Segítséget kérnek az esztelneki ferences kolostor felújításához

Külhoni – 2019. február 14., csütörtök | 17:26

Akadályokba ütközik a Kovászna megyei Esztelnek ferences kolostorának felújítása, ezért Szilveszter barát, a kolostor házfőnöke adományozásra szólító kérést tett közzé blogján. A műemlék épület állapota miatt a felújítás már tavaly októberben elkezdődött.

A felújítás célja, hogy a 21. század igényeinek megfelelően fogadhassák azokat a papokat, szerzeteseket, valamint világi személyeket, családokat, időseket és fiatalokat, akik vissza szeretnének vonulni a világ zajától, el szeretnének csendesedni, lelkigyakorlatot tartani egy arra megfelelő környezetben – írja a Háromszék című napilap.

A munkálatok költségeinek fedezésére európai uniós alapokra pályáztak 2015-ben, de négy év telt el, mire hozzá tudtak látni a munkához, közben pedig az árak jelentősen növekedtek, a rendelkezésre álló pénzügyi keret azonban nem változott. Ráadásul a pályáztató gyulafehérvári ügynökség 2020 májusát jelölte meg a kivitelezés befejezése és az elszámolás végső dátumaként. Szilveszter barát, a kolostor házfőnöke ezért most személyes blogján kér segítséget. Felhívásában rámutat: az egyik nagy akadály az anyagiak hiánya, ugyanis a megnyert támogatásból már 2015-ben is csak szűkösen tudták volna megvalósítani a szerződésben foglalt terveiket, most, 2019-ben a megemelkedett árak miatt a költségek jóval nagyobbak lettek. További nehézséget okoznak azok az előre nem látható akadályok, amelyek egy műemlék épület felújítása során előbukkannak.

Azzal a kéréssel fordul a magán- és jogi személyekhez, családokhoz, intézmények, vállalatok, polgármesteri hivatalok és plébániák vezetőihez, a szűkebb pátriában élőkhöz és az attól távolabb lakókhoz, hogy a jó ügy érdekében fogjanak össze, és aki teheti, anyagi lehetőségei­hez mérten támogassa a ferences kolostor felújítását. A barát kéri, akinek nincs lehetősége anyagi támogatásra, az segítsen imával.

További információk ITT találhatók.

Forrás és fotó: Iochom István/Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria