Úgy élünk most, mint Noé a bárkában – Palackposta-sorozatot indított egy görögkatolikus pap

Drága gyermekeink!

Néhányan biztosan már észrevettétek a hasonlatot, hogy úgy élünk most, mint Noé a bárkában, mikor negyven napig esett az eső. Most a házunk a bárka, mely megvéd minket a külső fenyegetéstől, a koronavírus árvizétől.

Napok óta ülünk a bárkában, s sokat gondolkozunk azon, hogy miért jutott idáig a világ, mit rontottunk el, ami miatt most ez a furcsa helyzet fennáll. Keressük a válaszokat, okokat és magyarázatokat: Mi az, amit nem jó csináltunk, miért figyelmeztet minket a Jóisten? Úgy értelmezem ezt a helyzetet, mint mikor a gyermekeimet beküldöm a szobádba, hogy üljön le egy időre az ágyára. Nem azért, hogy megbüntessem, hanem hogy végiggondolja: amit tett, milyen következményekkel járt vagy járhatott volna, s tanulva belőle később ne kövesse el azt a hibát. Most mi is ülünk a bárkánkban, és gondolkodunk, hogy mit rontottunk el, s mit lehet, mit kell jobban cselekedni, mert, ha véget ér az áradat, akkor egy szebb, jobb, szeretetteljesebb világot kellene építeni.

Az ablakon át látjuk, hogy a kertben bujkál a tavasz az új élet kezdete. S számunkra ez is a húsvét része. Az Isten végtelen, ember iránti szeretete nyilvánul meg a tavasz szépségében, de még jobban Krisztus tetteiben, mert mindkettő által az Isten új életre hív minket.

Biztos vagyok benne, hogy az Isten szándéka szerinti többletet hordoz a húsvét örömhírének üzenete, mikor a közös öröm, a közösség éneke helyett csak a családtagjainkkal, szüleinkkel együtt élhetjük át ezeket a napokat.

Ezért a bárka-karantén nem pusztán a várakozás helye, ahol várjuk, hogy a rossz véget érjen, hanem a készület helye. Ahol mi most közösen készülünk, készülhetünk:

– készüljünk egy új világra, tanulással, a tudás által még inkább képesekké válik az emberiség, hogy megvédje önmagát;

– készüljünk azzal, hogy megtanuljuk beosztani és értékelni azt, amink van, megtanuljuk észrevenni, hogy mi a szükséges és mi a felesleges. Így a teremtett világot jobban fogjuk tisztelni és védeni, mert az bizony Isten ajándéka;

– készülünk azzal, hogy észrevesszük Isten számtalan apró ajándékát a természetben, a családunkban, az életünkben. Ezekért legyünk hálásak, mert a hála erősíti az immunrendszerünket.

– Imádkozzunk sokat, mert életünk legfontosabb építőelemei a kapcsolataink. Legerősebb tartópillér az Istennel való kapcsolatunk, aki ezekben a napokban különösen közel akar jönni hozzánk.

– Készüljünk azzal, hogy erősítjük az akaratunkat, így olyan szuperhőssé válhatunk, aki nem a szuperképessége miatt lett azzá, hanem a meglévő képességeinek kibontásával, s ezekkel jobbá tudja tenni a világot. S bármilyen furcsa, de ezekben a napokban a szuperhős a rendrakás, a hajtogatás, a porszívózás, a könyvolvasás, a tornázás és a szófogadás által erősíti magát.

– Játsszunk sokat együtt! Mert újra kell tanulnunk, hogy a másik legyőzése helyett az együttlét öröme a legfontosabb, mert mindig tanulni kell azt, hogy a másik nem ellenfél, hanem társ a közös öröm megszerzésében. Mi, felnőttek azt hittük, hogy az élet játékában vannak győztesek és vesztesek, de most tanuljuk újra mi is, hogy győztesek csak együtt lehetünk.

– Készüljünk azzal is, hogy a családban megtanulunk csapattagként viselkedni, együttműködni, úgy, hogy gyakoroljuk a tettekben megvalósuló szeretetet.

Ma még vízözön van, de az ébredő természet, a feltámadás örömhíre jelzi: új világ jön, s ebben neked, kedves barátom, komoly szereped lesz, ha készülsz, ha jól felkészülsz.

Azon a nagypénteken és húsvéton Isten mindent megtett értünk. Azóta a húsvét örök üzenete, hogy Isten hinni akar az emberekben, hinni a jobb jövőben. Krisztus mindent megtett, megmutatta, hogy az élet legvégső, legmélyebb pontján, a legnagyobb sötétséget is legyőzte a szeretetének fényével.

Most Te jössz, barátom. Készülj, mint Noé, hogy mikor újra kiléphetünk a bárkából, akkor olyan új világot építsünk, mely Krisztus feltámadásának örömét, az újjáteremtett ember által a szeretet csodáját tükrözi vissza. Ugye segítesz ebben?

Tamás atya

* * *

„Özönvíz van most is, ami lassan, de biztosan elborítja az egész földet. Az özönvíz ellen úgy védekezhetünk, ha családunkkal bárkába szállunk, s komolyan vesszük szeretteink védelmét. Igen, most a lakásunk a bárka, ami felett ott van az Úr ígérete és védelme” – írta a bárkanapló induláskor Szabó Tamás pasztorális helynök atya, többek között arra hívva: „A jövődet az isteni utasítások szerint építsd.”

Első naplóbejegyzésében így ír Tamás atya: „Különös hely a bárka, lassan átállunk bárka-üzemmódba, lassan megszokjuk, mert most ez a normális, mert odakint csak zuhog az eső, s mi Noéval együtt kérdezzük a Teremtőt: miért ez a vízözön? Hogyan szól a Te vigasztalásod? Noé bárkában volt, Péter a vízen járt, Jézus vízkeresztkor belemerült a vízbe, hogy legyőzze azt: az ősi félelmet az ismeretlen mélységgel szemben, az emberi élet kavargó örvényeit, a múlandó világ hamis látszatait.”

„Korábban észre se vettem, hogy van egy érdekes ablak, egy ablak, mely befelé néz.  Önmagamba, oda, ahol bezárva élt az Én. Többségünk ritkán találkozik vele, mert a feladatok, a külső zajok a hihetetlen mennyiségű információk mellett kevés figyelmet kap. (...) Ablak az Istenre. Ez a legnehezebb és legtávolabbi ablak, néha az az érzésünk: ha van is ilyen ablak, akkor most távol, nem is bárkán, hanem a felhők felett lehet. Keressük ezt az ablakot, mert eddig vitathatatlan volt számunkra, hogy templom alakú. (...) Ülök az ablak előtt, s úgy tűnik életem hajója sehová sem halad, csak lebeg a vízen. De az ablakok új távlatokat nyitnak, és észrevehetem: valójában nem egyhelyben veszteglek, hanem emelkedem” – olvasható a bárkanapló második üzenetében.

A Palackposta apa(p)társaimhoz címmel írt harmadik naplóbejegyzés a férfiakhoz szól. „Amikor lelki életünk szeretett színterein, a templomainkban nincs nyilvános istentisztelet, mikor az imádság fő szószolója fizikailag nem állhat az imádság élére, különleges hivatásotokra hívom fel a figyelmet. A családod bárkáján te vagy a pap, te vagy a családod papja. A családi bárkán te vagy (a)pap. (...) Hiszem, hogy az imádság férfimunka. Mindig is az volt, csak mi, európaiak az elmúlt évtizedekben lemondtunk erről a kiváltságunkról. Férfitársam, az elmúlt időszakban mi, férfiak elszoktunk a templomtól, kevesebben és kevesebbet jártunk. Az Isten ezt megelégelte, s a templom ment a házakba. Most eljött a ti időtök, legyetek jobb papjai családtagjaitoknak, mint mi, szolgálati papok vagyunk, legyetek buzgóbbak, mint mi vagyunk, legyetek hitelesebbek, mint mi vagyunk! (...)

Kedves (a)paptársam, háború van, és ilyenkor a férfi dolga, hogy megvédje családját, szeretteit, országát. (...) együtt legyünk milliónyi bárka-templom országa, hogy ne féljünk a holnaptól” – írta bajtársi szeretettel Tamás atya.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Design: Zadubenszki Norbert

Magyar Kurír