Ötven éve hunyt el Jan Palach

Kitekintő – 2019. január 16., szerda | 19:05

Ötven éve, 1969. január 16-án gyújtotta fel magát Prágában a húszéves Jan Palach, hogy így tiltakozzon a kommunista rendszer kegyetlenségei ellen. Balga Zoltán prágai magyar plébános írását adjuk közre.

Éppem ötven éve történt, hogy az 1968-as események megtorlása ellen tiltakozva Jan Palach „élő fáklyaként” feláldozta magát. Ezen évforduló alkalmából egész napos megemlékezést tartottak Prágában, a Vencel téren. Palachon kívül a többi, köztük a magyar „élő fáklyák”, Bauer Sándor és Moyses Márton emléke előtt is tisztelegtek. Csehország több templomában gyászmisében emlékeznek meg róluk.

1969. január 16. Hideg kora délután a tél közepén. A helyszín a méltán híres prágai Vencel tér, ahol a járókelők távolról sem mindennapi dolognak lettek szemtanúi. Egy húszéves fiatal, Jan Palach, a Károly Egyetem bölcsészkarának hallgatója felgyújtotta magát, önként választva a borzalmas kínhalált. Ezzel a drasztikus tettével kívánta felhívni a figyelmet az akkori politikai rendszer emberi szabadságot sárba tipró, totalitárius működésére. Az ifjú háromnapos szenvedés után a kórházban elhunyt.

A L’Osservatore Romano vatikáni napilap is beszámolt erről a tragikus történelmi eseményről, először az Átléphetetlen határ, majd egy napra rá A halál szabadsága című cikkben. Az utóbbi írás, bár elismerte Palach gesztusát, mellyel hősiesen kinyilvánította nemcsak a saját, hanem honfitársai akaratát is, figyelmeztet az élet szentségére. Leírja, hogy bármennyire tiszteletreméltó a fiatal elszántsága, és akármennyire is nemes a célja, életünk nem a miénk. Istentől kaptuk, éppen ezért nem rendelkezünk vele olyan mértékben, hogy csak így eldobhassuk. A hívő embernek tudatosítania kell, hogy a nehéz körülmények közt nem megoldás, ha önkezűleg véget vet életének, éppen ellenkezőleg. Palach tetténél sokkal hősiesebb tovább hinni, élni, dolgozni, hisz Isten a benne bízókat megsegíti. Maga VI. Pál pápa is megemlékezett a prágai eseményről 1969. január 22-i audienciáján, kifejezve együttérzését Csehszlovákia lakosai iránt.

Jan Palach temetésére január 25-én került sor. Több ezer polgártársa kísérte utolsó földi útján, így e szomorú esemény néma tiltakozássá vált az elnyomó hatalom ellen. Még aznap megszólalt a Vatikáni Rádióban a római száműzetésben élő, súlyos beteg Jozef Beran bíboros, prágai érsek: „Fejet hajtok hősiessége előtt, még ha kétségbeesett tettével nem is értek egyet. Saját életünk kioltása nem emberi. Senki ne kövesse példáját! Ezzel együtt mindenki szeme előtt lebegjen a cél, amiért életét áldozta. Az alapvető gondolat nemes: egy embert feláldozni sok ember megmentésére. Ez a hazaszeretet megnyilvánulása volt, az ország szabadsága iránti vágyé, egy kísérlet, hogy az emberek összeszedjék erkölcsi erejüket, hűség volt nemzetünk iránt, melynek nyugalmat és békét kívánt.”

Január 25-én, a szokásos napi Úrangyala imádság előtt a pápa ismét kifejezte együttérzését és Palach áldozatának politikai hátterével való rokonszenvét. Beran érsekhez hasonlóan ő is elítélte azonban az élet szent mivoltának ilyen formájú semmibevételét, de emlékeztetett, hogy az ifjú ezt a saját nemzete iránt érzett szeretetből tette. VI. Pál pápával és Beran bíborossal egyetértve a többi csehszlovákiai püspök is így fogalmazott: „Ti, akik ezen esemény hatására elhatároztátok, hogy Palach példáját követitek a halálba, vigyétek inkább az emberség gondolatát, Palach örökségét az életbe.”

Bár az Egyház képviselői a pápával együtt elítélték áldozatának tragikus formáját, értékelték Palach tettének jelentőségét, mely a szabadság, a béke és a demokrácia jelképévé vált. A Vatikáni Rádió közvetítésében elhangzott: „…ezen áldozat gyökeret ver a nemzet fejében, reményt ad, hogy az igazság és a személyes szabadság nem csupán távoli álom.”

Fotó: Pixabay.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria