Püspöki szentmise a betegek világnapján Nagyváradon

Külhoni – 2019. február 16., szombat | 14:11

A betegek világnapján, február 11-én a nagyvárad-olaszi Szentlélek kiáradása-templomban koncelebrált szentmisét mutatott be Böcskei László megyéspüspök. A misén kiszolgáltatták a betegek kenetét; szentbeszédet mondott Giosanu Leonard káplán.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmisén a betegek kenetében részesülhettek mindazok, akik részt vettek a szentség felvételéhez szükséges felkészítésben, és plébánosuk ajánlásával rendelkeztek. A szentség felvételének feltétele volt a kegyelmi állapot, illetve a kellő megokoltság: előrehaladott kor vagy komoly betegség.

A szentmise bevezetőjében Böcskei László püspök az ünnep jelentőségéről beszélt. Kiemelte: február 11-én a Lourdes-i Szűzanyára emlékezünk, hiszen általa Isten számtalanszor mutatta meg szeretetét. Fehívta a figyelmet arra is, hogy a betegek világnapjára megfogalmazott üzenetében Ferenc pápa arra figyelmeztet, hogy mindannyian rászorulunk mások segítségére.

Maradjunk alázatosak, és gyakoroljuk kitartóan a szolidaritást. A szentség kiszolgáltatásakor ez történik: nemcsak a betegek, hanem minden jelenlévő az Úr segítségét kéri, aki közöttünk van. Amikor valakinek nagyobb szüksége van az ő segítségére, a többiek imádkoznak érte. Cselekedeteink fő szempontja az ingyenesen osztott szeretet kell hogy legyen, abban az életállapotban, amelyben vagyunk. A mai ünnep meghívás: kövessük a Szűzanya példáját, és figyeljünk egymásra, karoljuk fel egymást, különösen azokat, akik magányosak, akikre nem figyel oda senki! Ehhez kérjük Isten segítségét, hogy a bajok enyhítői lehessünk! – buzdított a főpásztor.

Prédikációjában Giosanu Leonard a felolvasott szentírási részekre utalva kifejtette: a Teremtés könyvében olvastuk az isteni megállapítást a teremtett javakról: „jó”. De vajon mit állapíthat meg Isten, ha végignéz azon, amit az ember a rábízott teremtett világgal tett; a testtel, amit az emberre bízott?

Amikor imádkozunk, elsősorban lelki gyógyulást kérünk, remélve, hogy ha lelkünk rendben van, akkor testünk is visszanyeri egészségét. Szent II. János Pál pápa vezette be a Lourdes-i Szűzanya emléknapjához kapcsolódva a betegek világnapját. Ő maga is megtapasztalta Mária gyógyító közbenjárását az 1981-ben ellene elkövetett merénylet alkalmával – emlékeztetett a szónok. – Sajnos mi, emberek elrugaszkodtunk attól a jótól, amit Isten megálmodott mindannyiunk számára; és amikor ezt tudatosítjuk, mintha nem mernénk az Úr elé járulni, bocsánatot kérni, inkább a Szűzanyához fordulunk bizalommal, az ő közbenjárását kérjük.

Eljöttünk felvenni azt a szentséget, amely testet és lelket gyógyít, melyet az őskeresztény kortól eltérően – a visszaélések miatt – ma csak felszentelt papok, püspökök szolgáltathatnak ki. Korábban családtagok is naponta akár többször is megkenhették a beteget a szentelt olajjal. Talán csodagyógyszer e szentség? Semmiképp. Megmaradnak a betegségeink, de a Szentlélek megadja az erőt, hogy megszüntessük félelmeinket, hogy egyesítsük keresztünket Jézuséval. Ahhoz, hogy Isten tetszését lelje bennünk, megtisztítottuk lelkünket a bűnbánat szentségében. Gyógyul a lélek a bűnbánat által, gyógyul a test a betegek kenete által, és mindezt megerősíti az Oltáriszentségben való részesedés. Értékeljük azokat az eszközöket, melyeket Isten a gyógyulásunkra ajándékoz – hangzott el a homíliában.

A hitvallást követően a jelen levő papság – Böcskei László püspök vezetésével – kitárt karral imádkozott a betegek felett. A főpásztor megáldotta az olajakat, majd a szentséget felvenni kívánók sorban járultak a lelkipásztorok elé, akik megkenték homlokukat és kezüket.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria