Szeretetinjekciók a Szent Márton Találkozón – Böjte Csaba és Zacher Gábor előadása

2016. július 9. szombat 19:44

Böjte Csaba és Zacher Gábor tartott előadást július 9-én a szombathelyi Szent Márton-emlékév csúcseseményén, a Szent Márton Találkozón. A ferences szerzetes arról beszélt, hogy az embereket csak szeretve lehet jobbá tenni, az ismert toxikológus pedig mindennapi függőségeinket állította középpontba.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Odessza fele olyan távolságra van Csíkszeredától, mint Budapest – Böjte Csaba előadásában abból indult ki, hogy mennyire közel is vagyunk a háborúhoz, mennyi vért ontanak ki ma is hihetetlen anyagi ráfordítással, mennyire hajlamosak vagyunk a békétlenségre. Pedig – ahogy a ferences szerzetes rámutatott – Jézus első földi megnyilatkozása is a békéhez kötődik: az angyalok úgy köszöntötték a pásztorokat, hogy: „Békesség a jóakaratú embereknek!” Jézushoz hasonlóan Szent Márton is az emberek kibékítésére törekedett, mert hitte: nem legyőzni, hanem meggyőzni kell másokat, nem elpusztítani másokat, hanem párbeszéddel továbbvinni a világot. Amikor az ariánusok, Szent Márton korának eretnekei összebalhéztak Hilarius püspökkel, és még fizikailag is bántalmazták, Szent Márton – kora egyházi gyakorlatát is meghazudtolva – nem ragadott fegyvert, hanem visszavonult imádkozni - fogalmazott Böjte Csaba, aki szerint Szent Márton alakjára a migránsválság idején is érdemes figyelni, mert csak a békeszerző szentek imádságos példája lehet az egyház válasza.

Csaba testvér egy kevésbé ismert békehozó szentet mutatott be ezután: Flüei Szent Miklóst, Svájc védőszentjét, aki tízgyermekes családapaként a kantonok közti második háborúban már nem volt hajlandó részt venni. Felesége még remeteruhát is varrt neki, hogy ezzel is megmutassa: a mennyei békét akarja közvetíteni. Eleinte lustának és félénknek tartotta környezete, de csodálatos kitartása és hitvallása okán rá kellett jönniük, hogy Miklós valóban a béke követe. Az 1480-as években a kantonok elöljáróinak gyűlésére is meghívták, ahol olyan szívből beszélt a békéről, hogy a 24 kanton úgy döntött: egy mindenkiért, mindenki egyért. Azóta Svájcban nem volt sem külső, sem belső harc.

Ahogyan faragókéssel, láncfűrésszel nem tudunk akácmézet nyerni, azt a fa maga ad, ha a napfény átöleli és az eső öntözi, úgy az emberekből sem lehet kikényszeríteni a jót – mutatott rá a ferences szerzetes. Az amerikai katonák sem tudták jobbá tenni Irakot vagy Afganisztánt, nem lehet jobbá bombázni a világot – tette hozzá az előadó. Hogy mire képes a szeretet, azt az emmauszi tanítványok példája segítségével világította meg Csaba testvér. „Jézus a tanítványok szájából meghallgathatja a saját sztoriját, azzal, hogy ők mennyire torkig vannak a kereszténységgel meg mindennel. Szerencsére Jézus nem volt székely, és nem mondta azt, hogy egye meg a fene a pofátokat, hol voltatok a temetésemkor, ahogy azt én tenném” – mondta Böjte, hozzáfűzve: Jézus elkíséri a tanítványokat ezen az eltávolodó úton, és higgadt, bölcs párbeszédével a remény erejét kelti fel bennük, így ők, akik már-már feladták a reményt, erősítik meg a többieket.

Jézus Krisztusnak nem volt programfüzete vagy brossúrája, mégis bemutatta magát – úgy mint az első vigasztalót – hangsúlyozta Böjte Csaba. Jézus egy támfal, ami megerősíti a roskadozó épületet, úgy szurkol nekünk, mint magyar ember a fociválogatottnak, akiknek tagjaitól jó volt hallani, hogy úgy érezték, mintha nem tizenegyen lettek volna a pályán, hanem tizenötmillióan. Vajon 1–10-ig tartó skálán hányast adnánk magunknak vigasztalásból? – kérte egy kis mérlegelésre a hallgatóságot a szerzetes. A jó szó jólesik, és nem kerül semmibe – hangsúlyozta.

Nemrégiben az RMDSZ kormányból való kilépésével egy nagyon sokrétű, románokat és magyarokat megosztó helyzet alakult ki Romániában, ennek részeként a székely zászló több magyarok által is lakott helyen lekerült a városi hivatalokról. Sepsiszentgyörgyön napról napra egyre nagyobb demonstráció alakult ki, és hogy a nagy feszültség ne járjon robbanással, a magyar vezetők meghívták Böjte Csabát, hogy szóljon az egybegyűltekhez. Csaba testvér szinte még soha nem érezte ennyire, hogy szüksége van arra, hogy Isten eszébe juttassa, mit kell mondania. Az Úristen egyedüli parancsára, a szeretetparancsra építve megszólalását, azt mondta, hogy az a magyar, aki nem szereti a vele együtt élő románokat, nem jó magyar, és fordítva is: az román nem jó román, aki nem szereti a vele együtt élő magyarokat. Nemcsak a magyar demonstrálók tapsolták ezt meg, hanem a román rendőrök is, és így jöhetett létre az a szürreális helyzet, hogy Böjte Csaba román rendőrökkel együtt azért imádkozott, hogy Bukarestben az országházán legyen kitűzve a székely zászló.

Jézus Krisztus nem bóvlit árul, s ha keresztény vagyok, hinnem kell a szeretet gyógyító erejében – hangoztatta előadása végén Böjte Csaba, aki ezután a jelenlévőkkel közösen imádkozott azért, hogy Szent Márton és szenttársai példáját követve mi is békeszerzők tudjunk lenni.

Zacher Gábor toxikológus a szülői szerepről, a kommunikációról és az ismert és kevésbé ismert mindennapi függőségekről beszélt előadásában. Hangsúlyozta, hogy a függőség valójában semleges szó, egy emléknyomot jelez, amit nem tudunk az agyunkból kitörölni. A függőségek kezelésének kontrollmechanizmusa nem velünk született tulajdonság, így a szülőknek, és azok helyes kommunikációjának nagyon nagy szerepe van – tette hozzá a professzor.

Hogy mennyire könnyen kialakulnak függőségek, arra a mobiltelefont és a számítógépet hozta fel példaként, amelyek megjelenésekor senki sem sejtette, hogy milyen függőségekhez fog vezetni napjainkra. Az is nehézség, hogy nemcsak negatív életperiódusban jöhet létre függőség, hanem akkor is, amikor úgy érezzük, hogy nem árthat nekünk egy kis ez vagy az, vagy jutalmazzuk magunkat függőségünk tárgyával, mert megérdemeljük.

A szülői minták alapvetőek a függőségek kialakulásánál: ha a viták megoldása után a szülők mindig rágyújtanak, a gyermek óhatatlanul úgy éli meg a dohányzást mint problémamegoldó stratégiát. Az amerikai neveléssel ellentétben ráadásul Magyarországon hiányoznak a szeretetinjekciók Zacher szerint – vagyis nem azt a bíztatást kapják meg a fiatalok, hogy milyen jók, mire képesek, hanem annak a visszajelzését, hogy mit nem tudnak.

A függőséget okozó szerek pedig könnyen hamis önbizalmat adnak, főleg az alkohol. Ha egy kommunikációs problémákkal küszködő kamaszgyerek két felest bedobva már jól kommunikál, és még ebben pozitív megerősítést is kap, akkor könnyen függővé válik. Zacher Gábor ugyanakkor hangsúlyozta, a függőségi karrierben nincs olyan mélypont, ahonnan ne lehetne visszafordulni.

A Szent Márton Találkozó a nagyszínpadon St. Martin homokanimációval kísért koncertjével folytatódik este, majs a Szökős Néptánceggyüttes vezet táncházat. Este 10 órától éjszakai virrasztás és zenés dicsőítés lesz a Martineum Felnőttképző Akadémia kertjében.

A további programokról a találkozó honlapján tájékozódhatnak.

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
eger-diszpolgara-lett-ternyak-csaba-egri-ersek
Eger díszpolgára lett Ternyák Csaba egri érsek

Augusztus 20-án Eger városi ünnepségén díszpolgári címet kapott Ternyák Csaba egri érsek, a főegyházmegye 81. főpásztora, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagja.

2017. augusztus 21. hétfő
megteresre-es-megujulasra-hivott-veres-andras-budapesten-allamalapito-szent-kiralyunk-unnepen
Megtérésre és megújulásra hívott Veres András Budapesten államalapító szent királyunk ünnepén

Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét augusztus 20-án, államalapító Szent István királyunk ünnepén Budapesten, a Szent István-bazilika előtti zsúfolásig megtelt téren. A szentmise szónoka Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt.

2017. augusztus 20. vasárnap