Már kilencezren együtt – Téged is vár Krisztus Király!

2017. november 22. szerda 19:18

Szerte a Kárpát-medencéből már több mint kilencezren jelentkeztek a november 25-i szentségimádásra, melyet Krisztus Király főünnepének előestéjén 17 és 18 óra között tartanak. A cél, hogy húszezren együtt dicsőítsük Krisztust.

Ahogy a felhívás hirdeti: „Különböző helyszíneken, de egy időben, együtt fogunk imádkozni azért, hogy az önmagát érted is feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük, és egyre jobban szeressük.”

Fontos, hogy minden résztvevő jelentkezzen a krisztuskiraly.iec2020.hu oldalon. Így látjuk, hogy mennyien imádkozunk együtt, elértük-e már a húszezer főt. A jelentkezések által tud bővülni a szentségimádási helyszínek száma is. Mindezidáig már több mint kilencezren regisztráltak több mint 650 helyszínre.

A kezdeményezés lassan túlnyúlik határainkon, hiszen Magyarországgal együtt már 16 ország (Kanada, Amerikai Egyesült Államok, Írország, Dánia, Németország stb.) kapcsolódott be a szentségimádásba.

Fábry Kornél, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) általános titkárságának főtitkára videoüzenetben biztat mindenkit a közös szentségimádásban való részvételre: „Jézus nemcsak meghalt, de feltámadt a halálból, és köztünk maradt az Oltáriszentségben. Gyere, és imádjuk együtt a világmindenség királyát, az Oltáriszentségben köztünk élő Jézus Krisztust. Bízom benne, hogy a 2020-as eucharisztikus világkongresszusra készülve összegyűlünk húszezren – nem egy helyen, de egy időben!”

Forrás és fotó: NEK

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
kitagult-liturgikus-ter-bemutatjuk-megujulo-gyori-szekesegyhazat
Kitágult a liturgikus tér – Bemutatjuk a megújuló győri székesegyházat

A győri Nagyboldogasszony-székesegyház felújításáról Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke; Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola rektora; Bognár István püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa és Németh Attila sopronbánfalvi plébános számolt be olvasóinknak.

2017. december 13. szerda
angyal-lehel-teren-bunbanati-es-imaestet-tartanak-az-arpad-hazi-szent-margit-templomban
ANGYAL a Lehel téren – Rekordszámú pap várja a gyónni vágyókat az Árpád-házi Szent Margit-templomban

A Regnum Marianum és a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templom közössége „Adventi és Nagyböjti Gyónási Alkalmat”, azaz ANGYAL-t szervez december 20-án, 18 órától a budapesti Lehel téri templomban.

2017. december 13. szerda