely fölemel

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

„Az egyik arra menő embert, a cirenei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét” (Mk 15,21).

Véletlenül arra halad Cirenei Simon. Mégis egy életre szóló döntő találkozás lesz ez számára. Éppen a földjéről tért haza, a fáradozás és az erősség embere. Emiatt kényszerítik, hogy vigye a gyalázatos halálra ítélt Jézus keresztjét (vö: Fil 2,8).

Ám ez az esetleges találkozás döntő és életszerű követés lesz Jézus mögött, mindennapos kereszthordozással, önmaga megtagadásával (vö Mt 16,24-25). Simon ugyanis, ahogy Márk említi, két ismert kereszténynek, Sándornak és Rufusznak az apja a római közösségben. Egy olyan apa, aki bizonyára belevéste fiai szívébe Jézus keresztjének erejét. Mert az élet, ha túlságosan szorosan tartod, megpenészedik és elszárad. De ha azt felajánlod, kivirágzik és kalászt érlel, neked és az egész közösségnek!

Ebben áll az örökké kelepcébe csalt önzésünk igazi gyógyulása. Másokkal való kapcsolatunk meggyógyít minket és egy misztikus, szemlélődő családot teremt, rá tud tekinteni a felebarát szent nagyságára, mely képes felfedezni Istent minden emberi létezőben és képes elviselni az élet kellemetlenségeit, Isten szeretetébe kapaszkodva. Csak ha megnyitom a szívemet az isteni szeretet előtt, kapok ösztönzést arra, hogy keressem mások boldogságát az önkéntesség megannyi gesztusaiban: mint egy éjszaka egy kórházban, kamatnélküli kölcsön, letörölt könny a családban, az őszinte ingyenesség, a közjó előrelátó elkötelezettsége, a kenyér és a munka megosztása, a féltékenység és irigység minden formájának a legyőzése.

És Jézus maga emlékeztet bennünket erre: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” (Mt 25,40).

Úr Jézus, a cirenei barátban ott vibrál Egyházad szíve, amely tud tetőt építeni mindazoknak, akik szomjaznak téged. A testvéri segítség a kulcs ahhoz, hogy átlépjük együtt az Élet kapuját. Ne engedd meg, hogy önzésünk megelőzzön minket, hanem segíts minket a vigasz olaját önteni mások sebeire, hogy becsületes útitársai legyünk egymásnak, menekülés nélkül, hogy valaha is belefáradnánk a testvériséget választani. Ámen!

VI. ÁLLOMÁSVeronika letörli Jézus arcát
A női gyengédség

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

„Szívem ezt sugallta: „Keresd tekintetét!” Uram, a te arcodat akarom keresni. Ne rejtsd el előlem arcodat, ne taszítsd el szolgádat haraggal! Te vagy oltalmazóm, ne utasíts vissza, Istenem, megmentőm, ne hagyj el végképp! (Zsolt 27,8-9).

Jézus erőlködve, kifulladva vonszolja magát. De arcának fénye érintetlen marad. Nincs sértés, mely ellenállhatna szépségének. A köpések nem sötétítik el azt. A pofonok sem tudják kioltani. Úgy tűnik ez az arc, mint egy égő csipkebokor, melyet minél jobban gyötörnek, annál inkább sugározza az üdvösség fényét. Csendes könnyek csorognak a Mester szeméből. Hordozza az elhagyatottság súlyát. És mégis, Jézus előre halad, nem áll meg, nem fordul vissza. Szembenéz az elnyomással. Kínozza a kegyetlenség, de Ő tudja, hogy halála nem lesz hiábavaló!

Jézus tehát megáll egy asszony előtt, aki habozás nélkül megy eléje. Veronika, a gyengédség igazi képe!

Az Úr itt megtestesíti a nagylelkű ingyenesség iránti szükségünket, hogy szeretettnek érezzük magunkat, akiket a figyelem és a törődés gesztusai védelmeznek. Ennek a teremtménynek a simogatásai letörlik Jézus drága vérét és úgy látszik, elveszik a megaláztatás tetteit, melyeket a kínzás órái során kapott. Veronikának sikerül megérintenie Jézus édes arcát és végigsimít annak tisztaságán. Nem csak azért, hogy könnyítsen rajta, hanem hogy részesüljön szenvedéséből. Jézusban felismer ő minden vigaszra váró felebarátot a gyengédség megérintésével, hogy eljusson mindazok fájdalmas nyögdécseléséig, akik ma nem kapnak orvosi ellátást, sem pedig együttérző meleget. Magányosan halnak meg.

