Nem csak a keresztények szenvednek üldöztetést a Közel-Keleten

A nyilatkozatban arra mutatnak rá, hogy a térségben a szélsőségesek haragja a mérsékelt muzulmánokat ugyanúgy sújtja, mint a keresztényeket.

Vallásüldözés. A szó a nyugati világ legtöbb részén naponta elhangzik. Mindenki arról beszél, hogy a keresztényeket üldözik a Közel-Keleten. De mi is zajlik valójában? Hogyan beszélhetünk keresztényként és egyházként hitelesen és valósághűen a térséget sújtó erőszakról és szenvedésről? Ezekről az európai szakértőket megosztó, kényes kérdésekről adott ki április 2-án tisztázó nyilatkozatot a szentföldi püspökök Igazságosság és Béke Bizottsága.

Az Izrael, Palesztina és Jordánia különböző keresztény felekezeteihez tartozó pátriárkák és a katolikus püspökök által aláírt dokumentum kimondja, hogy „a Közel-Keletet megrázó eseménysorozat, melyet eleinte arab tavasznak neveztek, utat nyitott a szélsőséges csoportok előtt, melyek átrendezték az erőviszonyokat, és egy politikai jellegű iszlámértelmezés nevében feldúltak számos országot, elsősorban Irakot, Egyiptomot és Szíriát.”

„A szélsőségesek többsége valóban úgy tekint a keresztényekre mint hitetlenekre, ellenségekre, az ellenséges hatalmak ügynökeire vagy egyszerűen mint könnyen sanyargatható célpontokra” – írják a keresztény vallási vezetők. – Azonban az igazsághoz való hűség megkívánja, hogy elmondjuk azt is: nem csak a keresztények váltak az erőszak és a kegyetlenkedés áldozataivá. A mérsékelt muzulmánok, mindazok, akiket a szélsőségesek eretnekeknek, szakadároknak vagy egyszerűen nonkonformistának kiáltanak ki, úgyszintén támadások és gyilkosságok célpontjai.”

Az erőszak ezen kívül az iszlám különböző irányzatai között is megjelenik: „Ahol a szunnita szélsőségesek vannak hatalmon, ott a síitákat gyilkolják, ahol a síita szélsőségesek uralkodnak, ott pedig a szunnitákat ölik” – olvasható a közleményben.

„Igen, előfordul, hogy a keresztényeket célzottan támadják, csupán azért, mert keresztények, mert más a vallásuk, és mert senki sem védi meg őket. Ezekben az erőszakos időkben azonban, amikor a halál és a pusztulás az úr, a keresztények csupán olyan áldozatok, akik gyötrelmei hozzáadódnak azon tömegekéhez, akik szenvednek és meghalnak” – foglalják össze a helyzetet a szentföldi keresztény vezetők.

Távol attól, hogy tagadni akarnák híveik „rettegését és szenvedéseit”, akik közül sokan „elvesztették családtagjaikat és otthonukat”, a püspökök és pátriárkák világosan rámutatnak, hogy „az üldözés szó ismételgetése – mely alatt bizonyos körök kizárólag a keresztények által elszenvedett, és magukat muzulmánnak nevező bűnözők által elkövetett sérelmeket értik –, a szélsőségesek érdekeit szolgálja nálunk éppen úgy, ahogy a világ más pontjain, hiszen az ő céljuk pontosan a gyűlölet és az előítéletek felszítása, illetve a népek és a vallások egymás ellen fordítása.”

Számos segélyszervezet, többek között a Támogatás a Keleti Egyházaknak Szövetség (Œuvre d’Orient) már hónapok óta próbálja felhívni a figyelmet erre a veszélyre, mondván: „ahelyett, hogy elszigetelnék a keresztényeket a saját hazájukban, és hogy rájuk fókuszálnák a segítségnyújtást és a diplomáciai eszközeiket – alátámasztva ezzel azt a számos muzulmán többségű országban már amúgy is elterjedt nézetet, hogy a keresztények a Nyugat szövetségesei –, a nyugati országoknak sokkal inkább azokat a társadalmakat kellene támogatniuk, melyekben a keresztények élnek.”

Ehhez csatlakozva a szentföldi keresztény vezetők is határozottan kijelentik, hogy a fenti felfogás semmilyen valós segítségnyújtáshoz nem vezet, hiszen a szükséget szenvedő lakosság támogatása helyett „mind a helyi, mind a nemzetközi politikai hatalmak pusztán a saját érdekeik mentén cselekszenek”.

„Csak mi magunk építhetünk magunknak egy szebb, közös jövőt. (…) Keresztényeknek és muzulmánoknak együtt kell harcolniuk a szélsőségesek új erői és a pusztítás ellen” – jelenti ki a dokumentum, mindkét vallás híveit felszólítva arra, hogy „legyen szolidárisak, és határozottan hallassák hangjukat az igazság és a szabadság védelmében”.

Magyar Kurír