Prágában újra kiállítják Szent Vencel koronáját

2016. január 10. vasárnap 13:01

Prágában május közepétől október végéig újra megtekinthető Szent Vencel koronája, a cseh koronázási ékszerek legértékesebb darabja.

A kiállítást IV. Károly német-római császár és cseh király születésének 700. évfordulója alkalmából rendezik a Hradzsinban.

Szent Vencel koronája mellett a látogatók rendhagyó módon ezúttal nem a közismert reneszánsz koronázási ékszereket találják majd, hanem azokat a gótikus darabokat, amelyeket IV. Károly megkoronázásakor használtak – közölte Ivo Velísek, a prágai várgondnokság igazgatója.

A Szent Vencel-koronát IV. Károly készíttette cseh királlyá koronázására, amelyre 1347. szeptember 3-án került sor.

A koronázási ékszerek a Hradzsin Császári Lovardájában lesznek megtekinthetők a Jogar és korona elnevezésű kiállítás keretében. A kiállításon értékes korabeli dokumentumokat is bemutatnak a nyilvánosságnak.

A Prágai Vár azonban már április 2-tól kezdve számos kisebb szabadtéri tárlatot és eseményt szervez az évforduló jegyében, így a Hradzsin látogatói akkor is megismerkedhetnek IV. Károllyal, ha egyetlen nagyobb kiállítást sem tekintenek meg – fejtette ki Velísek, aki azt is elmondta, hogy az évfordulós rendezvények költségei csak a Hradzsinban meghaladják a 25 millió koronát.

A cseh koronázási ékszereket – a királyi koronát és a reneszánsz ékszereket – legutóbb 2013 májusában, Milos Zeman államfő hivatalba lépése alkalmából állították ki. Tíz nap alatt a kincseket 31 ezer ember tekintette meg, bár a napi látogatók számát korlátozták. Most a Császári Lovardában a napi látogatók maximális számát – az értékes kéziratokra tekintettel – 600-ban határozták meg a rendezők.

A cseh koronázási ékszereket a Szent Vitus-székesegyházban, a koronázási ékszerek kamrájában őrzik. A kamrához az államfőnek, a miniszterelnöknek, a prágai érseknek, a cseh parlament két háza elnökének, a Szent Vitus-székesegyház dékánjának és a prágai főpolgármesternek van egy-egy kulcsa. A helyiség csak együttesen a hét kulccsal nyitható ki.

Forrás: MTI

Fotó: Ujszo.com

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-az-egyhaz-vilag-ma-titeket-nez-es-tanulni-akar-toletek
Ferenc pápa: Az egyház, a világ ma titeket néz, és tanulni akar tőletek!

Július 28-án, csütörtök este a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón egy énekes, táncos, szenteket, tanúságtételeket felvonultató ünnepség keretében fogadták a fiatalok a közéjük (villamoson) érkező Ferenc pápát.

11:50
szekely-janos-gonoszsag-hatalma-nem-korlatlan-vilagban
Székely János: A gonoszság hatalma nem korlátlan a világban

Július 28-án, csütörtökön Székely János esztergom-budapesti segédpüspök tartott katekézist a krakkói Fatimai Boldogasszony-templomban. Elmélkedésében Isten irgalmáról beszélt, mint ami egyedül képes gátat szabni a gonosz hatalmának.

2016. július 28. csütörtök
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István RádióMagyar Katolikus Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPKÚj Ember  Magyar Katolikus Rádió Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle