Varga Lajos püspök előadása a liturgikus színek kialakulásáról és használatáról

2016. március 9. szerda 20:10

„Paramentica: a liturgikus színek kialakulása és használata” címmel tartott előadást Varga Lajos váci segédpüspök, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ (OKGYK) igazgatója március 8-án a Budapest-vári Nagyboldogasszony Főplébánia épületében.


A Budavári Mátyás-templom Egyházművészeti Gyűjteményének Az egyházi textilek típusai és használatuk című rendezvénysorozata keretében elhangzott előadás 1960-ig követte nyomon a liturgikus színek alakulását.

Varga Lajos püspök előadása kezdetén ismertette: a paramentica a textíliából készült liturgikus felszerelési tárgyak tudománya. E tárgyak történetét, anyagát és formáját, előállítását és gondozását, használatának szabályait írja le.

Ezt követően a színek használatának alapjairól beszélt a püspök előadó. Rámutatott: az érzelmi hatás, szimbolikus jelentés és kultúrtörténeti vonatkozások mellett meghatározó a természetben található dolgokhoz való társítás (piros – vér, zöld – növekedés, fekete – gyász), ugyanakkor az öltözet színe kommunikációs értékkel is bír egy-egy kulturális közegben.

A liturgikus színek használata viszonylag későn fejlődött ki. Ennek technikai okai is voltak, a különböző színű anyagok előállíthatósága és kereskedelmi áruk miatt. Ezenfelül a filozófiai és teológiai gondolkodás is befolyásolta szükségességüket vagy elvetésüket, használatuk esetén pedig funkciójukat – mondta el Varga Lajos. Ezt követően áttekintette az egyháztörténet jelentős időszakait.

A kezdeti időszakban, a patrisztikus korban semmiféle színhasználat nem volt előírva. A miseruhák különböző színekben pompáztak. Ugyanakkor a szín mégis kifejezte a hit misztériumait, az ezzel összefüggő színszimbolika visszavezethető a kereszténység kezdetéig. Ahhoz azonban, hogy ez a maga egészében kifejezést találjon, több évszázadnak kellett eltelnie – emelte ki az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója.

Emlékeztetett, Szent Jeromos és Sevillai Szent Izidor az ószövetségi papi ruhából próbáltak kiindulni. Szent Jeromos Áron papi öltözéke kapcsán négy elemről és négy színről szólt, melyekből összeáll a teljesség. A gyolcsot földnek tartották, mivel a földből születik; a bíbort tengernek, mivel a tenger csigái festik meg; a jácintkék a levegő, színük hasonlósága miatt. A skarlátvörös pedig a tűz. Amennyiben a fenti színek arannyal vannak átszőve, azt szimbolizálják, hogy az élő tűz (vitalis calor), az isteni gondolat, az egyetemes gondviselés járja át őket. Sevillai Szent Izidor Etymologiae című művében foglalkozott a drágakövekkel és a színekkel, valamint szimbolikájukkal és eredetükkel.

A középkorra áttérve Varga Lajos felidézte, hogy a 8–9. században számos fejtegetés keletkezett a színek szimbolikájáról. Sok egyházmegyében a színeket ténylegesen társították a liturgikus ünnepekhez. A Karoling-korban már valamelyest kialakult szabályok érvényesülhettek. Szűz Mária tisztulásának ünnepén a főpap és a diakónusok feketébe öltöztek. A fekete bűnbánati szín lehetett már, ugyanis a keresztjáró napokon a liturgia színe a fuscus volt, amely sötétbarnát, homályos feketét jelent. A főpap karácsonykor, húsvétkor, Szent Péter ünnepén, valamint saját ordinációjának (felszentelésének – a szerk.) napján más színű miseruhát öltött, mint egyéb ünnepeken, ennek színét azonban nem határozták meg.

A színek kánonja a 12. századra alakult ki. III. Ince (1160–1216), akihez az első kodifikációt kötik, már egy meglévő gyakorlatra hivatkozott. A paramentumok színe fehér, fekete, zöld és piros volt, ezeket már ugyanazokon a napokon használták, mint a mai liturgiában. Bűnbánati időben és bűnbánati napokon feketét használtak, aprószentek ünnepén és a Laetare vasárnapon („örvendező” vasárnap; nagyböjt negyedik vasárnapja – a szerk.) pedig lilát.

A váci segédpüspök előadásában bemutatta a III. Ince pápa idején megjelenő színszimbolikát. Eszerint: a fehér az ártatlanság szimbóluma, ezért a szüzek és a hitvallók ünnepén tartott miséken kell használni; továbbá karácsonykor, valamint Keresztelő Szent János születése napján; nagycsütörtökön az olajszentelés miatt, mely a lélek tisztulását szolgálja, továbbá azért, mert az evangélium ez alkalommal a tisztaságot kiváltképpen ajánlja; húsvétkor a fénylő sírban megjelenő ragyogó angyalok miatt; mennybemenetelkor pedig azért, mert Krisztus fényes felhőben ment a mennybe. A vért felidéző vörös szín a vértanúk ünnepén használatos, hasonlóképpen a Szent Kereszt ünnepén. A piros fölébe kerekedik a fehérnek a szüzek és vértanúk ünnepén, mivel a vértanúság a szeretet legtökéletesebb jele. III. Ince szerint a bűnbánati és önmegtartóztatási napokon, melyeket a bűnbánatnak vagy a halottaknak szentelünk, feketét kell használni, hétköznapokon pedig zöldet.

A viola a 13. századtól kezdve szorította ki a feketét, mely a gyászszertartások színe lett. Azonban a középkorban még nem mindenütt tartották a római kánont, sok templom más kánonhoz ragaszkodott, és más színeket is használtak, például sötétkéket (az ég és a tenger színét).

Az esztergomi rítusban a legtöbb nagy ünnepen a fehér színt használták (karácsony, húsvét, mennybemenetel, úrnap), de már a vigíliamisékhez is az ünnep színét írták elő. A fehér járt a hitvalló szentek többségének is. A vörös színt pünkösdkor és a vértanúk ünnepén használták, illetve feketevasárnaptól (Judica) a húsvéti vigíliamise kezdetéig, és meglepő módon mindenszentek ünnepén is. A zöld az évközi idő liturgikus színe volt. Adventben és nagyböjtben feketét használtak. (Advent vasárnapjain violaszínt is választhattak a fekete helyett. A rózsaszín a középkorban még ismeretlen volt.) A szerzetesek ünnepén kék volt a liturgikus szín, a hitvallóknak aranysárga járt.

A színek használatát V. Piusz pápa (1504–1572) kötelezővé tette ugyan misekönyvének megjelenésével, azonban még ezután is sok más gyakorlat élt párhuzamosan, különösen Galliában – mondta el Varga Lajos. Hozzátette: a 16. század a klasszifikáció és a kézikönyvek százada volt. 

A reneszánsz korban a ruhákat is gazdagon díszítették. A színekről való diskurzus a reformációban és az ellenreformációban is fontos szerepet játszott. Ugyanakkor egyre jelentősebbé váltak a fényeket és színeket illető optikai megfigyelések, és lassan kibontakozott a kémia tudománya, illetve a 16–17. században a díszítés tipológiája is. A következő színeket használták ekkor: zöld, fekete, piros, fehér, sárga, sárgásbarna (homokszínű – amely az aranysárgához hasonult), koromfekete, lila, égszínkék, gesztenyebarna. Ekkorra megjelentek a többszínű, csíkos szövetek, melyek azt a célt is szolgálták, hogy szegényebb egyházközségekben egy miseruhát több liturgikus alkalomhoz is használhassanak.

A 18–19. században Isaac Newton, Jakob Le Blon, Thomas Young munkássága által kibontakozott a színek elmélete és analízise, Goethe és Hegel pedig tovább mélyítették a színszimbolikát.

A váci segédpüspök előadásában felidézte Szent XXIII. János pápa 1960-as rendelkezését is, mely szerint ahol más színek használatának engedélye vagy törvényes szokása van, ott azokat továbbra is megtarthatják. Emellett missziós területeken, ahol a színekhez más jelentések kötődnek, mint Európában, a Rítuskongregációval egyeztetve a helyi hagyománynak megfelelően lehet őket használni.

A liturgikus színek az antependiumon (az oltár törzsét takaró lepel – a szerk.), és hasonlóképpen a korátorok (előénekesek – a szerk.) és a ministránsok ruháin is megjelennek – mondta el előadása végén Varga Lajos.

Az előadás-sorozat következő alkalmai

2016. április 12., 17 óra
Szabó Ágnes (művészettörténész, Főszékesegyházi Kincstár, Esztergom): Merear, Domine – Egyházi ünnepek paramentumai az esztergomi Főszékesegyházi Kincstár gyűjteményében

2016. május 24., 17 óra
Semsey Réka (művészettörténész, Iparművészeti Múzeum, Budapest): A liturgikus öltözékek alapanyagai és díszítményei

2016. június. 7., 17 óra
Kontsek Ildikó (művészettörténész, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyházművészeti Bizottságának alelnöke): A II. vatikáni zsinat utáni változások az egyházi textilek formájában, díszítésében és használatában

Helyszín: Budapest-Vári Nagyboldogasszony Főplébánia épülete (1014 Budapest, Országház utca 14. I. emelet)

Forrás: Országos Katolikus Gyűjteményi Központ

Fotó: Lambert Attila; Országos Katolikus Gyűjteményi Központ

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
mohacsra-latogat-augusztus-vegen-szent-jobb
Mohácsra látogat augusztus végén a Szent Jobb

Augusztus 28-án, vasárnap egy napra Mohácsra érkezik a Szent Jobb: ünnepélyes fogadására körmenetet tartanak a Szepessy téren és a püspöktemplomnál, 19 órakor pedig a fogadalmi templomnál búcsúztatják a nemzeti ereklyét.

2016. augusztus 8. hétfő
foegyhazmegyei-tanevnyitot-tartottak-egerben
Főegyházmegyei tanévnyitót tartottak Egerben

Augusztus 25-én az egri bazilikában gyűltek össze a főegyházmegye köznevelési intézményeinek pedagógusai és lelkipásztorai. A szentmisét Ternyák Csaba érsek mutatta be, az iskolák lelkipásztorai koncelebráltak.

2016. augusztus 26. péntek