Márciusban is be lehet szólni a papnak Pécsett

Hazai – 2018. március 19., hétfő | 9:04

A 2017-ben Debrecenben elindított „kocsmai evangelizációt” már több nagyvárosban, így Pécsett is megrendezik időről időre. A március 22-i est témája ezúttal a képmutatás, a bűn és az álszentség lesz.

Tavaly februárban indult el a Szólj be a papnak! beszélgetéssorozat három debreceni keresztény gyülekezet összefogásával. A kezdeményezés célja egyfajta „kocsmai evangelizáció” volt, hogy alkalmat adjanak főleg olyanok számára, akik nem járnak templomba és gyülekezetbe, hogy a saját életük nagy kérdései kapcsán megismerkedhessenek a történelmi egyházak képviselőinek (személyes) álláspontjával, és találkozzanak a hittel, Jézus Krisztus üzenetével.

A rendezvények egyszerre szolgálják a hitéleti ismeretterjesztést és a vitakultúra fejlesztését, valamint fórumot biztosítanak a legaktuálisabb társadalmi kérdések széles körű, interaktív megvitatásának.

Március 22-én 19 órától Pécsett, a Szenes Klubban (Pacsirta utca 2.) ezúttal a képmutatásról, a bűnről és (ál)szentségről lesz szó, keresztény szemszögből. Kovács Barbara evangélikus lelkészt, Lettner Gábor pünkösdi lelkipásztort és Zajácz Gábor görögkatolikus papot lehet majd kérdezni.

A pécsi vitasorozat első része a házasság hetéhez kapcsolódott február 15-én. Van-e még értelme a házasságnak? címmel Barics Gábriel római katolikus papot, Kovács Barbara evangélikus lelkészt és Zajácz Gábor görögkatolikus papot faggathatták az érdeklődők.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria