A titokzatos jótevő, a „láthatatlan angyal” csak Ferenc pápának fedné fel kilétét

A Famiglia Cristiana olasz családi hetilap riporterével egy milánói szálloda előcsarnokában találkozott a titokzatos férfi és elmesélte, kik azok a családok, akiknek segített. Beszélgetés közben is a tabletjét nézegette, a piaci árfolyamokat, mert – mint mondta – a biztos befektetésekről nem akart lemaradni. Nem azért csinálja, mert szüksége van pénzre, hanem mert ez a munkája, amiért lelkesedik.

Más is lelkesíti azonban, nem csak a jó befektetések. András (ahogyan a cikkben fiktív néven nevezik) olyan családban nőtt fel, ahol a pénz volt a legfontosabb érték. Ő nem így gondolkodott, elütött a család többi tagjától, és sokszor gondolt arra, hogy a családi örökséget másképp kezelné, mint a többiek. Így is történt, apja halála után nem a vagyon kamataiból élt, hanem segítő szervezeteknek utalt át nagy összegeket. De nem elégedett meg ennyivel. „Sok olyan embert ismerek Milánó gazdag lakosai közül, akik ezt teszik. Dicséretre méltó, de én úgy éreztem, meg kell ismernem azokat az embereket, akiken segítek” – magyarázta.

Az alkalom gyorsan adódott is, a Corriere della Sera olasz napilap egyik cikkében olvasott egy vasutasról – Az ember, aki nem alszik címmel –, aki teljesen eladósodott, hogy taníttatni tudja gyermekeit. Éjjel portás volt egy szállodában, reggel folytatta a munkát a vonaton. Találkozott vele, adott neki 20 ezer eurót, semmilyen feltételt nem szabott: „Eltartott egy ideig, mire meggyőztem, hogy nincs hátsó szándékom. Néhány nap múlva kaptam tőle egy sms-t: »Ma éjjel az ágyamban aludtam. Köszönöm.«”

Azóta az olasz napilapban „láthatatlan angyalnak” nevezik, a szerkesztők jelzik neki, ha van hasonló eset. Máshonnan, plébániáktól, karitatív szervezetektől is meg szokták keresni. András megismerkedik a rászorulókkal és mindaddig kapcsolatban maradnak, amíg nem rendeződik a helyzetük. Nem csak pénzzel segít. „Két évvel ezelőtt megismerkedtem egy fiatal párral. Az asszony a nyolcadik hónapban volt és éppen kilakoltatták őket az otthonukból. Találtam számukra elhelyezést. A legjobban azonban azon döbbentek meg, amikor megjelentem a kisteherautómmal, hogy segítsek a költözésben. Ettől más ez, mint egyszerű jótékonykodás: a bajban lévő embereknek elsősorban arra van szükségük, hogy tudják: van mellettük valaki, aki odafigyel rájuk” – meséli.

Egy igazságtalanul elbocsátott fiúnak jogi védelmet szerzett: „Amikor visszavették, elmesélte, mekkorát nézett a munkaadója, amikor Milánó egyik legjobb ügyvédjének nevét látta meg az ügyiraton.” Legutóbb egy Ahmed nevű fiúnak segített, aki csodaszépen rajzol. Az öttagú család havi 600 euróból él, ezért apja nem engedte fiát továbbtanulni. András kisegítette őket, így Ahmed most a képzőművészeti főiskolán tanulhat.

„Tudja valaki, hogy Ön a láthatatlan angyal?” – kérdezte tőle a riporter. „Néhány évvel ezelőtt elmeséltem egy nagyon sikeres vállalkozó barátomnak, akit ezer éve ismerek. Gondoltam, bevonom őt is. Két órán keresztül dicsért, gratulált, majd elköszönt és soha többé láttam.”

A szegényebbek mások – vallja. Amikor elhatározta, hogy bútorüzletet nyit egy Latin-Amerikában működő segélyszervezet munkájának támogatására, önkénteseket keresett. Azonnal jelentkeztek is ötvenen: mindannyian munkások, alkalmazottak, nyugdíjasok voltak. „A gazdagok a saját kis szigetükön élnek, nem figyelnek arra, mi történik azon kívül” – mondja.

A riporternek megvallotta azt is, hogy saját három gyermekének sajnos nem tudta átadni ezt a lelkületet. Mindig mindent megadott nekik, amikor azonban komoly betegség miatt kórházba került, meg sem látogatták. Amióta nem ad nekik semmit, ők szóba sem állnak vele. Írt egy könyvet Lettera ai miei figli sull’incertezza (Levél gyermekeimnek a bizonytalanságról), amellyel azt szeretné megmutatni nekik és másoknak, hogy az élet értelme nem a márkás ruhákban és a jó autókban rejlik.

András a hitéről így vall: „Néhány évvel ezelőttig egyszerűen nem is gondoltam rá. Most, hogy kénytelen vagyok sok időt otthon tölteni, gyakran nézek asztrofizikai dokumentumfilmeket, ez a szenvedélyem. A csillagokat vizsgálva rájövök, hogy a világegyetem nem lehet a véletlen műve. Szívesen beszélgetnék erről Ferenc pápával. Neki felfedném, ki vagyok. Legalább a pápának elmondhatnám…”

Forrás és fotó: Famigliacristiana.it

Magyar Kurír
(tzs)