Megáldották a családokat a Margit körúti ferencesek

2017. január 9. hétfő 12:30

Urunk megkeresztelkedésének ünnepén, január 8-án a budapesti Margit körúti ferences templomban az esti fél nyolcas szentmise után külön áldásban részesítették a családokat a Családok Jézusban Közösség kezdeményezésére.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A megkeresztelkedés ünnepén már nem a gyermek Jézust szemléljük, hanem azt, akiről az Atya így szól: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik” – ezekkel a szavakkal kezdte a szentmisét Dobszay Benedek OFM tartományfőnök a különösen fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő vasárnap esti „félnyolcason”, melyen – mint mindig – a Boanergész zenekar szolgált.

A homíliát Gorove László állandó diakónus, a Családok Jézusban Közösség vezetője mondta, aki felidézte a hallgatóság előtt azokat a helyzeteket, pillanatokat, amikor vélt vagy valós sérelem ér minket, és arra vágyunk, hogy valaki mellénk álljon, hogy valaki azt mondja: „Igen, neked van igazad...”

A nap első olvasmányából (Iz 42,1–4;6–7) úgy tűnik, ez a vágy nem új keletű; jön majd valaki, akire várnak a népek, aki mellénk áll. Eljön Jézus, mellénk áll, kiáll értünk – és valóban megszületett, azonban máshogy történtek a dolgok, mint ahogy várták. Jézus megkeresztelkedett, a Szentlélek által megkezdte működését – és nem adott mindenkinek igazat, viszont elkezdte hirdetni az örömhírt; majd három évvel később ezt a feladatot rábízta tanítványaira, vagyis: ránk. Amikor az Ő megkeresztelkedését ünnepeljük, akkor a sajátunkat is. Erőt, lehetőséget, feladatot kaptunk, hogy hirdessük az örömhírt.


Gorove László elmesélte, hogy a szentmise előtt valaki odament Rókus testvérhez, a sekrestyéshez, és kicsit rémülten jelezte, hogy a keresztelőmedencéből folyik a víz. Mire Nikodémus testvér csak ennyit válaszolt: „Miért, hát nem pont ezt ünnepeljük?”

Mindannyian kiválasztottak vagyunk – folytatta a diakónus, felhívva a figyelmet Ferenc pápa szavaira az Evangelii gaudium kezdetű buzdításában: nem csupán a „szakképzettek” feladata az örömhír hirdetése.

A szentmise végeztével a főoltárnál és a mellékoltárok előtt is egy-egy pap és egy házaspár várta a családokat, illetve az egy-egy családot képviselő családtagokat, akik az áldás előtt elmondhatták, ha volt valami különleges kérésük, majd kis csöndes közbenjáró ima után megáldották őket.


A családok megáldására a Családok Jézusban Közösség kezdeményezésére idén immár tizedik alkalommal került sor az Országúti Ferences Plébánián; célja a házasságok, családok építése és gyógyítása. A közösség elsősorban családpasztorációval és jegyesoktatással foglalkozik; az utóbbihoz számos letölthető anyagot tettek közzé honlapjukon.

Fotó: Lambert Attila

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
krisztus-szeretetenek-kozvetitoi-legyetek-pap-es-diakonusszentelest-unnepeltek-vacott
Krisztus szeretetének közvetítői legyetek – Pap- és diakónusszentelést ünnepeltek Vácott

A váci székesegyházban június 16-án Beer Miklós megyéspüspök pappá szentelte Kovács Zsoltot és Torma Zsolt Joelt. Átmeneti diakónus lett Bógár Zsolt, állandó diakónus Bakos Péter, Kiss Balázs, Katona Pál, Simon Zoltán, Szakali Tibor és Ferencz Zoltán József.

2018. június 17. vasárnap
ferenc-papa-emlekezzunk-meg-imainkban-edesapankrol
Ferenc pápa: Emlékezzünk meg imáinkban édesapánkról!

A Szentatya június 17-én, a déli Mária-ima elimádkozásakor a napi evangélium alapján Isten országának növekedéséről és az ember megfelelő hozzáállásáról, valamint több aktuális kérdésről beszélt.

2018. június 17. vasárnap