Új katolikus technikum kezdte meg működését Szombathelyen

A szertartáson koncelebrált Császár István helynök, az iskola lelkésze. A szentmisén részt vettek az iskola tanárai, diákjai, a Szociális Testvérek és az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának igazgatója.

„Az emberi élet egyik legfontosabb szakasza a középiskolás évek, ilyenkor születik meg valakiben a felnőtt ember; az életének a nagy vágyai, tervei ilyenkor formálódnak a szívében. Ebben szeretne az iskolánk segítséget adni – szögezte le szentbeszédében a főpásztor. – A Salkaházi Sára Technikum is olyan iskola, mint a többi: tantárgyakat adunk át, hogy segítse a fejlődéseteket. E mellé szeretnénk még valamit odatenni, valami kicsit átadni az emberi élet értelméből.”

Hogy mi ez a kis valami, arra Székely János egy saját történetén keresztül világított rá. Elmondta: kicsi gyermekként nagy vágya volt, hogy ő is olyan okos és sok nyelven beszélő férfi legyen, mint az apja. Ám körülbelül nyolcéves lehetett, amikor édesapja megmutatta neki, hogy van ennél lényegesebb dolog. Elvitte egy gyermekbénulásban szenvedő távoli rokonukhoz, akinek csak a feje növekedett, a teste kicsi maradt, mint egy kis csecsemőé. „Mind a mai napig csodálkozom, hogy miért engem vitt el, van két bátyám meg egy húgom, mégis engem választott. Amikor először elmentünk ebbe a kórházba, annyira szörnyű volt látni a sok eltorzult testű fiatalt, gyermeket, sokan vastüdőben, sokan gégemetszéssel feküdtek az ágyakon. Egy-két napig alig tudtam megszólalni. De ettől kezdve édesapámmal együtt mindig ketten mentünk el őt meglátogatni.” Székely János annyira felbátorodott, hogy egyedül is el mert menni a rokonhoz kicsi gyerek létére. „Ha onnan a kórházból eljöttem, azt éreztem, hogy hatalmas nagy öröm van a szívemben, legalább valami kicsi jót tehettem.

Rájöttem, hogy az életben a legfontosabb nem az, hogy okos legyek, hanem az, hogy szeressek és adjak.”

A megyéspüspök prédikációjában ilyen és hasonló tanulságos történetekkel mutatott irányt a kisgyermekgondozó, a nevelő és az oktatási szakasszisztens hivatással kapcsolatban. Elmondta, hogy amikor az iskola létrehozását tervezték, a hivatások jellegéből adódóan egy női szentet akartak példaképként az iskolába járók elé tenni, és egy mai szentet. Ezért esett a választásuk Salkaházi Sárára.

Salkaházi Sára tanítónőnek készült, mert abban az időben lányok számára ez volt a legmagasabb elérhető végzettség. Egyetlen évet tanított azonban csak Kassa szélén, a telepi iskolában, ahová főként cigány gyermekek jártak. Hamar rájött, hogy a gyermekeknek sokszor nem is tanítónőre, hanem pótanyára volt szükségük, aki a ruhájukat megvarrja. Ezután azonban le kellett volna a csehszlovák államrendre tenni az esküt, hogy tovább taníthasson, amire ő képtelen volt, így inkább abbahagyta a tanítást. Újságíró lett, a kisebbségi sors nagy fájdalmairól és az egyszerű emberek nagyságáról írt cikkeket. Ezután ismerkedett meg a Kassán is előadást tartó szociális testvérekkel. Ahogy később elmondta, hirtelen rádöbbent, hogy ez az az út, amelyet járnia kell: Istennek és a legszegényebbeknek kell adnia az egész életét. Nagyon hamar döntött, és egy nagyon vidám, életrevaló nővér lett belőle – mondta Székely János püspök. Erre a nagyszívűségre hívta meg a diákokat, a szociális testvér életének állomásait bemutatva.

A vértanú Sára testvér életmottója ez volt: „Alleluja. Íme, itt vagyok, engem küldj!” A megyéspüspök arra biztatta a segítő hivatást választó lányokat, hogy kövessék az ő példáját a szolgáló szeretetben.

Székely János szentbeszéde IDE kattintva visszahallgatható.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír
(asz)