Mozgássérült magyar fiatalok táboroztak Salzburgban

2017. augusztus 12. szombat 14:00

Idén júliusban Salzburgban rendezte meg a Szuverén Máltai Lovagrend hagyományos nyári ifjúsági mozgássérült táborát. A 34. szabadidős találkozóra közel ötszáz vendég érkezett huszonöt országból Mozart szülővárosába.

A tábor célja, hogy a résztvevők olyan szabadidős és kulturális programokon vehessenek részt, amelyekben élethelyzetükből kifolyólag egyébként nem, vagy csak korlátozott mértékben volna lehetőségük. A szervezők éppen ezért olyan különleges rekreációs lehetőségekkel készültek, mint például vadvízi evezés, barlangtúra vagy repülős kaland. A Magyar Máltai Lovagok Szövetségét és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot idén tizenkilenc mozgássérült magyar fiatal és önkéntes kísérő képviselte az eseményen.

A tábor résztvevőit Giacomo Dalla Torre del Tempio di Sanguinetto nagymesteri helytartó köszöntötte a város székesegyházában. Köszöntő szavai mellett a helytartó biztosította a fiatalokat folyamatos imádságáról, kérve a Mindenható és a Filermói Boldogasszony áldását életükre.

A sportos élmények mellett kulturális programok is vártak a táborozókra: a hagyományos Salzburgi Ünnepi Játékok keretében komolyzenei hangversenyen vehettek részt. Mozart, Verdi Puccini és Lehár művei mellett helyet kapott a könnyűzene is, esténként diszkó várta a fiatalokat. A késő esti szórakozás elmaradhatatlan része a táboroknak, mivel a mozgássérülteknek ilyen élményekben a mindennapokban csak ritkán lehet részük.

A tábor során a magyar fiatalok tovább ápolták nemzetközi kapcsolataikat is. Ennek csúcspontja a libanoni máltai szervezettel közösen szervezett szentmise volt, ahol a két ország küldöttei közösen imádkoztak a közel-keleti üldözött keresztényekért. A bensőséges szentmisét a város székesegyházában tartott egész estét szentségimádás követte, amin közel hatszáz fő vett részt.

A szabadidős és kulturális programok mellett a magyar csapat az osztrák kávéházak hangulatába is belekóstolhatott: együtt kávézhattak, süteményezhettek a salzburgi Dóm tér egyik patinás kávéházában. Az egyhetes programról a fiatalok fáradtan, de lelkiekben megújulva tértek haza, várva a jövő évi, 35. ifjúsági mozgássérült tábort, melyet az Egyesült Királyságban fognak megrendezni.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
a-gondviseles-az-uristen-iranyitotta-sorsomat-koszontjuk-85-eves-jelenits-istvant
A Gondviselés, az Úristen irányította a sorsomat – Köszöntjük a 85 éves Jelenits Istvánt

Jelenits István piarista szerzetes, pap, teológus, irodalomtörténész, középiskolai és egyetemi tanár, a mai katolikus közélet kimagasló képviselője. Ma ünnepli nyolcvanötödik születésnapját. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.

2017. december 16. szombat
lezarult-brenner-janos-emlekev
Lezárult a Brenner János-emlékév – A boldoggá avatásra készül a Szombathelyi Egyházmegye

Vesperessál és ünnepi szentmisével ért véget december 15–16-án a Brenner János-emlékév a Szombathelyi Egyházmegyében. Az ünnep azonban folytatódik: jövőre május 1-jén Szombathelyen boldoggá avatják a hatvan évvel ezelőtt vértanú halált halt lelkipásztort.

2017. december 16. szombat