Veni Sancte Spiritus – Pünkösdi virrasztást tartanak a budapest-alsóvízivárosi kapucinus templomban

2018. május 14. hétfő 14:01

Imádságos pünkösdi virrasztást tartanak a budapest-alsóvízivárosi Árpád-házi Szent Erzsébet kapucinus templomban (I., Fő u. 32.). A régi hagyománnyal rendelkező imádságos lélekvárás május 19-én, szombaton este 8 órakor szentmisével kezdődik és vasárnap hajnali 4 órakor szentmisével ér véget.

„Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak” (ApCsel 2,4) – ezzel a mottóval rendezik meg a pünkösdi virrasztást, melynek több mint százéves hagyománya van Árpád-házi Szent Erzsébet kapucinus templomban. A virrasztás során lesz előadás Feszty Masáról, a templom két mellékoltárának festőjéről, szentségimádás, rózsafüzér imádság, valamint „öröm útja”. Éjfélkor is lesz szentmise.

VI. (magyar királyként III.) Károly 1720-ban elrendelte, hogy – hálaadásként a török veszély sikeres kivédéséért, valamint a háború szerencsés befejezéséért – vezessék be Bécsben a negyvenórás imát a kihelyezett Oltáriszentség előtt. Vánosy Ferenc budai polgármester 1733-ban megjelent városleírása szerint ezek az imaórák Buda városában is szokásba jöttek.

A kapucinusok a Vízivárosban pünkösdkor tartottak szentségimádást. Ez három napig tartott, és a harmadik nap estéjén ünnepélyes körmenettel ért véget – olvasható A Szent Anna templom és a budai Víziváros katolikus egyházai című 2005-ben megjelent könyvben. Ez lehetett az eredete a Árpád-házi Szent Erzsébet kapucinus templomban hosszú évek óta megtartott pünkösdi virrasztásnak? Nem tudni biztosan. Ám még az idősek sem tudják megmondani, mikor kezdődött ez a szép szokás az alsóvízivárosi templomban.

Egy kedves hívő, Hausenblasz Kató néni (1923–2014) elmondása szerint a nagymamája mesélte, hogy ő és a családja már kislány korában is (19. század vége) mindig itt várták a Szentlelket. Újlakról jöttek, de mások is érkeztek ide Buda környékéről, főleg svábok, sőt, más vidékekről, messzi falvakból is jöttek hívek a kapucinus templomba várni a Szentlélek eljövetelét.

És a Szentlélek valóban leszállt, mert „leengedték”. Volt egy lyuk a mennyezeten, és mikor elhangzott, hogy Veni Sancte Spiritus, valaki fentről leengedett egy ezüst galambot, a Szentlélek jelképét. A szertartáson elmélkedés, ima és ének volt. A pünkösdi virrasztás hagyománya a második világháború után is megmaradt, de egyre kevesebben jöttek. Az 1950-es, ’60-as években, bár a templom mindig megtelt, vidékről már nem érkeztek zarándokok a szertartásokra. Az 1970-es években teljesen megszűnt a pünkösdi virrasztás szokása. A 2000-es években a plébánia közössége felelevenítette a régi szokást.

Program:

20.00 szentmise a kapucinus atyákkal

21.30 Szentéletű szentképfestő címmel fotókkal illusztrált előadást tart Andrási Erika művészettörténész Feszty Masáról, a kapucinus templom két mellékoltárának festőjéről

23.00–24.00 Szentségimádás

Éjfélkor szentmisét mutat be Fülöp Ákos esperes

1.00–2.00 Rózsafüzér

2.00–4.00 Az öröm útja

4.00 szentmisét mutat be Fejes Csaba, a budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-)templom káplánja

A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Forrás és fotó: Budapest-alsóvízivárosi Árpád-házi Szent Erzsébet-plébánia (a képek a 2017-es virrasztás során készültek)

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
kibontakozo-kegyelem-interju-mohos-gabor-kinevezett-puspokkel
Kibontakozó kegyelem – Interjú Mohos Gábor kinevezett püspökkel

Ferenc pápa 2018. október 4-én Mohos Gábor pápai káplánt iliturgi címzetes püspökké, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. A Pápai Magyar Intézet (PMI) rektorát római hivatalában kérdeztük.

2018. október 21. vasárnap
ferenc-papa-ne-az-elso-helyekert-konyokoljunk-hanem-szolgalatot-valasszuk
Ferenc pápa: Ne az első helyekért könyököljünk, hanem a szolgálatot válasszuk!

Október 21-én a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedett a déli Úrangyala ima elmondása előtt, utána pedig a missziós világnap kapcsán a fiatalok bevonásának fontosságára hívta fel a figyelmet.

2018. október 21. vasárnap