Megáldották az edelényi Görögkatolikus Ifjúsági Centrum és Kollégium épületét

Hazai – 2018. július 16., hétfő | 11:43

Az edelényi Görögkatolikus Ifjúsági Centrum és Kollégium a Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium tagintézményeként működik majd. Orosz Atanáz püspök július 13-án, Szent Gábriel főangyal görögkatolikus ünnepén áldotta meg az épületet.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az edelényi iskolába jelentkező diákok körében már régóta megfogalmazódott igény a kollégiumi elhelyezés lehetősége. Az intézmény képzési kínálata a régióban is vonzó, azonban a napi bejárás sokszor körülményes.

A megáldás szertartásán Orosz Atanáz püspök homíliájában a felolvasott evangéliumi szakaszból – „Ma üdvösség köszöntött erre a házra” (Lk 19,9) – az üdvösség fogalmára hívta fel a figyelmet.

Az üdvösség mai szavakkal kifejezve öröm, békesség, harmónia, szabadság, mindaz, amire az ember szíve mélyéből vágyik – mondta a püspök és hozzátette, kegyelem és fegyelem kapcsolódik össze egy ilyen helyen, amelyre Isten áldását és kegyelmét kértük.

„Ifjúságunk számára ez a ma fölszentelt kollégium nem csak szállás- és étkezési lehetőség lesz. A tapasztalt nevelők segítségével diákjaink barátkozhatnak, közösségbe szerveződhetnek, együtt nézhetnek szembe a modern iskola kihívásaival, és a legnehezebb házi feladatokkal is. Kollégiumunk sajátos társas kapcsolatokat, közös sportot és szórakozást, közös imádságot és hivatástisztázást tesz lehetővé” – hangozott el a homíliában. Végül Orosz Atanáz püspök azt a kívánságát fogalmazta meg, hogy mindenki olyan oltalmat és védelmet kapjon itt, amelyre tanulásának és nevelésének idején leginkább szüksége van, és azok, akik ebben a házban találkoznak, igazi közösségben, Istenre figyelve tudjanak növekedni.

A Görögkatolikus Egyház július 13-án ünnepli Szent Gábriel főangyalt. A megyéspüspök őt választotta a ház védőszentjének. Az örömhírt vivő Gábriel az evangéliumokban az egyetlen megnevezett angyal, fiúk és lányok védőszentje, továbbá a keresztény közösségek védőangyalaként is tisztelt.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az átadáson azt mondta, minden fiatalnak kell egy hely, ahol biztonságban, közösségben lehet, egy olyan hely, ahol figyelmet kap, ugyanakkor megtanulja a másokra figyelést is, ahol tudja gyarapítani tudását, ahol meg tud lélekben erősödni, ahol tartalmasan, értelmesen tudja idejét eltölteni. Ez a hely elsősorban a család, ám ebben segíthetnek az egyházi közösségek. Ilyen hely lehet egy kollégium vagy ifjúsági centrum. Az államtitkár hozzátette, ez a hely lehetőséget adhat a fiataloknak a felemelkedéshez, lehetőséget a tanulásra, a kikapcsolódásra, a közösségi életre. Alkalmazkodást, hitet és elfogadást tanulhatnak itt a diákok, és ezek az erények a családi életre is felkészítenek.

Novák Katalin kiemelte, a kormány megadja a támogatást az egyházaknak, a közösségi kezdeményezéseknek ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonló létesítmények megvalósuljanak; és fontosnak tartja a tehetséges fiatalok támogatását is, például a széles körű összefogással megvalósuló Nemzeti Tehetség Program keretében.

Az épület az EGYH-KCP-16-P-0115 azonosítószámú, Miskolci Egyházmegye beruházásai és fejlesztései című projekt Ifjúsági centrum és kollégium építése projektelemének keretében valósul meg.

Kollégiumi elhelyezésre jelentkezni a Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium elérhetőségein lehet a 3780 Edelény, Borsodi út 34. postacímen vagy az
iskola@sztjg.hu, szentjanos.gimanzium@gmail.com e-mail-címeken.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: Sajómente

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria