A nyomdászat váci történetéről rendeztek kiállítást a Tragor Ignác Múzeumban

Amikor Ambró Ferenc 1772-ben azzal a céllal telepedett le Vácon, hogy a városban nyomdát létesítsen, a nyomdászat, Gutenberg korszakalkotó találmánya több mint háromszáz éves múltra tekintett vissza. Ambró Ferenc sok kiadványán olvasható neve mellett a „püspöki nyomdász” cím. Jóllehet a ma ismert körülbelül kétszáz kiadványának túlnyomó része latin nyelvű és a katolikus vallást szolgálta, protestáns nyomtatványokat is készített.

Az első magyarországi nyomdát, Hess András budai műhelyét éppen háromszáz évvel korábban, 1472-ben alapították. A vállalkozás csak egy évig maradt fenn, és sokáig nem talált követőre, a hazai nyomdászat még a 16–17. században is csak néhány főúri vagy egyházi központban lévő nyomdát jelentett (Buda, Pest, Brassó, Sárvár, Kolozsvár, Debrecen, Bártfa, Gyulafehérvár, Nagyszombat, Lőcse). Az olvasás még kevesek kiváltsága volt, a reformáció és a katolikus megújulás korszakában azonban folyamatosan nőtt a betűt ismerők száma.

A 18. században újabb nyomdákat alapítottak szerte az országban. A már működő műhelyekben dolgozó szedők, nyomdászok más egyházi-oktatási szempontból jelentős városokba költözve próbáltak nyomdai szabadalomhoz és támogatóhoz jutni. A nyomdászmesterség művelése azonban sok nehézséggel, buktatóval járt – nem volt ez másként Vácon sem.

A váci nyomdászat első száz évében, 1872-ig mindig csak egy nyomda működött a városban, de a nyomdászok közül így is több tönkrement. A műhelyek, a különféle gépek kézről kézre jártak.

A 19. század végétől a társadalmi változások – például az oktatás színvonalának javulása, a polgárság megerősödése, a megélénkülő társasélet, a kulturális események presztízsének növekedése – már lehetővé tette több nyomdai vállalkozás egyidejű működését. A nyomdai vállalkozások színvonala, kapacitása nem volt egyenletes. Voltak nyomdák, amelyek csak helyi aprónyomtatványok kivitelezésére voltak képesek, mások országos kiadványok nyomását is tudták vállalni.

Vác nyomdászatáról szólva fontos kiemelni a siketnémák országos intézetével (ma Cházár András Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon) fennálló közös képzést, melynek során fogyatékkal élő fiatalok sokasága kapott piacképes szakmát betűszedőként vagy nyomdászként.

Ambró Ferenc (1772–1792) mellett Gottlieb Antal (1793–1823), Plöszl Lipót (1824–1864), Majer Sándor (1882–1909) és Dercsényi Dezső (1907–1945) tevékenysége játszott meghatározó szerepet a váci nyomdászat történetében.

A Tragor Ignác Múzeumban „Közjava és hasznára… nyomdát állíthasson…” – A váci nyomdászat 245 éve (1772–2017) címmel megrendezett kiállítás nemcsak nekik, de minden név szerint nem ismert egykori váci nyomdásznak emléket állít.

Forrás és fotó: Tragor Ignác Múzeum; Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír