A Szentatya látogatást tett az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban

Ferenc pápa – 2016. július 29., péntek | 13:38

Ferenc pápa július 29-én, pénteken az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor területén az áldozatok emlékművénél, majd Szent Maximilian Kolbe vértanúságának helyszínén imádkozott, és megáldotta a koncentrációs táborok tizenkét túlélőjét.

Ferenc pápa az egykori auschwitzi náci német haláltáborban kezdte péntek délelőtt lengyelországi zarándoklatának harmadik napját, s a látogatás – melynek során a Szentatya a tábor hírhedt kapujánál és Maximilian Kolbe halálcellájában, valamint az áldozatok emlékművénél is imádkozott – beszédek nélkül, csendes elmélkedésként zajlott.

A látogatást a kommentátorok a szenvedés misztériumának megéléseként, valamint a II. János Pál által kezdeményezett, vallások közötti párbeszéd folytatásaként értelmezik. Egy júniusi sajtóértekezletén Ferenc pápa elmondta: csendben szeretné tölteni auschwitzi látogatását: „Egyedül, belépni, és imádkozni azért, hogy az Úr a sírás kegyelmében részesítsen.”

A Szentatya Beata Szydło kíséretében látogatott Auschwitzba – a lengyel kormányfő anyai dédapja az auschwitzi haláltábor egyik áldozata volt.

A katolikus egyházfő a hírhedt „Arbeit macht frei” feliratú kapun keresztül lépett be az egykori Auschwitz I. tábor területére, majd hosszú, csendes imába merült. A Szentatya gyalog ment át a kapun, ahogy azt elődei, II. János Pál pápa és XVI. Benedek is tették 1979-es, illetve 2006-os auschwitzi látogatásukkor.

Az ima után Ferenc pápa odalépett az egykori náci német haláltáborok tizenkét túlélőjéhez, s a volt lengyel, zsidó és német foglyok, illetve hozzátartozóik mindegyikét rövid személyes beszélgetés után megcsókolta, megáldotta. Egyikük ezt követően egy meggyújtott gyertyát nyújtott át a katolikus egyházfőnek, aki ezt az úgynevezett halálfalhoz vitte.

A pápa Szent Maximilian Kolbe halálcellájában is imádkozott a 11. számú barakkban. Kolbe éppen 75 éve, 1941. július 29-én önként jelentkezett, hogy egy családos fogolytársa helyett vállalja az éhhalált, amelyre a táborparancsnok ítélt tíz rabot egy fogolytársuk szökése miatt. Az utolsóként életben maradt szerzetessel a hóhér méreginjekció beadásával végzett.

A Szentatya csendben, egyedül imádkozott a szentté avatott szerzetes kivilágítás nélküli halálcellájában.

Az ima után bejegyzést tett az auschwitzi múzeum emlékkönyvébe. A pápa egyetlen pénteki, Auschwitzra vonatkozó üzenete úgy hangzik: „Uram, irgalmazz a népednek! Bocsásd meg ezt a nagy kegyetlenséget!”

Ferenc pápa ezután az egykori Auschwitz II.-Birkenau tábor területére vonult át, ahol a megsemmisítő tábor áldozatainak emlékművénél imádkozott, és a csendes elmélkedést követően Michael Schudrich, Lengyelország főrabbija „A mélységből kiáltok hozzád, Uram!” kezdetű zsoltárt énekelte el héberül.

A 130. zsoltár héber változata után Markowa község katolikus plébánosa lengyel fordításban olvasta fel a szöveget. A kelet-lengyelországi Markowában a második világháború alatt a nácik a nyolcgyermekes lengyel Ulma családot kivégezték zsidók rejtegetése miatt; a pénteki ünnepségen jelen voltak a jeruzsálemi Jad Vasem intézet által a Világ Igaza címmel kitüntetett Ulma házaspár rokonai is.


A katolikus egyházfő az ima után huszonöt, a Világ Igaza címmel elismert személlyel találkozott, mindegyikkel kezet fogott. A birkenaui emlékműnél jelen volt a haláltáborok több túlélője is.

Péntek kivételével, amikor csak Ferenc pápa és korlátozott számú küldöttség látogatott Auschwitzba, a keddtől vasárnapig tartó krakkói katolikus Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) résztvevői is elzarándokolnak az egykori koncentrációs tábor területén létesült múzeumba. Az intézmény közel 400 ezer zarándok számára teszi lehetővé a látogatást.

Az auschwitzi koncentrációs tábort 1940-ben hozták létre a nácik, eredetileg lengyel foglyok számára. Az Auschwitz II.-Birkenau koncentrációs tábor két évvel később jött létre. Az auschwitzi múzeum szakértői hozzávetőlegesen 1,3 millióra teszik a táborkomplexumba deportáltak számát, akik közül 1,1 millió volt zsidó, de sok lengyel, roma és szovjet hadifogoly is volt köztük. A haláltáborban meggyilkolt, életüket vesztett emberek száma legalább 1,1 millió volt. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret, ők alkották a zsidók legnépesebb csoportját, s nagy többségüket órákkal megérkezésük után a tábor gázkamráiban elpusztították.

Forrás: MTI

Fotó: Antonio Spadaro SJ

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria