Tíz szent, akik elkísérhetnek az anyává válás útján

2018. október 19. péntek 19:58

Egy gyermeket váró nő érezheti úgy, hogy a kilenc hónap hosszú, magányos, esetleg ijesztő is. Az Aleteia nemzetközi katolikus portál tíz szentet – nőket és férfiakat – ajánl, akikhez segítségért fordulhat az, aki így érez.


Sok ismert és kevésbé ismert pártfogója van a várandós vagy a szülő nőknek, illetve a születendő gyermekeknek, akik könnyebbé és nyugodtabbá tehetik az anyává válás izgalmas, de néha ijesztő útját. Hozzájuk bizalommal fordulhat az a kismama, aki sebezhetőnek vagy bizonytalannak érzi magát. Az itt felsorolt szentek közül több nő is próbatételeknek és szenvedésnek volt kitéve a terhessége alatt vagy azután, hogy a gyermeke megszületett – közülük is különösen az utolsóként említett...


Szent Gerard Majella
(1726–1755) olasz redemptorista világi testvér az anyák egyik védőszentje. Egyszer egy asszony, aki majdnem életét vesztette a szülés során, a hasára tette azt a zsebkendőt, amit Gerard Majella hagyott náluk évekkel korábban, nem sokkal a halála előtt. Ezután az asszony biztonságban világra hozta egészséges gyermekét.


Páduai Szent Antal
(1195–1231), akit elsősorban úgy ismerünk, mint a szegények védőszentjét, illetve aki segít az elveszett tárgyak megtalálásában, a várandós nők és meddőségben szenvedők patrónusa is. Talán azért, mert a híres legenda szerint a karjában tartotta a gyermek Jézust; vagy mert – ha már az elveszett dolgokkal kapcsolatban hozzá fordulhatunk – segíti a nőket, hogy „megtalálják” a termékenységüket.


Kildarei Szent Brigitta
(453–525) Szent Patrik mellett Írország másik védőszentje. Ugyanakkor az újszülötteké és a csecsemőké is, így bátran fordulhatunk hozzá, hogy védelmezze azokat, akik segítenek nekünk a szülésben, valamint a kisbabánkat is.


Szent Rajmund (Nonnatus)
(1204–1240) katalán mercedárius (fogolykiváltó rend tagja). A nonnatus azt jelenti, nem született, születetlen. Azért kapta ezt a nevet, mert császármetszéssel hozták a világra, melynek során meghalt az édesanyja. Ennélfogva ő a várandós és a szülő nők, az újszülöttek, valamint a szülészek, csecsemők védőszentje.

Szent Erasmus (?–303) egyike a tizennégy segítőszentnek. Kínhalála körülményei miatt hozzá fohászkodhatnak mindazok, akik görcsöktől és hasi fájdalomtól szenvednek, így a vajúdó anyák is. Illetve kérhetjük a segítségét akkor is, ha hasfájós a kisbabánk.

Szent Gianna Beretta Molla (1922–1962) olasz gyermekorvos két hónapos terhes volt, amikor rosszindulatú daganatot találtak a méhében. Feláldozta az életét, hogy megszülethessen negyedik gyermeke. Egészséges kislánynak adott életet, ő azonban egy hét múlva meghalt. Kérhetjük, hogy járjon közbe a születendő gyermekünkért, illetve értünk is.

Antiochiai Szent Margit (289–304) vértanú is a tizennégy segítőszent közé tartozik. Börtönbe vetették, ahol sárkány alakban meglátogatta a sátán, és lenyelte őt. Margit azonban a vadállat gyomrában magasra emelte a feszületet, mire a sárkány gyomra megrepedt, ő pedig kiszabadult. Ezért Margit a várandós és a szülő nők patrónája.


Szent Mónika
(332–387), Szent Ágoston édesanyja. A nők gyakran türelmetlenek a terhesség utolsó heteiben. Ebben az esetben fordulhatunk Mónikához, aki óriási türelemmel viszonyult a fiához. (A segítségét kérhetjük akkor is, ha csalódtunk a gyermekünkben – de reméljük, erre nem lesz szükség.)

Szent Dymphna (7. század) szűz, vértanú. A terhesség sok szorongással járhat, mert félünk a változástól, a fájdalomtól, vagy mert aggódunk, hogy egészséges lesz-e a gyermekünk. Dymphna a mentális zavarokban és pszichés betegségekben szenvedők védőszentje, így segíteni tud abban, hogy elménk és lelkünk megnyugodjon.

Szűz Máriához, Isten anyjához természetesen bármikor fordulhatunk, de különösen erős támasza lehet a várandós nőknek. Ő az ismeretlenbe lépett, amikor igent mondott arra, hogy a világra hozza Isten fiát, így meg fogja érteni minden aggodalmunkat.

Forrás: Aleteia.org

Fotó: Max Pixel; Wikipédia

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
a-filmek-reven-kozelebb-kerulhetunk-istenhez-dancsak-viktor-kereszteny-film-es-konyvnapokrol
A filmek révén közelebb kerülhetünk Istenhez – Dancsák Viktor a Keresztény Film- és Könyvnapokról

Az Etalon Film Kiadó november 23. és 25. között hetedik alkalommal rendezi meg a Keresztény Film- és Könyvnapokat az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Dancsák Viktor hittanárral, az esemény szervezőjével beszélgettünk.

09:48
segitettbol-lett-segito-bemutatjuk-szent-erzsebet-rozsaja-dij-idei-kituntetettjet
Segítettből lett segítő – Bemutatjuk a Szent Erzsébet rózsája díj idei kitüntetettjét

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén Horváth Kálmánnét, a Katolikus Karitász győri csoportjának önkéntesét tüntette ki a Szent Erzsébet rózsája díjjal, melyet Veres András, az MKPK elnöke adott át november 17-én a Szent István-bazilikában. A díjazottról szóló riportunkat olvashatják.

2018. november 19. hétfő