Rekollekciót tartottak a Nyíregyházi Egyházmegye papjainak

Hazai – 2018. február 22., csütörtök | 11:02

Nyírbogáton rendezték a Nyíregyházi Egyházmegye papjainak rekollekcióját február 15-én. Az elmélkedéseket Szocska Ábel apostoli kormányzó és Korzenszky Richárd bencés szerzetes tartotta.

A böjti vecsernyén közösen vettek részt a görögkatolikus papok, házastársaik és a hívek. A szertartás végén Terdik Mihály parókus köszöntötte Szocska Ábel apostoli kormányzót és a meghívott vendéget, Korzenszky Richárd bencés szerzetest. 

Korzenszky Richárd bevezetőjében elmondta, hogy a lelkivezetők, a tanárok is eljuthatnak pályájuk során a beszürkülés, a fásultság és a kiégés fázisához. Az előadó az ószövetségi Illés prófétát állította a hallgatóság elé példaként. Azt tanácsolta, hogy a munkát hátrahagyva „ki kell menekülni a pusztába”, amint Illés próféta is tette. Több napot az aktív pihenésnek, kikapcsolódásnak, olvasásnak, természetjárásnak kell szentelni, mert a testnek és a léleknek egyaránt szüksége van a megújulásra és a töltekezésre.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Nyírbogáti Egyházközség Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria