Különböző vallások képviselőit fogadta a pápa a Vatikánban

2016. november 3. csütörtök 19:56

Ferenc pápa november 3-án, csütörtökön a Vatikánban különböző vallások képviselőit fogadta – közöttük keresztényeket, zsidókat, muszlimokat, buddhistákat és hinduistákat –, akik karitatív munkát végeznek.

A szentévi programok sorában megtartott találkozó témája az irgalmasság volt.

Itt az ideje a testvériségnek és annak, hogy a vallások találkozzanak és párbeszédet folytassanak szinkretizmus nélkül azért, hogy jobban megismerjék és megértsék egymást – fogalmazott beszédében Ferenc pápa. Az irgalmasságról és az együttérzésről szólva, amelyek a keresztény üzenet középpontjában állnak, idézett egy ősi taoista szövegből, a Tao-te-Kingből (Lao-ce: Az Út és Erény könyve): „A kemény, erős: a halálé; a gyenge, lágy: az életé.” (76) Együttérző gyengédséggel fordulni a gyenge és szükséget szenvedő emberiség felé valódi vallásos lelkületet jelent, amely elutasítja a kísértést, hogy erővel kényszerítsen, hogy az életet áruba bocsássa, viszont testvért lát másokban, és nem számokat.

Minden hiteles vallási hagyomány arra ösztönzi a szívet, hogy közel lépjen azokhoz, akik nagyobb gondoskodást igénylő helyzetekben élnek, mint például betegség, fogyatékosság, szegénység, igazságtalanság, vagy konfliktusok és az elvándorlás következményei. Az isteni hang visszhangja, amely mindannyiunk lelkiismeretéhez szól, arra hív, hogy lépjünk túl a magunkba forduláson, és nyíljunk meg. Nyíljunk meg a felettünk levő Másiknak, aki kopogtat a szív ajtaján, és annak is, aki mellettünk áll, aki kopogtat a ház ajtaján, figyelmet és segítséget kérve.

Az ember gyakran megfeledkezik Istenről, eltávolodik embertársától, a múlt emlékezetétől, így aztán még kegyetlenebb módon megismétli a korábban elkövetett tragikus hibákat. Ez a gonosz drámája, az ember szabad döntése. Az irgalmas szeretet nem hagyja az embert a gonosz karmai között.

Egy felkavarodott és emlékezethiányos világban, amely rohan előre maga mögött hagyva sokakat, és észre sem veszi, hogy lélegzet és cél nélkül marad, ma, mint az oxigénre, úgy van szükségünk az ingyenes szeretetre, amely megújítja az életet. Az ember szomjazik az irgalmasságra, és nem létezik olyan technológia, amely kioltaná ezt a szomjat. Olyan érzelmet keres, amely túllép a pillanatnyi vigaszon, amely biztos kikötő, ahol nyugtalan keresése partot ér, és olyan végtelen ölelést keres, amely megbocsát és kiengesztel – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A megbocsátás biztosan a legnagyobb ajándék, amelyet másoknak adhatunk, mert nem kerül sokba, ugyanakkor hasonlóvá tesz Istenhez. Olyan irgalomról van szó, amely kiterjed a körülöttünk levő világra is, közös otthonunkra, amelyet óvnunk kell és meg kell védenünk a féktelen és mindent felemésztő fogyasztástól, hogy véget vethessünk a jelenlegi súlyos ökológiai válságnak.

A pápa arra hívta a találkozó résztvevőit, hogy utasítsák el a szembenállás és a bezárkózás céltalan útjait. Ne történjen meg többé, hogy a vallások – egyes követőik viselkedése miatt – az irgalmasságtól eltérő, disszonáns üzenetet közvetítenek – figyelmeztetett. Sajnos nem múlik el nap, hogy ne hallanánk erőszakról, konfliktusokról, emberrablásról, terrortámadásokról, áldozatokról és pusztításról. Szörnyű dolog, hogy ezeket a barbár cselekedeteket esetenként egy vallás vagy Isten nevében, és ezekkel igazolva követik el. Világosan el kell ítélni ezeket a méltánytalan viselkedésformákat, amelyek meggyalázzák Isten nevét és beszennyezik az ember vallásos keresését.

Elő kell segíteni a különböző vallások közötti békés találkozást és a valódi vallásszabadságot. Ezen a téren nagy a felelősségünk Isten, az emberiség és a jövő előtt, és minden erőfeszítésre szükség van hozzá, mindenféle színlelés nélkül – zárta a különböző vallások képviselőihez intézett beszédét Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
tizenkilencedik-alkalommal-kerestek-szent-erzsebet-utodat
Tizenkilencedik alkalommal keresték Szent Erzsébet utódát

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által alapított Szent Erzsébet rózsája díjat Horváth Kálmánné, a Győri Egyházmegyei Karitász önkéntese vehette át november 17-én Budapesten, a Szent István-bazilikában. Átadták a konferencia Eucharisztiához kötődő rajz- és fotópályázatának díjait is.

22:55
iden-rolla-janos-hegedumuvesz-vehette-at-szent-marton-dijat-pannonhalman
Idén Rolla János hegedűművész vehette át a Szent Márton-díjat Pannonhalmán

Rolla János hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmestere vehette át november 16-án, a Pannonhalmi Főapátság Szent Márton-napján a főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok által alapított Szent Márton-díjat.

19:50