Megáldották a debreceni görögkatolikus óvodát

Hazai – 2017. november 21., kedd | 14:48

November 16-án ünnepélyes keretek között megáldották a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Óvodát.

Mielőtt a szülő reggelente elindítja gyermekét az óvodába vagy iskolába, ellátja őt: felöltözteti, reggelit ad neki, és a többi. De vajon mennyire fontos az manapság, hogy lelki munícióval is ellássák a gyereket? Hogy együtt imádkozzanak otthon reggelente? Nem elég csak a gyermek testét táplálni. A lelkét éppen úgy táplálni kell – kezdte prédikációját Kocsis Fülöp metropolita. 

Ez az óvoda hitvallásában is ezt teszi – folytatta. – Mindent megad a gyerekeknek, amit a többi hasonló intézmény, ami az élethez kell. De ennél jóval többet is ad: lelki táplálékot. Minden egyes házszentelésnél Jézus lép be abba a házba, amit fölszentelünk. Ez az óvoda is Jézus otthona. Mi, felnőttek, szülők, pedagógusok mindent tegyünk meg annak érdekében a jövőben is, hogy itt, Jézus otthonában ezek a gyerekek valóban otthonra leljenek.

A kereszténységnek nemzetmegtartó ereje van. És ebben az egyházaknak ma nagyon fontos szerepe van. Sok közfeladatot is felvállalnak, mint az oktatás vagy szociális feladatok – fogalmazott Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében. – Azt gondolom, hogy ez a görögkatolikus óvoda nagyon jó példája annak, hogy egy városban egy közösség, az önkormányzat és az egyház hogyan tudja az ott lakók javát szolgálni.

Papp László polgármester elmondta, jelenleg tizenhét debreceni óvoda felújításának előkészítése zajlik. Egy település számára pedig óriási lehetőség, ha tovább tud gyarapodni. Amikor a Görögkatolikus Egyháznak a város átadta az épületet használatra 2011-ben, már akkor is óvodaként funkcionált, de sajnos üresen állt, nem volt elég gyerek a városban. És lám, ma százhúsz gyerek jár ebbe az intézménybe. Ez azt mutatja, hogy Debrecen nemcsak anyagiakban, de lélekben is gyarapodik.

Az ünnepséget az óvodások és a Szivárvány kórus műsora zárta. Az átadáson jelen volt többek között Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Asztalos Richárd evangélikus lelkész is.

2011-ben indulhatott újra Debrecen városában több évtizedes szünet után a görögkatolikus oktatás-nevelés intézményes formában. 2012. szeptember elsejétől az addig önkormányzati fenntartású ének-zene tagozatos általános iskolát is fenntartásba vette az egyházmegye és az óvoda beolvadásával létrejött a Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (2013-tól Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola).

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria