Családszinódus után – Interjú Erdő Péter bíborossal, a XIV. püspöki szinódus főrelátorával

2015. október 27. kedd 17:11

Ferenc pápa október 25-én a Szent Péter-bazilikában szentmisével zárta le a XIV. rendes püspöki szinódust. A főpásztorok október 4-étől tartó gyűléséről, annak tapasztalatairól Erdő Péter bíborost, a szinódus főrelátorát kérdeztük hazautazása előtt Rómában.


– Véget ért a családszinódus, amelyben főrelátorként jelentős szerepet vállalt. Nagyon intenzív, feszített munkával telt három hét után milyen érzésekkel, tapasztalatokkal tér haza?


– Először is egy nagyszerű érzéssel, mert ezekben a hetekben tanúi lehettünk annak, hogyan működik körünkben a Szentlélek. Amikor október 17-én, a püspöki szinódus intézménye létrejöttének 50. évfordulóján a Szentatya arról beszélt, hogy mi a küldetése ennek a testületnek, szépen körülhatárolta – mint korábbi beszédeiben –; nem parlament, nem döntéshozatali szerv, de ugyanakkor nem is tudományos kongresszus vagy puszta beszélgetés, hanem az apostolok utódai, Péter utódával és az ő tekintélye alatt, keresik a válaszokat a küldetésük teljesítésével kapcsolatos nagy kérdésekre. Tehát mindannyiunk lelkében az élt, hogy a lelkek üdvössége érdekében merre vezet az út, mi a legjobb megoldás. Ilyen szellemben folytak a találkozások, ilyen szellemben hangzottak el a vélemények. Nagyon fontos volt azt érezni, hogy konvergencia valósul meg, napról napra, hétről hétre világosabban, nagyon sok témakörben. Nagyon imponáló volt látni azt, és ez a záródokumentumból (Relatio Finalis) is kitűnik, hogy ez már nem Európa-központú szinódus volt, szemléletében sem.

Nagyon fontos volt látni azt is, hogy akaratlanul is, nem azért, mert ez lett volna a központi célkitűzés, de az egyes tapasztalatokból, javaslatokból egy újfajta egyház képe bontakozott ki. Természetesen az egy, szent, katolikus, apostoli Anyaszentegyházé, aki ugyanaz, mint volt, mégis új hangsúlyokkal. Amit a II. vatikáni zsinat tanított a világi Krisztus-hívők szerepéről és küldetéséről, azt itt és most már megélt valóságként láttuk. A családok, a családokból álló közösségek szerepe a hit átadásában, a nem hívő világ felé irányuló misszióban, de az összes emberi problémában való segítés terén is, vagy az egyházi közösségek, a plébániák építésében és hordozásában, ez egy olyan lenyűgöző kép, ami azt hiszem, hogy korfordulót mutat, mert ezt nem mi csináltuk, nem mi szerveztük, nem íróasztalnál találtuk ki, hanem a Szentlélek megérlelte. Tehát egy új egyházi tudatra ébredésnek lehetünk a tanúi, és ez minden részletnél és paragrafusnál fontosabb. Lehet, hogy azt hittük, hogy paragrafusokon vitatkozunk, és közben észrevétlenül belenéztünk az egyház megújult arcának tükrébe.


– Visszatekintve a családszinódust előkészítő kétéves folyamatra, hogyan összegezné annak állomásait, ívét?


– A Szentatya döntött a szinódus témájáról, aztán következtek az előkészítő kérdések, a világegyház meghallgatása, ebben sok helyen világiak, illetve azok közösségeinek véleményét vették figyelembe. Magyarországon mi is megtettük ezt, például az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében meghallgattuk a pasztorális tanácsot, a családokból álló közösségeket, illetve személyes találkozók során tájékozódtunk. Ezek a vélemények eljutottak a szinódusi titkárságra, abból keletkezett a szinódus előkészítő dokumentuma (Lineamenta), a tavalyi rendkívüli szinóduson ennek tárgyalása során gyakorlatilag az összes új javaslatok elhangoztak, ezeknek különböző visszhangjuk támadt.

Utána a második szakaszban továbbérlelődtek a témák, újabb kérdőíveket küldtek ki, ugyanakkor tudományos kongresszusokra került sor, könyveket publikáltak, elmélyítették világviszonylatban a házasságról, a családról, a házassági kötelékről, a házasság felbonthatatlanságáról, a válásról, az egyházi közösségbe való beilleszkedés feltételeiről és módjairól szóló gondolkodást. Tehát ilyen szempontból is termékeny időszak volt ez. Ennek a lezárása volt a munkaokmány (Instrumentum laboris), amelyet meg kellett vitatni ezen a szinóduson. Ez volt az eredetileg is kitűzött cél és módszer, ezért minden hozzászólást, amit írásban elő kellett készíteni, a munkaokmány valamely pontjához kellett fűzni. Ezt a szempontot a Szentatya is hangsúlyozta, és ez meg is történt. A nyitóreláció összefoglalta az eddigieket, különös tekintettel arra, amit a tanító egyház ad elénk, és különös tekintettel a helyzetre, amely szintén kirajzolódott az előkészület hónapjai alatt.

A szinódusi vita során ennek az elmélyítése történt, és nagyon jó volt hallani, hogy megérezték az atyák – bár csak három perc volt egy-egy felszólalásra –, hogy bizonyos gyakorlati, lelkipásztori témák hitünk mélységeit tárják fel. Tehát olyan kérdéseket vetnek föl, mint például mi a megismerés forrása a hitben, honnan tudjuk, hogy mit hiszünk, elsősorban a természet megfigyeléséből vagy a mai világ általános képéből kell levezetni, vagy pedig van egy evangélium, megvan Krisztus örömhíre, megvan a tradíció, megvan az ezt közvetítő egyház, és ennek a gazdagságnak a birtokában tekintünk a világra, és éppen ennek a nagy közvetítésnek a feladata hárul ránk.

Ugyancsak fontos, hogy a rendes szinódus végére kétharmados többség formálódott, tehát a zárójelentés minden pontja megkapta a minősített szavazattöbbséget, némely egyenesen az egyhangú támogatást is, ami körülbelül kétszázhatvan résztvevő esetében nem kis dolog.


– Melyek a legjelentősebb eredményei az idei rendes szinódusnak?

– Az egyik eredmény maga az a fent említett tapasztalat, amit mindenki hazavisz. Hogy mennyi mindenre kell tekintettel lenni, mennyire különböző módon merülhetnek fel helyzetek az egyház életén belül. Azután az az alázatos alapállás, ami azt jelenti, hogy figyelmesen meghallgassuk a másikat, ne csak megvárjuk, amíg felszólalásának ideje letelik, hanem figyeljünk arra, amit mondani akar, és érezzük meg benne a jó szándékot, mit szeretne ő az egyház életéhez hozzátenni. Lehet, hogy nem értünk vele egyet, mégis fontos egy ilyen nyitott meghallgatás tapasztalata.

Nagyon fontos maga a zárójelentés is, mely publikus, az interneten elérhető, igen gazdag dokumentum. Rengeteg pasztorális tanácsot, ötletet ad; külön szól arról felszólító módban, hogy legyenek családokból álló közösségek mindegyik plébánián; hogy milyen nagy szerepük van például a lelkiségi mozgalmaknak, amelyek a családokat és a generációkat összekapcsolják. Arról is szó van benne, hogy milyen fontos az, hogy közösségként éljük meg a hitünket; ebbe integrálódjanak a fiatalok, így kapják meg a család és a házasság eszményét, és az esküvő után is egy baráti családokból álló közösség kísérje őket. Ezáltal ne maradjanak magukra krízis idején sem; ha polgári válás vagy más törés következik be az életükben, akkor se érezzék úgy, hogy ki vannak közösítve a hívők közösségéből, társaságából, családjából – nevezzük így az egyházat, mert ez előfordult így a szövegben –, hanem lássák meg feladataikat; tudják egy hozzáértő pap segítségével, Isten színe előtt mérlegre tenni helyzetüket és eddigi tetteiket; ha kell, ha van miért, tartsanak bűnbánatot; ha helyzetüknek megfelel, bizonyos tevékenységekben továbbra is szívesen látja őket az egyház; tehát érezzék meg, hogy cselekvő tagjai a közösségnek.

Nagyon fontos az, hogy a krisztusi értékeket, életeszményt és tanítást világosan közvetítsük saját magunk és a világ felé. Az embereknek ugyanis nem csupán jó szóra van szükségük, de szükségük van egy feltűnő és határozott válaszra is arra a kérdésre, hogy mi végre vagyunk a világon, miért élünk, mi életünk végső célja – ennek megválaszolására is vágynak az emberek, és a misszió főleg abban áll, hogy ezt az örömhírt hirdetjük. Többször előkerült a dokumentumban, hogy a házasság távolabbi, közelebbi közvetlen előkészítése, a liturgia megünneplése és a házastársak utólagos közösségi kísérése milyen fontos. Vagy az, hogy családokat képezzünk ki a családok közösségi jellegű pasztorálására – szerintem ez ilyen formában, programként, értékként még nem merült fel.


– Milyen új utakat nyitott meg ez a szinódus?


– Az előbb említettek mellett a házasság érvénytelenségének kimondásával kapcsolatban megváltozott az eljárás rendje. Ezt a Szentatya két motu propriójában újította meg. Ennek az életre váltása, tisztességes és dinamikus alkalmazása is a közvetlen jövő feladatai közé tartozik. Tehát mindenképpen érzem azt a távlatot, hogy elevenebb, közösségibb jellegű plébániák legyenek, elevenebb, közösségibb, személyesebb módon fogadják a hívőket, és ilyen alapon maga ez a közösség tudjon kilépni a nem hívő világ felé.

– Nagy hangsúly esett az egyház tanítására, az igazság fenntartása és az irgalmasság gyakorlása közötti egyensúly megtalálására a családokat érintő problémák kezelésében. Sikerült ez? Hogyan mutatkozik meg ennek az egyensúlynak a megtalálása vagy annak hiánya a záródokumentumban?

– Ez a két év egy nagy kört írt le. A tavalyi szinódus bevezető relációjában éppen az akkori viták fényében hangsúlyoztam azt, hogy Isten az, akiben az igazságosság és az irgalmasság egybeesik. A Biblia egyszerre tanítja Őróla azt, hogy irgalmas és igazságos, és ez a kettő nem áll egymással szemben. Istenben nincs ellentét, a mi emberi szemléletünk az, ami részekre osztja, ami megkülönbözteti az isteni tulajdonságokat, és próbálja azokat az emberi világra leképezni. Most, a kétéves folyamat végén olyan képet kapunk, amelyben a kinyilatkoztató Isten igazsága és a törvényét a szívünkbe beleíró Isten igazsága – hiszen Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levélben szól erről, hogy ott hordjuk a szívünkben az Isten törvényeit, még a nem hívő emberek is –, tehát ennek az Istennek az igazsága és a minket személyesen szerető Istennek az irgalma egybeesik.

Ajándék tehát a törvény, ahogy azt a zsoltár olyan gyönyörűen mondja, és ugyanakkor Krisztus megváltó műve alapján nem pusztán a régi törvény cselekedete, hanem az Isten szívünkbe írt legalapvetőbb törvénye és parancsa, a szeretet parancsa, annak összes következményével együtt, ez az, ami bennünket egyrészt irgalmassá tesz, ha megtartjuk, másrészt megmutatja Isten irántunk való irgalmát. Egy ilyen szintézisben látszik kicsúcsosodni ez a gondolatkör. Nem csoda, hogy éppen az irgalmasság évének kezdetén jutottunk el erre a pontra.


– A zárójelentés egyes pontjait a szinódusi atyák nagy többséggel fogadták el. A szükséges kétharmad három paragrafus esetében volt – mondjuk úgy – határmezsgyén, az elváltakra és újraházasodottakra vonatkozó kérdésekben. Miben áll e három pont lényege?


– Hangsúlyozom, hogy minden egyes pontnál teljesen egyértelműen megvolt a kétharmados többség. A püspöki szinódus rendtartása szerint a záróokmány akkor számít elfogadottnak, ha kétharmados többséget kapott. Pontonként szavaztunk, kilencvennégy pontról, mindegyikről külön. Mind a kilencvennégy pont megkapta a kétharmados többséget, ez nagy szó, és azt hiszem, gondviselésszerű. Természetesen ebben sok munka van, különösen a kényesebb kérdéseknél, amelyek körül több volt a vita. Az újraházasodottak témájában nem szól a dokumentum arról, hogy újraházasodott elváltak áldozhatnak-e.

Arról van szó, hogyan lehet őket minél jobban integrálni az egyházi közösségbe, tehát hogy ne érezzék magukat kiközösítve, hogy gyakorlatilag is részt vegyenek a közösség életében és feladataiban. Ez nagyon fontos, mert vannak olyan egyházjogi tilalmak, amelyek bizonyos funkciókat nem tesznek lehetővé számukra, például a keresztszülőséget. Ennek kapcsán a dokumentum nem úgy fogalmaz, hogy az holnaptól automatikusan megszűnik, hanem azt hangsúlyozza, hogy komolyan mérlegelni kell, hogy melyek azok a tilalmak, amelyeket – minden botrány elkerülésével – immár el lehetne hagyni, éppen a jobb integrálás érdekében.

Ezenkívül szó van benne a lelki kísérésről is: ebben a tekintetben hangsúlyozza a dokumentum, hogy a kiindulópont és az alap II. János Pál pápa Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítása. Idézi a szöveg annak a 84. pontját, melyben a pápa arról szól, hogy mi mindent kell megvizsgálni azok élethelyzetében, akik elváltak és újraházasodtak; hogy jelenleg milyen körülmények között élnek, hogyan ment tönkre az előző házasságuk, milyen kötelességeik vannak a korábbi házastárs iránt, a gyermekek iránt, esetleg a beteg családtagok iránt. Meg kell vizsgálni tehát mindazokat a nehézségeket, körülményeket, amelyek az életüket ma meghatározzák.

Ezek alapján azonban nem lehet olyan megoldásra jutni, amely ellentmond a házasság felbonthatatlanságának. Hanem például keresni kell – hangsúlyozza már II. János Pál pápa – minden olyan lehetőséget, amely annak tisztázására irányul, hogy érvényes volt-e az első házasság. Erre vonatkozóan azt mondanám, hogy egyrészt az eljárás sokat egyszerűsödött, éppen az utóbbi hónapokban, másrészt pedig lehetnek olyan esetei egy házasság érvénytelenségének, amelyek külső fórumon, tehát még a mai egyszerű perrendtartás szerint sem bizonyíthatók. Ilyenkor nagyon komoly lelkivezetésre van szükség, nagyon őszinte önmagunkba tekintésre, hiszen Istent, aki mindent tud, nem lehet megtéveszteni. Ezért rendkívüli felelősséggel jár az ilyen fajta lelkivezetés, és egy másik kérdés, hogy egy ilyen belső fórumon nyert felismerésnek vagy bizonyosságnak lehet-e közösségi vonatkozást tulajdonítani. Azonban ebben a tekintetben is azt hangsúlyozza a dokumentum, hogy ezt az egyház tanításának figyelembevételével mérlegelje a lelkivezető.

Tehát nem arról van szó, hogy csupán szubjektív véleményének vagy érzéseinek alapján. Ilyen összefüggésben nagyon is érthető az, hogy a jelenlévők kétharmada elfogadta ezt a szöveget – mert ez egy rendkívül kiegyensúlyozott és a valódi igazságra törekvő szöveg. Tehát – amint a pápa mondta is a szinódus előtt – nem valamiféle kompromisszumról vagy alkuról van szó, hogy ennek is, annak is igaza legyen; hanem az egyetlen igazságot keressük a kérdésben, ami egy mély és radikális lelki valóság. Erre vagyunk kíváncsiak, és ha ezt felismerjük, ennek megfelelően keressük a kiutat ezekben az élethelyzetekben.


– Az egyház eddigi álláspontjához képest miben újdonság ez a három pont?


– Dogmatikai értelemben természetesen nincs újdonság; lelkipásztori értelemben lehet: hogyha ennek általános szinten gyakorlati következményt is tud tulajdonítani a Szentatya – ezt neki kell valamilyen megnyilatkozásban rögzítenie. Úgy gondolom, hogy a szinódus nagy bizalommal fordult a pápához, amikor letettük az asztalára a megszavazott szöveget – a szavazáskor egyébként ő maga is jelen volt –, ennek legutolsó pontjában azt írjuk: azzal a bizalommal helyezzük Péter utódának kezébe ezt az elfogadott okmányt, hogy ennek segítségével a világon sok családban megerősödik a reménység és az öröm, és hogy a lelkipásztoroknak, a pasztorális kisegítőknek új ösztönzést, új iránymutatást ad az evangelizáció művében.

Azt kérjük alázattal a Szentatyától, hogy értékelje az időszerűségét annak, hogy esetleg egy dokumentumot adjon ki a családról, éppen azért, hogy a család mint családegyház, mint ecclesia domestica egyre erősebben sugározza Krisztus fényét a világban. Tehát az lenne a kérésünk a Szentatyához, hogy egy ilyen dokumentumban buzdítsa a családokat és mindazokat, akik a családok érdekében dolgoznak.


– A szinódusi atyák hangsúlyozták interjúikban, hogy a szinódusi út nem zárult le, hanem folytatódik. A pápai dokumentum mellett milyen további lépésekre lehet számítani?


– A szinódusi út kíséri az egyház életét kezdettől fogva, különböző nevek alatt, de most, az utóbbi ötven évben a püspöki szinódus intézménye formájában is. Ez azt jelenti, hogy újra és újra, más és más témákról ülésezik a szinódus; már most kérdezték, mint mindig szokták a rendes ülésszakok végén, hogy milyen témát javasolunk a legközelebbi alkalomra. Meglátjuk, hogy ezek közül a Szentatya melyiket fogja kiválasztani. Tehát a szinódusi út nemcsak azt jelenti, hogy útmutatást kapunk, amit megpróbálunk végrehajtani, hanem azt is, hogy új meg új kérdésekben keressük a választ.

– Lehet azt tudni, milyen témák merültek fel?

– Nem lehet tudni, mert a titkárságon mindenki maga adta be az űrlapot, amelyen ezt föl lehetett tüntetni. Erről semmilyen összesítés nem áll rendelkezésre.


Fotó: News.va

Somogyi Viktória/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
jo-hir-gyermekre-vagyoknak
Akiknek a NaPro-módszer segített – Exkluzív interjú a Záhonyi házaspárral

A NaPro Technológia a gyermekre vágyó meddő párok számára nyújt természetes segítséget. Záhonyi Kata és Lajos is ezt az – Egyház által javasolt – eljárást választották, annak ellenére, hogy a próbálkozás nehéz évei alatt általában a mesterséges megtermékenyítés módszereit ajánlották nekik.

2017. szeptember 24. vasárnap
fiatalok-zarandoklata-auschwitzban-valamennyien-lehetunk-beke-kezmuvesei
Fiatalok zarándoklata Auschwitzban: „Valamennyien lehetünk a béke kézművesei”

Szeptember 23-án ért véget a krakkó-auschwitzi találkozó, amelyre a Szent Egyed közösség ötszáz fiatalt hívott Kelet-Közép Európából: meghallgatták egy túlélő tanúságtételét, ellátogattak az emlékhelyekre, és együtt gondolkodtak arról, hogyan tudnak fiatalként egy erőszak nélküli világot építeni.

2017. szeptember 24. vasárnap