Nagyböjti zarándoklatot tartottak Győr-Gyárvárosban

Hazai – 2017. március 22., szerda | 12:19

Győr-gyárvárosi és győr-szabadhegyi hívek sokasága vett részt március 17-én a Tájmel Antal győr-szabadhegyi plébános által vezetett keresztúti ájtatosságon, s az azt követő püspöki szentmisén a győr-gyárvárosi Jézus Szíve-templomban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A zarándokokat Győri Imre esperes, gyárvárosi plébános köszöntötte. Úgy fogalmazott, eddig a hívek keresték fel a székesegyházban a Könnyező Szűz Mária kegyképét, most a Szűzanya jött el a Jézus Szíve-templomba.

A nagyböjti zarándoklatok állomásain ugyanis kihelyezik a győri Német Ispita (Szentháromság) templom festményét, amely a Szűzanyát a kisded Jézussal ábrázolja – az alkotás a Nagyboldogasszony-székesegyházban található Könnyező Szűzanya-kegyképet reprezentálja –, valamint azt az ezüst ereklyetartóban őrzött kendőt, amellyel a Szűzanya véres könnyeit 320 évvel ezelőtt, 1697. március 17-én felitatták.

Az ünnepi szentmisét Veres András megyéspüspök celebrálta, s azt a jelen lévő hívőkért és családtagjaikért ajánlotta föl.

Előbb Mózes első könyvéből József és testvéreinek története, majd Máté evangéliumából a gonosz szőlőművesekről szóló példabeszéd hangzott el a szentmisén. A főpásztor szentbeszédében felhívta a figyelmet arra, hogy mindkét olvasmányban az emberi kapzsiság és irigység az, ami gonosz tettekre sarkall.

A bibliai szövegeknek a bennük rejlő üdvösségtörténeti mondanivaló mellett a ma élő Krisztus-követőkhöz szóló erkölcsi üzenete is van – tette hozzá a püspök –: „Nem vagyunk-e mi magunk is kapzsik és irigyek?” Ez a gyarlóság minden időben jelen van, bármikor képes arra, hogy viszályt szítson ember és ember között, sokszor legfájdalmasabb módon a családok körében is. A szeretetlenségnek ez a formája pusztító erővel bír. Nem lehet azonban, hogy keresztény emberek földi dolgok miatt torzsalkodjanak! Kell, hogy ez a felemelő ünnep őszinte szembenézésre segítsen bennünket!

Idézzük fel magunkban a Boldogságos Szűzanya magatartását, akire az alázatosság, s a Magnificatban az anyaságért mondott hála a jellemző: „Hatalmas dolgot művelt velem az Úr!” Az Ő példáját követve adjunk hálát az életért, tanuljunk meg elégedettnek lenni Isten mindennapi ajándékaival, örvendezzünk mások sikerének, tegyünk mindazokért, akik életét szebbé tenni a mi feladatunk. Imádkozzunk azért ezen az ünnepen is, hogy Isten segítsen kapcsolatainkat újragondolni, és hogy képesek legyünk az eddiginél nagyobb szeretettel fordulni egymás felé! – zárta elmélkedését Veres András.

A szertartás során elhangoztak a Könnyező Szűz Máriához szóló hagyományos népénekek. A szertartás a Szűzanya könnyeit felfogó kendő előtti hódolattal és tiszteletadással zárult.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Kollár Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria