Vincent Peillon nevelésügyi miniszter levélben figyelmeztette Franciaország 8300 katolikus iskoláját, hogy ne vegyenek részt a katolikusok január 13-ára tervezett menetében, amellyel az egyneműek házasságának bevezetése ellen tiltakoznak, mert – mint írja – részvételük homofóbiának minősülne a homoszexuális diákokkal szemben – idézi a Le Monde és a Francia Sajtóügynökség értesülését a LifeSiteNews.
„Az önök felelőssége, hogy a francia társadalomban zajló viták ne jelenjenek meg az iskolákban elutasításként és homofób megbélyegzésként” – írja az igazgatóknak címzett levelében Peillon, akinek nézetei mellett az államfő is nyíltan kiáll. „A köztársaságnak alapelve a szekularizmus, amit mindenkinek védenie kell, s ami a kormány és kiváltképpen a vele szerződésben álló iskolák semlegességét jelenti” – fogalmazott Francois Hollande elnök. A legtöbb francia iskola magánintézmény, de a tanárok a kormánytól kapják a fizetést.
A miniszteri figyelmeztetés válasz arra a decemberi levélre, amelyben a katolikus püspöki kar oktatási titkára, Eric de Labarre arra biztatta az iskolaigazgatókat: engedélyezzék diákjaiknak, hogy szabadon nyilvánítsanak véleményt a kormánynak az egyneműek házasságát legalizáló törvénytervezetéről.
Magyar Kurír
(mk)
Kép: mon-annuaire-pro.com