Megújították fogadalmukat a jubiláns iskolanővérek Rómában

Megszentelt élet – 2016. június 24., péntek | 10:41

A Boldogasszony Iskolanővérek római nemzetközi megújulási programon részt vevő tagjai június 22-én ünnepélyesen megújították fogadalmukat; az előző napot pedig Isten irgalma ünneplésének szentelték.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Boldogasszony Iskolanővérek lelkiségének része az Isten irgalmába vetett bizalom. Ahogy a nővérek Küldetésetek van című szabályzatában megfogalmazták: „Isten mélységes szeretetének fényében tapasztaljuk meg, mennyire elégtelen a szeretetünk, és mennyire szükséges, hogy Istennel és az emberekkel újból egységre jussunk. Újra és újra felismerjük, hogy mindannyian egy életen át ugyanazt az utat járjuk: a szív megtérését és visszatérését a szeretethez.”

Éppen ezért a fogadalomújítást megelőző napon időt szenteltek arra, hogy átelmélkedjék a szabályzat megtéréssel, kiengesztelődéssel, megbocsátással, Isten irgalmával foglalkozó pontjait. Személyes imában azt keresték, életük mely területein hívja őket Isten mélyebb kiengesztelődésre, és hogyan válhatnak szabaddá arra, hogy Isten kiengesztelődő jelenlétét vigyék a világba.

A csendes reflexiót kiengesztelődési liturgia mélyítette el, melyben megszólaltak az 51. zsoltár sorai a csoport tagjai által beszélt nyelveken: lengyelül, magyarul, portugálul, spanyolul, németül, japánul és angolul. Ezután Mary Maher általános főnöknő a kongregáció nevében bocsánatot kért a nővérektől azokért a fájdalmakért, melyeket a kongregáció okozott nekik, és egyben megbocsátotta a nővéreknek tévedéseiket, hibáikat, melyekkel ők okoztak fájdalmat a kongregációnak.

A liturgiában megjelent a megtisztító erejű tűz és a víz szimbóluma, az irgalmasság kapuján való átkelés jelképe és a megerősítő olajjal való megkenés mozzanata. A liturgia a szentmisében folytatódott tovább, majd a nap második felében a nővérek lehetőséget kaptak, hogy bemenjenek a Szent Péter-bazilikába, áthaladjanak a szent kapun, és szentgyónást végezzenek saját nyelvükön.

A fogadalomújítás napján rózsadísszel ékesítették fel az ünnepelteket az általános tanács tagjai. Levetítettek egy fotóösszeállítást, amelyben minden jubilánsról láthattak képeket, összefoglalva a nővérek fogadalmas életének eddig eltelt negyed évszázadát. Ezután köszöntőbeszédet mondott Mary Maher nővér, majd a jelenlévők ünnepélyesen bevonultak a generalátus kápolnájába.

A szentmise homíliája után Mary Maher nővér meghívta a jubilánsokat a fogadalomújításra. Megemlékezett a rendalapító Gerhardinger Boldog Terézia anyáról, aki arra biztatta nővéreit, gyakran újítsák meg fogadalmaikat, hiszen nem elég egyszer kimondani, hogy szeretjük az Istent, ezt sokszor meg kell erősítenünk életünk folyamán, miközben egyre mélyebbé válik kapcsolatunk Istennel.

A fogadalomújítás szövegét ki-ki saját anyanyelvén imádkozta:

„Szentháromság egy Isten! Te hívsz engem,
hogy eggyé váljak Veled,
és küldesz, hogy életemmel szeretetedet hirdessem.
Te szenteltél meg engem.
Egészen átadom magam Neked
és országod szolgálatának.
Megújítom fogadalmaimat,
örökre Istennek szentelt szüzességet,
evangéliumi szegénységet
és apostoli engedelmességet élek,
közösségben,
a Boldogasszony Iskolanővérek
Konstitúciója szerint.

Fogadj el engem, Istenem, ígéreted szerint,
hogy éljek, és Mária szellemében
mindig azt tehessem, amit Te mondasz nekem!
Amen!”

A szentmise végén az általános tanács tagjai Boldog Terézia anya áldásával megáldották a jubilánsokat, akik örömmel és a meghatódás könnyeivel ölelték meg egymást. A szertartást követő ünnepi ebéden az általános tanács tagjai szolgáltak fel: mint Jézus, ők is példát adtak a szolgáló szeretetre.

A megújulási program római szakasza a vége felé közeledik, a nővérek hamarosan elhagyják a generalátust, és a kongregáció alapításával kapcsolatos szent helyekre zarándokolnak: Bécsbe, Münchenbe, Regensburgba, Stadtamhofba és Neunburg vorm Waldba.

Forrás és fotó: Boldogasszony Iskolanővérek

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria