Első vértanú rendtársaikra emlékeznek ma a ferencesek

Kultúra – 2018. január 16., kedd | 18:38

Szent Ferenc 1219-ben hat szent életű társát a mai Marokkó területére küldte, hogy hirdessék Krisztus tanítását, végül öten – Berárd, Péter, Ottó, Akkurziusz és Adjutusz – mentek a pogányok közé, mivel egyikőjük megbetegedett. 1220. január 16-án gyilkolta meg őket a marrákesi emír.


Vitálisz testvért tehát már Spanyolországban hátrahagyva Berárd, Péter, Ottó, Akkurziusz és Adjutusz (közülük az első három pap volt) Coimbrában, a királyi városban néhány napot időztek, aztán a muszlimok megszállta Sevillában prédikáltak. Be akartak menni a mecsetbe is, de a muszlimok kiabálva ütötték, verték őket. Így jutottak el az uralkodóhoz, ahol egyre bizonygatták, hogy az egyedül igaz vallás Krisztus vallása. A fejedelem halálra ítélte őket, de mégis úgy rendelte, hogy ha elhagyják az országot, életben maradnak. Ők elhagyták Sevillát, de nem vissza, hanem Marokkó felé vették útjukat, és ott is hirdették a keresztény hitet. Börtönbe vetették őket. Az itt tartózkodó Don Pedro infáns kieszközölte az emírnél, hagy a hithirdetők az ő foglyai legyenek.

Berárdék azonban innen megszöktek, s a fővárosban, Marrákesben ismét prédikálni kezdtek. Újból elfogták s börtönbe zárták őket. Az emír kegyetlenül megkínoztatta őket, s amikor látta, hogy a kínzással nem megy semmire, nőket és pénzt ígért nekik, ha áttérnek az iszlám hitre. A vértanúk ezt felelték: „Asszonyaid és pénzed nem kell nekünk, mert mindezeket Krisztus szerelméért szemétnek tekintjük.” Akkor az emír kegyetlen haragra lobbant, felkapta kardját, és egymás után fejükre mért ütésekkel saját kezével végzett velük. Ez 1220. január 16-án történt.

A szent rendalapító, amint meghallotta a vértanúság hírét, boldog elragadtatással felkiáltott: „Most már van öt igazi kisebb testvérem!” A vértanúk földi maradványait hamarosan Coimbrába vitték, ahol Isten csodákkal megdicsőítette őket.

Vértanúságuk sok hivatást támasztott. Az elsők között volt Ferdinánd Ágoston-rendi kanonok, a későbbi Páduai Szent Antal. A Ferenc-rend első vértanúit IV. Sixtus avatta szentté 1481-ben. Berárd és társai magatartását sokan – teológusok, történészek – oktalanságnak ítélték akkoriban és később is. Hithirdetésük teljesen eredménytelen volt, egyetlen iszlám hitűt sem térítettek meg, sőt a keresztényekre haragították a muszlimokat. Isten azonban csodákkal megdicsőítette őket. „Isten azt választotta ki, ami a világ szerint oktalan, hogy megszégyenítse a bölcseket.” (1Kor 1,27)

„Istenünk, te Szent Berárd és vértanútársainak dicsőséges viadalával megszentelted a Kisebb Testvérek Rendjének kezdetét. Engedd, hogy amint ők készek voltak érted meghalni, úgy mi is állhatatosan tanúságot tegyünk rólad életünkkel. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.”

Forrás: Ferences Sajtóközpont

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria