Pedagógusok és iskolai munkatársak részesültek a bérmálás szentségében Kalocsán

Hazai – 2017. december 11., hétfő | 18:44

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye köznevelési intézményeinek dolgozói adventi lelkinapra gyűltek össze Kalocsán december 9-én.

KÉPGALÉRIA –  klikk a képre!

A lelkinap előadásait Blanckenstein Miklós, az esztergomi szeminárium rektora tartotta. Elmélkedésének első részében a nyolc boldogságról beszélt a négyszáz fős hallgatóságnak. Hangsúlyozta, hogy a ma embere is képes elérni a boldogságot. Nem a korábbi korok életérzésében kell nosztalgiázni, hanem itt és most kell jól éreznünk magunkat az életünkben.


Második előadásában a keresztény nagykorúságról beszélt. A téma aktualitását az adta, hogy a lelkinap záró érseki szentmiséjében pedagógusok és iskolai munkatársak részesültek a bérmálás szentségében.


Ebéd után az iskolalelkészek szervezésében több diameditációt tartottak, valamint szentségimádásra és szentgyónásra is volt lehetőség. A délutáni szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be. A főpásztor a Szentlélek ajándékainak fontosságáról, valamint a felelős keresztény nevelésről elmélkedett szentbeszédében.

Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria