Pásztó feltárt középkora – Valter Ilona fő művének bemutatója a Nemzeti Múzeumban

2018. december 3. hétfő 17:22

Augusztusi helyszíni debütálását követően, november 30-án a Nemzeti Múzeumban mutatták be Valter Ilona „Pásztó a középkorban” című – fél évszázadnyi feltáró munkát összegző – reprezentatív könyvét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Pollack-teremben a régész- és a történészszakma képviselői, kollégák, barátok, ismerősök köszöntötték a szerzőt abból az alkalomból is, hogy a középkori templomok és a bencés-ciszterci kolostorok feltárására „specializálódott” régész december 15-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját.

A rövid bevezetőt követően Városi Gabriella egy – először Pásztón előadott –, a város múltját feldolgozó, szimbólumokkal, motívumokkal játszó homokanimációval ajándékozta meg a kötet szerzőjét és a jelen lévő érdeklődőket.

Várszegi Asztrik püspök, korábbi pannonhalmi főapát köszöntőjében a „saxa loquuntur” („a kövek beszélnek”) bölcsesség biblikus értelmezését adta. Ezen keresztül mutatta be Valter Ilona munkásságát, aki a középkori épületek kutatásával, feltárásával nemcsak a történelmi, a kultúr- és egyháztörténeti ismereteink gyarapításához járult hozzá, hanem a középkori szerzetesi élet pontosabb megismeréséhez is. Hű volt a sziklához, a szegletkőhöz, az Úrhoz. Tanúságtevő életével, a szakrális múltat fürkésző munkájával a ’60-as évek óta élesztette azt a parazsat, amelyből mára, a „szabad világban” láng lett. 

A kötet részletekbe menő méltatását Solymosi László történész, akadémikus vállalta, aki a tanulmányok egész sorát tartalmazó album önmagában is beszédes paraméterein túl (közel háromszáz oldal, tizenöt fejezet, tíz részletesen tárgyalt pásztói épület, százkilencvennégy kép, száztizenöt ábra) a múlt feltárásának, az egykori városközpont láthatóvá tételének jelentőségét hangsúlyozta. Az Entz Géza kezdeményezte, 1966-ban indult, Rajeczky Benjámin ciszterci szerzetes értő segítségével és tanácsaival kísért kutatómunka összegzése Valter Ilona főműve lett. Olyan monográfia, igényes, de közérthető szakkönyv, amelyből követői és az egyetemi régészhallgatók is sokat meríthetnek.

A szerző derűvel elevenítette fel az elmúlt évtizedeket, pályafutásának indulását és a Pásztón töltött kegyelmi időt, amely a látványos eredmények mellett máig tartó kapcsolatokat, barátságokat is hozott. És úgy néz ki, nincs megállás, hiszen felkérték: írja meg Zsámbék monográfiáját is. A következő három év eszerint főleg a középkori premontrei templom és kolostor romjairól híres Pest megyei település múltjának megidézéséről szól majd Valter Ilona számára.

Fotó: Merényi Zita

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
kegyelmet-es-eszkozoket-kapunk-hithez
Kegyelmet és eszközöket kapunk a hithez – Vízi Elemér SJ tartományfőnök a huszonöt éves Manrézáról

Huszonöt évvel ezelőtt, Szent Erzsébet napján áldotta meg Angelo Acerbi pápai nuncius a jezsuiták dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Házát. A lelkigyakorlatos és konferenciaközpont történetéről, jelenéről és a jövőre vonatkozó tervekről Vízi Elemér SJ tartományfőnököt kérdeztük.

19:59
ferenc-papa-gondolkodjunk-el-miben-tudnank-valtoztatni-magatartasunkon
Ferenc pápa: Gondolkodjunk el, miben tudnánk változtatni magatartásunkon!

December 9-én délben a Szentatya elimádkozta az Úrangyala imát a Szent Péter téren egybegyűlt zarándokokkal. Hangsúlyozta, hogy nekünk is tudnunk kell változtatni magatartásunkon, nyitnunk kell mások felé, reményt és vigaszt kell vinnünk az embereknek.

18:57