Cantalamessa negyedik nagyböjti prédikációja: A legmélyebb keresztény létforma az imádás

2019. április 6., szombat | 15:00

„Imádd Uradat, Istenedet!” – vette Raniero Cantalamessa április 5-én, negyedik prédikációjában az első parancsolatot, és ebből kiindulva a keresztény létforma legnagyobb mélységére mutatott rá, mely nem más, mint Isten imádása, és ennek csúcsaként az Eucharisztia előtti hódolat.

A kapucinus szónok az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában tartotta meg következő nagyböjti elmélkedését Ferenc pápa és a Római Kúria tagjai számára. A téma ezúttal az Isten és ember közötti kapcsolat legteljesebb formája, az Isten imádása volt.

Bevezető gondolataiban Cantalamessa atya a lelkiség és a politikai felelősség kapcsolatáról szólt, Szent Ferenc példáján, aki 800 évvel ezelőtt Egyiptomban találkozott Malik al-Kamil szultánnal. A kapucinusként Szent Ferenc családjához tartozó szónok emlékeztetett arra, hogy a Poverello hazatérése után az út során szerzett tapasztalatairól írta a népek kormányzóihoz intézett levelét: „Tartoztok annyival az Úrnak, hogy a rátok bízott népet az ő tiszteletére vezessétek, ezért minden este hirdessétek meg nekik a Mindenható Istennek kijáró dicséretet és hálaadást. Ha ezt nem teszitek, tudjátok meg, hogy számot kell erről adnotok majd az Úr Jézus Krisztusnak az ítélet napján!”

A Pápai Ház szónoka egy misszionárius nővér vallomását is idézte, aki arról beszélt, hogy az ő hivatásuk arra szól, hogy az emberek alapvető szükségletére, az Isten iránti vágyukra, az Abszolútum iránti szomjúságukra válaszoljanak; hogy az Istenhez vezető útra, az Isten imádására tanítsák az embereket. Azt is hozzátette ez a nővér, hogy annak, hogy a muzulmánok annyi sok prozelitát (megtérőt) teremnek, az az oka, hogy azonnal és egyszerű módon tanítanak Isten imádására.

Nekünk, keresztényeknek más istenképünk van: a mi Istenünk olyan Isten, aki végtelen szeretet, még mielőtt végtelen hatalom lenne. Ettől azonban még nem lenne szabad elfelejtenünk az istenimádás elsődleges kötelezettségét – figyelmeztetett Cantalamessa atya, majd a szamaritánus asszony Jézushoz intézett szavára utalva – „Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti azonban azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely” – rámutatott: Jézus válaszában nem egy újabb helyre utal, hanem más minőségre: Isten lélek és az igazi imádók Lélekben és igazságban imádják őt (vö. Jn 4,24).

A kapucinus szónok szerint az Újszövetség adta meg az imádásnak azt a teljességet, ami korábban hiányzott belőle. Hiszen azelőtt némelykor még az Isten angyalát is imádattal illeték. Pusztai megkísértése során azonban Jézus világosan válaszolt: „Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!”. 

Az Egyház befogadta ezt a tanítást, és hirdeti, hogy az imádás legfőbb és kizárólagos formája (latria) egyedül Istent illeti meg. A szenteket tisztelet (dulia), a Szűzanyát pedig a tisztelet legfelső foka (hüperdulia) illeti. Az imádás tehát olyan vallási cselekedet, mely senki másnak nem jár ki, még a Szűzanyának sem, csak egyedül Istennek. Ebből ered a méltósága és páratlan ereje – hangsúlyozta a szónok.

Az imádás kifejeződése emberi gesztusokkal többféle módon történik. A proszküneszisz az arca borulást jelenti az alávetettség értelmében, ahogy a Jelenések könyvében is olvassuk, ott az imádkozó már a mennyi liturgiában, a feláldozott Bárány előtt borul le. Az újszövetségi szóhasználat egy oldottabb formát használ egyébként, ahogy a Hiszekegyben is mondjuk a Szentlélekről: „akit éppúgy imádunk és dicsőítünk”. Az imádásnak megfelelő magatartás végül a térdhajtás lett, ami szintén csak az istenségnek jár ki. Letérdelhetünk egy Mária-kép elé imádságra, de nem hajthatunk térdet a Szűzanya előtt, csak az Oltáriszentség és Krisztus feszülete előtt – figyelmeztetett Cantalamessa atya.

Mit is jelent az imádás? – tette fel a kérdést ezután. – Lényege nem egy megfontolás, hanem egy belső ráérzés, mely villanásszerűen érkezik. Az imádásban az ember Isten nagyságát, méltóságát, szépségét és jóságát tapasztalja meg, és elakad a lélegzete. Hajótörés ez egy parttalan tengeren! Folignói Szent Angéla szerint: „az imádás az embert egységbe fogja és elmeríti Isten végtelen mélységében”.

Az imádás kifejezésére a legalkalmasabb szó a szilencium, a csend. Azt akarja ez kifejezni, hogy az imádás valósága fölötte áll a szónak, vagyis nem lehet azt szavakkal elmondani, kifejezni. Habakuk próféta ujját ajkára téve jelzi: „Hallgasson el előtte az egész föld! Legyen csönd az Isten jelenlétében.” Jób is ezt teszi, kezét az ajkára helyezve, a 65. zsoltár héber szövege pedig így szól: „Neked a csend a dicséret.” A 4. században élt Nazianszi Szent Gergely egyházatya így tanít: „A csend himnuszát emeljük fel az imádásban az Istenhez.” A csend ugyanis beleegyezést jelent, hozzájárulást ahhoz, hogy az Isten Isten. Ezért hívja a Jelenések könyve Jézust Ámennek. Neki valójában csak egyetlen szót lehet mondani: Szent, Szent, Szent! – hangsúlyozta a Pápai Ház szónoka, aki szerint ez a csendes imádás a hívő ember részéről nagyfokú alázatot igényel, hiszen az imádás során még a szavainkról is le kell mondanunk.

Beszéde következő részében az eucharisztikus imádást értelmezte a kapucinus szerzetes. Elmondta, hogy az eucharisztikus imádás a 11. századtól kezdve alakult ki, mintegy válaszként Tours-i Berengár tévedésére, aki tagadta Krisztus reális, valóságos jelenlétét az Eucharisztiában. Ettől kezdve a nyugati egyház legmélyebb lelki tapasztalata az Oltáriszentség imádásához kapcsolódik, amit Szent Tamás himnusza öntött teológiai formába: „Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem!”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
erdo-peter-husvet-vigiliajan-felelem-kozombosseg-ellenere-szivunk-tele-van-remennyel-es-orommel
Erdő Péter húsvét vigíliáján: a félelem, közömbösség ellenére szívünk tele van reménnyel és örömmel

Jóban-rosszban, szenvedésben és örömben összetartva segítsük egymást anyagilag, testileg és lelkileg egyaránt és bátorító, vonzó, erőt sugárzó jel lehessünk az egész világ előtt – mondta Erdő Péter bíboros, prímás húsvét vigíliáján Budapesten, a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában.

2019. április 20., szombat
krisztus-feltamadasa-lathato-es-lathatatlan-vilag-talalkozasa
Ternyák Csaba: Krisztus feltámadása – A látható és a láthatatlan világ találkozása

Ternyák Csaba egri érsek írásával kívánunk minden kedves olvasónknak áldott, kegyelemmel teljes húsvéti ünnepeket!

2019. április 20., szombat
Útravaló – 2019. április 21., húsvétvasárnap

Útravaló – 2019. április 21., húsvétvasárnap

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle