Missziós hétvégét rendeztek Mindszentgodisán

2017. szeptember 13. szerda 09:55

A falubúcsúhoz kapcsolódva missziós napot szerveztek a Baranya megyei Mindszentgodisán szeptember 10-én. A rendezvényen a látványos színpadi produkciók mellett lelkiekben is gazdagodhattak az érdeklődők.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Szeptember 10-én délután a mindszentgodisai templom körüli téren sátrak várták a helyieket, akik a falunap és templombúcsú mellett a Pécsi Egyházmegye pasztorális irodája által kínált lelki programon is részt vehettek. A missziós nap alapvető célja volt, hogy az ima erejét minél többen megtapasztalhassák, hiszen ez a legközvetlenebb kapcsolat Istennel.

A Pécsi Egyházmegye pasztorális tervében megfogalmazott célnak megfelelően a missziós napok alkalmával a felnőtteket kerekasztal-beszélgetések keretében vezették az imádsághoz. A fiatalabbak tizedes rózsafüzért fűzhettek, ennek során a segítők a rózsafüzérezés módját is megtanították nekik. A legkisebbek kavicsot festettek bibliai jelképekkel, és a betlehemi szent családot ábrázoló színezőn keresztül elevenítették fel Jézus születését. Minden érdeklődő megkóstolhatta az Újszövetségben szereplő gabonákból készült különleges kenyérfélét. A helyiek szükségleteit felmérve a pécsi templomokban gyűjtést hirdetett a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász, az összegyűlt adományokból pedig tanszer- és tartósélelmiszer-csomagokat osztottak a rászorulóknak. A színpadon a néptáncos előadások helyét zenés dicsőítés vette át, Iváncsits Tamás és barátai zenés tanúságtételével, majd Nyúl Viktor plébános szabadtéri szentmiséjével zárult a nap.

A plébános a helyiek közösségét számos kezdeményezéssel építi, amelyek a pasztoráció mellett az evangelizációt is szolgálják. „Isten a mi atyánk – ezt az örömet szeretnénk minden emberrel megosztani. A testvéri odafigyelés jelei – a karitász tevékenysége, a klubprogramok a szentmisék után, a kirándulások, zarándoklatok – Istenhez vezetik a híveket. Az elmélyült istenkapcsolat erőt ad a mindennapok küzdelmeihez” – mondta Nyúl Viktor prédikációjában.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Gregorics Iván

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-hol-nincs-elso-es-nincs-utolso-vendeg
„Hol nincs első és nincs utolsó vendég”

Évközi 25. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 10,28–33)

16:00
segito-es-arto-felelmeinkrol-szabadegyetemi-eloadas-sapientia-foiskolan2
Segítő és ártó félelmeinkről – Szabadegyetemi előadás a Sapientia Főiskolán

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézetének (CSI) őszi szabadegyetemi előadását „Segítő és ártó félelmeink” címmel szeptember 21-én tartották meg az intézet vezető munkatársai: Papp Miklós, Somogyiné Petik Krisztina és Elekes Szende.

2017. szeptember 22. péntek