Úr Jézus, milyen nehéz azok eltávolodása akikről azt hittük, hogy mellettünk állnak a vigasztalanságban. De te most pólyálj be azzal a gyolccsal, mely a te drága véred lenyomatát hordja, melyet az elhagyatottság útja mentén hullajtottál, amit ártatlanul szenvedtél. Nélküled, nincs vigaszunk és nem is tudunk adni semmi vigaszt.

VII. ÁLLOMÁSJézus másodszor esik el
A börtön és a kínzás félelme

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

„Minden oldalról szorongattak… Úgy rontottak rám, mint a méhrajok, úgy lobogtak, mint a tűz a bozót alatt, de az Úr nevében eltiportam őket. Megütöttek, nagyon megütöttek, összeestem, de az Úr segített. Megfenyített az Úr, igen, megfenyített, de nem szolgáltatott ki a halálnak 118. Zsolt 11.12-13.18).

Valóban Jézusban beteljesednek az úr alázatos és engedelmes Szolgájának ősi jövendölései, aki vállára veszi fájdalmaink egész történetét. És így Jézus, erővel lökdösve, földre zuhan a fáradtság és az elnyomatás alatt, bekerítve, körülvéve az erőszaktól, immár minden erő híján. Mindinkább egyedül, mind nagyobb sötétségben. Meggyötörve a testében, ellankadva csontjaiban.

Felismerjük benne a börtönök foglyainak keserű tapasztalatát, összes embertelen körülményeikkel együtt. Bekerítve és körülvéve, „egészen a földre sújtva”. A börtön manapság túlságosan is távol van, elfeledve és elutasítva a civil társadalomtól. Ott vannak a bürokrácia képtelenségei, az igazságszolgáltatás lassúsága. Kettős büntetés ez a túlzsúfoltság: súlyos bűn, igazságtalan elnyomás, mely felemészti a húst és a csontokat. Némelyek – sokak! nem teszik ezt… Amikor pedig egy testvérünk kiszabadul, úgy tartjuk őt, mint „börtönviseltet”, bezárva előtte a társadalmi és munkahelyi megváltás ajtajait.

De a legsúlyosabb a kínzás gyakorlata, mely sajnos számos helyen elterjedt a föld különböző pontjain, sokféle módon. Amint az Jézussal történt: Őt is megütötték, megalázta egy szedett-vedett katonacsapat, töviskoronával kínozták, kíméletlenül megkorbácsolták.

Mennyire igaznak érezzük ennél az esésénél Jézus szavait: „Börtönben voltam és meglátogattatok” (Mt 25,36). Minden börtönben, minden kínzásnál ott van mindig a szenvedő, a bebörtönzött, a megkorbácsolt Krisztus. Még ha kemény próbát is szenvedett, ő a mi segítségünk, hogy ne legyünk a félelemnek kiszolgáltatva. Csak együtt tudunk felállni, igazi munkatársak segítségével, önkéntesek testvéri kezének támogatásával, és egy civil társadalom támogatásával, mely sajátjának érez megannyi igazságtalanságot a börtön falai között.

Úr Jézus, határtalan megindultság fog el a harmadik esésed láttán. Semmi érdem, de bűnök sokasága, minden következetesség hiánya és gyengeség. Milyen megkülönböztetett Szeretet a válasz! A társadalmon kívül, ítélettől megölve Te mindig megáldottál bennünket. Áldottak vagyunk ma itt a földön Veled, aki megváltottál az elítéléstől. Add, hogy ne meneküljünk a felelősségeink elől, hogy újjászülessünk egy új életre, mint a Mennyország teremtményei. Ámen!

VIII. ÁLLOMÁSJézus találkozik a jeruzsálemi asszonyokkal
Megosztás és nem sajnálkozás

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent Lukács könyvéből: „Jeruzsálem leányai, nem miattam sírjatok, sírjatok inkább magatok és gyermekeitek miatt!” (Lk 23,28).

Mint az égő fáklyák, úgy mutatkoznak a női alakok a fájdalom útja mentén. Hűséges és bátor asszonyok, akik nem hagyják magukat megfélemlíteni a katonáktól és nem botránkoznak a Jó Mester sebein sem. Készek arra, hogy találkozzanak vele és megvigasztalják őt. Jézus ott van előttük. Van, aki megtapossa, miközben ájultan a földre roskad. De ott vannak az asszonyok, készen arra, hogy szívük melegét adják neki, amit a szív nem tud immár megfékezni. Előbb távolról figyelnek, aztán közelebb jönnek, ahogy azt egy barát, egy testvér vagy nővér teszi, amikor észreveszi a nehézséget, melyben a szeretett személy él.

Jézust meghatja a keserű sírásuk, és arra buzdítja őket, hogy ne merüljenek ki szenvedésének szemlélésében, hogy ne sirató asszonyok legyenek, hanem hívők! Kéri a fájdalomban osztozást, de nem akar meddő sajnálkozást, sem pedig pityergést. Nem sirámokat kér, hanem az újjászületést akarja, az előre tekintést, a hittel és reménnyel haladást a világosság hajnala felé, mely még vakítóbban kel fel azok fejére, akik az Atya felé tartanak. Sirassuk csak magunkat, ha még nem hiszünk abban a Jézusban, aki meghirdette az üdvösség országát. Sirassuk csak meg, meg nem gyónt bűneinket!

Továbbá sirassuk csak azokat a férfiakat, akik benső erőszakukkal terhelik meg az asszonyokat. Sírjunk csak a félelem és a kizsákmányolás miatt rabszolgasorsba került asszonyok felett. De nem elegendő a mellünket verni és együttérzést mutatni. Jézus ennél többet követel. Adjunk biztonságot nekik, ahogy ő tette, szeressük őket, mint sérthetetlen ajándékot az egész emberiség számára. Gyermekeink növekedéséhez, méltóságban és reménységben.

Úr Jézus, fogd le azok kezét, akik megütik az asszonyokat! Emeld fel szívüket a reménytelenség mélységéből, amikor erőszak áldozataivá válnak. Látogasd meg őket sírásukban, amikor egyedül vannak. És nyisd meg a szívünket a minden fájdalomban való osztozásra, igazságban és hűségben, túl a természetes együttérzésen, hogy eszközei lehessünk a valódi megszabadulásnak. Ámen!

IX. ÁLLOMÁSJézus harmadszor esik el
Legyőzni a rossz nosztalgiát

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Szent Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből: „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?... De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket” (Róm 8,35–37).

Szent Pál felsorolja a megpróbáltatásait, de tudja, hogy előtte Jézus haladt, aki a Golgota útján háromszor is elesett. A gyötrelmek, az üldöztetés, a kard mind pusztították, a kereszt fája ránehezedett. Erejét vesztette! Úgy tűnik, velünk mondja a nehéz pillanatokban: Nem tudom tovább csinálni!

Ez az üldözöttek, a haldoklók, a végelgyengülésben szenvedők, az elnyomottak kiáltása igájuk alól.

De Jézusban, látható az ereje is: „Ha megfenyít, irgalmat is gyakorol” (Jer. Sir 3,32). Jelzi, hogy a csapás idején mindig van vigasztalás, egy „további, egy következő”, melyet a reményben tudunk megpillantani. Mint a fák metszése, melyet a mennyei Atya végez bölcsen az ágakon, melyek gyümölcsöt hoznak (vö Jn 15,8). Sohasem a megcsonkítás, hanem mindig a kivirágzás számára. Miként az anya, amikor eljön az órája: kínlódik, jajgat, szenved a szülés során. De tudja, hogy ez az új élet gyötrelme, a tavaszé a virágban, mint a metszés gyötrelme.

Segítsen minket a földre roskadt Jézus szemlélése, aki mégis fölkel, képes legyőzni a bezárkózást, amit a holnap félelme kelt a szívünkben, különösen most a válság idején. Lépjünk túl a múlton való nosztalgiázáson, a mozdulatlanság kényelmén, a „mindig is így volt” érzésén. Az a Jézus, aki támolyog és elesik, de aztán fölkel, maga a reménység bizonyossága, mely, ha intenzív imádság táplálja, éppen a próbatétel során születik meg, nem pedig a megpróbáltatás előtt vagy után!

Minden felett győzni tudunk, Jézus szeretete erejében!

Úr Jézus, emeld fel, kérlek,a porból a nyomorultat, segítsd fel a piszokból a szegényeket,
ültesd őket össze a nép vezetőivel, és jelöld ki számukra a dicsőség tisztes helyét. Törd össze az erősek íjait és ruházd fel erővel a gyengéket, mert egyedül te tudsz gazdaggá tenni bennünket a szegénységeddel (vö 1 Sám 2,4-8, 2 Kor 8,9). Amen!

X. ÁLLOMÁS – Jézust megfosztják ruháitól
Az egység és a méltóság

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent János könyvéből: „Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.” Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek”. (Jn 19,23-24).

Egy darab ruhát sem hagytak Jézus testén. Teljesen lemeztelenítették. Se köntöse, se tunikája, se egyéb ruhája nem maradt. Levetkőztették, ami a legdurvább megaláztatás jele. Ami a testét födte, az a vére volt, mely patakokban csorgott számos sebhelyéből.

A köntöse épen maradt, az egyház egységének jelképeként. Egység, melyet egy türelmes úton kell megtalálni, napról napra, mesterségesen, kézzel épített békében, a testvériség aranyszálaiból font szövetből, a kiengesztelődésben és a kölcsönös megbocsátásban.

Az ártatlan, levetkőztetett és megkínzott Jézusban felismerjük az összes ártatlan, főként a kicsik megsértett méltóságát. Isten nem akadályozta meg, hogy ruhátlan testét a fára helyezzék. Azért engedte, hogy megváltson minden, jogtalanul elpalástolt visszaélést, és hogy megmutassa: Jézusban az Isten visszavonhatatlanul és a legnagyobb egyértelműséggel az áldozatok oldalán áll.

Úr Jézus, szeretnénk ismét visszatérni hozzád, hogy ártatlanok legyünk, mint a gyermekek, hogy beléphessünk a mennyek országába, megtisztulva minden szennyünktől és bálványunktól. Vedd ki a testünkből a megoszlások kőszívét, melyek hiteltelenebbé teszik az egyházadat. Adj nekünk új szívet és új lelket hogy figyelembe vegyük és a gyakorlatban is megvalósítsuk a törvényeidet. Ámen.

XI. ÁLLOMÁSJézust keresztre feszítik
A betegek ágyánál

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent Márk könyvéből: „Keresztre feszítették, majd megosztoztak ruháján, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. Három óra volt, amikor keresztre feszítették. Az elítélésének okát jelző táblára ezt írták: A zsidók királya. Vele együtt két gonosztevőt is fölfeszítettek, az egyiket jobb, a másikat bal felől. Így beteljesedett az Írás: „A gonoszok közé sorolták.”(Mk 15,24–28).

És keresztre feszítették! A gonosztevők, az árulók, a lázadó rabszolgák büntetése. Ezt az ítéletet tartogatták Urunk Jézus számára: érdes szögek, hasogató fájdalmak, az anyának a gyötrelme, a két gonosztevő közé feszítés szégyene, a zsákmányként szétosztott ruhák a katonák között, a járókelők nyers gúnyolódása: „Másokat megszabadított és most nem tudja magát megszabadítani. Szállj el a keresztről és mi hiszünk neked!” (Mt 27,42).

És keresztre feszítették! Jézus nem száll le, nem hagyja el a keresztet. Marad, engedelmesen a végsőkig, Atyja akaratának megfelelően. Szeret és megbocsát.

Ma is, mint Jézus, sok testvérünk és nővérünk van odaszögezve a fájdalom ágyához, a kórházakban, az otthonokban, a családokban. A próbatétel ideje ez, a magány és reménytelenség keserű napjaival: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? (Mt 27,46).

A mi kezeink soha ne szolgálják a megfeszítést, hanem hogy megközelítsék, vigasztalják és kísérjék a betegeket, hogy felemeljék őket fájdalmaik ágyáról. A betegség nem kér engedélyt. Mindig váratlanul érkezik. Némelykor felforgat, lezárja a látómezőnket, kemény próbára teszi a reményünket. Keserű az epéje. Csak ha valaki mellettünk marad, valaki, aki meghallgat, aki közel áll hozzánk, aki leül az ágyunkra… csak akkor válhat a betegség a türelem nagy iskolájává, a Türelmes Istennel való találkozássá. Amikor valaki szeretetből magára veszi a betegségeinket, akkor a fájdalom éjszakája is megnyílik a Megfeszített és Föltámadt Krisztus húsvéti világosságára. Ami emberileg nézve ítélet, megváltó feláldozássá alakulhat át az egész közösség és a család számára.

Új Jézus, ne maradj távol tőlem, ülj a fájdalmam ágyára és legyél társam. Ne hagyj egyedül, nyújtsd ki kezedet és emelj föl engem! Hiszem, hogy Te vagy a Szeretet, és hiszem, hogy a te akaratod a Szeretet kifejezése, ezért akaratodra hagyatkozom, mert rábízom magam a Szeretetedre. Ámen!

XII. ÁLLOMÁSJézus meghal a kereszten
A hét szó sóhaja

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium szent János könyvéből: „Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: „Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét” (Jn 19,28–30).

Jézus hét szava a kereszten a reménység mesterműve. Jézus lassan, lépésekkel – melyek a mi lépéseink is – halad keresztül az éjszaka sötétségén, hogy bizalommal hagyatkozzon az Atyja karjaiba. Ez a haldoklók sóhaja, a reménytelenek kiáltása, a vesztesek fohászkodása. Ez Jézus!

„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). Jób kiáltása ez, a balsorstól sújtott összes ember kiáltása. És Isten hallgat. Hallgat, mert a válasza ott van a kereszten: Ő maga, Jézus, az Isten válasza, a szeretetből megtestesült örök Ige.

„Emlékezzél meg rólam…” (Lk 23,42). A gonosztevő, a fájdalomban társsá lett gonosztevő testvéri fohásza ez, mely behatol Jézus szívébe, aki ugyanannak a fájdalomnak a visszhangját érzi. És Jézus megérzi ezt a könyörgést. „Még ma velem leszel a paradicsomban”. Mindig megvált bennünket a másik fájdalma, mert kihoz bennünket saját magunkból.

„Asszony, íme a te fiad!..” (Jn 19,26). De az ő anyja Mária, aki Jánossal állt ott a kereszt alatt, megtöri a félelmet. Gyöngédséggel és reménységgel tölti ki azt. Jézus nem érzi többé egyedül magát. Miként számunkra, ha a fájdalom ágya mellett van valaki, ki szeret. Hűségesen. Mindvégig.

„Szomjazom” (Jn 19,28). Ahogy a gyermek kér inni az anyjától, ahogy a láztól gyötört beteg… Jézus szomja az élet, a szabadság és igazságosság szomjúhozóinak a szomja. A legnagyobb szomjazónak, az Istennek a szomja, aki nálunk mérhetetlenül jobban szomjazik a mi megváltásunkra.

„Beteljesedett!” (Jn 19,30). Minden! Minden szó, minden gesztus, minden jövendölés, Jézus életének összes pillanata. A szőttes elkészült. A szeretet ezer színben pompázik a szépségében. Semmi nem veszett kárba. Semmi nem dobtak félre. Minden szeretetté lett. Minden betöltetett értem és érted. És ekkor, a halálnak is van értelme.

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!” (Lk 23,34). Íme. Jézus hősiesen kilép a halál félelméből. Mert ha az ingyenes szeretetben élünk, minden élet. A megbocsátás megújít, meggyógyít, átalakít és megvigasztal. Új népet teremt. Megállítja a háborúkat.

„Atyám, a te kezedbe ajánlom az én lelkemet” (Lk 23,46). Nincs többé a semmi reménytelensége. Hanem teljes bizalom Atyád kezeiben, elhelyezkedés a szívében. Mert Istenben, minden töredékes – végre – egésszé áll össze!

Istenünk, aki Urunk Krisztus szenvedésében megváltottál minket a haláltól, az ősbűn örökségétől, melyet az egész emberi nem átvett, újíts meg bennünket a te Fiad képére, és amiként már születésünkkor hordtuk magunkban a földi ember képét, azonképpen Szentlelked által add, hogy hordozzuk a mennyei ember arcképét, Krisztus, a mi Urunk által.

XIII. ÁLLOMÁSJézust leveszik a keresztről
A szeretet erősebb, mint a halál

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent Máté könyvéből: „Amikor már estére járt az idő, jött egy József nevű jómódú arimateai ember, aki maga is Jézus tanítványa volt. Bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus elrendelte, hogy adják ki neki. József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte. (Mt 27,57-58).

Mielőtt Jézust sírba helyezték, végre Anyjának adták át. Annak a meggyötört szívnek a kép ez, mely azt mondja, hogy a halál nem akadályozhatja meg az Anya utolsó csókját a fiának. Ráborulva Jézus testére, Mária teljes öleléssel hozzá láncolja magát. Ezt a képet egyszerűen „Piétának” hívjuk. Szívszaggató ugyan, de mutatja, hogy a halál nem töri össze a szeretetet. Mert a szeretet erősebb, mint a halál! A tiszta szeretet kitartó szeretet. Eljött az este, a csata győzedelmeskedett. A szeretet nem tört meg. Aki kész feláldozni az életét Jézusért, az megtalálja azt. Átalakulva, a halálon túlra.

Könny és vér keveredik ebben a tragikus átadásban. Mint a családjaink életében, amelyet időnként hirtelen és fájdalmas veszteségek borítnak el, betölthetetlen űrrel, főként egy fiú halálában.

A Piéta tehát azt jelenti, hogy közeli társai leszünk azoknak a testvéreknek, akik gyászban vannak és nincs békéjük. Nagy szeretet kell ahhoz, hogy törődjünk a testében megtört, mentálisan sérült és lélekben reménytelen elnyomott személyeknek. Végsőkig szeretni, ez Mária és Jézus legfőbb ránk hagyott tanítása. Ez a vigasztalás mindennapos testvéri küldetése, amit megkaptunk a halott Jézus és a Fájdalmas Anya közötti hűséges ölelésben.

Ó Fájdalmas Szűz, kegyhelyeinken megmutatod nekünk fényességes arcodat, miközben égre emelt tekintettel és üres kézzel ajánlod az Atyának papi áldozat jeleként a te Fiad Jézus megváltó áldozatát. Mutasd meg nekünk utolsó hűséges ölelésed édességét és add nekünk anyai vigasztalásodat, hogy a mindennapok fájdalma soha ne szakítsa meg a halálon túli életben való reményt. Ámen!

XIV. ÁLLOMÁS – Jézust sírba helyezik
Az új kert

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged!
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Evangélium Szent János könyvéből: „Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust.” (Jn 19,41-42).

Az a kert, melyben a sír volt, ahová Jézust temették, egy másik kertre emlékeztet: az éden kertjére. Az a kert az engedetlenség miatt vesztette el szépségét és lett vigasztalanná, a halál helye és nem pedig az életé.

A vadhajtásokat, melyek megakadályozzák, hogy az Atya akaratát belélegezzük, mint például a pénzhez, a gőghöz, az élet tékozlásához ragaszkodás, azokat le kell vágni és be kell oltnani a keresztfába. Ez az új kert: a földbe ültetett kereszt!

Onnan Jézus aztán majd életet tud vinni mindennek. Egyszer visszatérve a pokol mélységeiből, ahová a Sátán nagyszámú lelket zárt el, kezdődik meg minden dolog megújítása. Ez a sír jelképezi a régi ember végét. És amint Jézus számára, úgy az Isten nekünk sem engedte meg, hogy az ő gyermekei örök büntetést szenvedjenek. Krisztus halálában lezuhannak a gonosz trónjai, melyek az irigységre és a szív keménységére épültek.

A halál lefegyverez minket, megérteti, hogy egy földi életre rendeltettünk, melynek van egy vége. De Jézus azon teste előtt, melyet sírba helyeztek, tudomást szerzünk arról, kik is vagyunk mi. Teremtmények, akik hogy meg ne haljanak, szükségük van a Teremtőjükre.

A csend, mely beburkolja a kertet, megengedi nekünk, hogy meghallgassuk a könnyű esti szél susogását: „Én vagyok az Élő és veletek vagyok” (Iz 3,14). A templom függönye kettéhasadt. Végre látjuk az Úr arcát. És megismerjük teljességgel az ő nevét: irgalmasság és hűség, hogy soha többé ne zavarodjunk össze, legkevésbé a halál előtt, mert Isten Fia szabad lett a holtak között (Zsolt 88,6).

Védelmezz, Istenem, hozzád menekülök. Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat. Mindig szemem előtt lebeg az Úr, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak. Ezért örül a szívem és ujjong a lelkem s testem is békében fog majd nyugodni. Nem adod lelkemet a holtak országának, s nem hagyod, hogy szented meglássa a sírt. Az élet útjára tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké. (vö: 15. Zsolt)

Fotó: Europress/AFP

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria