„Határjárók” – akik átvitték a keresztény testvériség üzenetét a vasfüggönyön

„Különleges kulcsot szeretnék adni az új nemzedékek kezébe az események olvasásához: az evangéliumi szeretetet, mely egyetemessége miatt minden társadalmi és történelmi helyzetben meglepő eredménnyel használható” – mondta filmjéről a rendező, az olasz származású, Magyarországon élő Cinzia Panero fokolarina.

Különleges film a Határjárók. Egyrészt mert egy eddig ismeretlen történetet mutat be arról, hogyan jutott át az ötvenes években a vasfüggönyön egy fokolarinó annak érdekében, hogy segítse a Vatikán és a csehszlovák földalatti egyház közötti kapcsolatok fenntartását – a Fokoláre Mozgalom tagjai nem nyugodtak bele, hogy a vasfüggöny elzárja az embereket Krisztus szeretetének megismerésétől. Másrészt azért is különleges, mert a film elkészítése is úgy volt lehetséges, hogy nemcsak a mondanivalójában, hanem az elkészítésében is benne van a mozgalom lelkisége: 73 ember dolgozott rajta, köztük 46 szereplő – mindannyian ingyen, szeretetből tették.

A Határjárók dokumentumfilm és játékfilm, vagyis dokufiction. Szemtanúk szólalnak meg, riportokból hallhatunk részleteket, ugyanakkor játékfilmszerűen megelevenednek előttünk a titkos találkozások és a prágai kerületi ügyészség terme, ahol 1963-ban államcsínnyel, hazaárulással vádolták a földalatti püspököt és segítőit, köztük az olasz fokolarinót, Guido Mirtit, akit becenevén mindenki csak Cengiának nevez.

Mirti  fokolarinótársai, munkatársai és egy történettudós tájékoztatják a nézőt az ötvenes évek Csehszlovákiájáról és a hidegháborús határokon átlépő két ember sorsáról. Megtudjuk, hogy 1948-ban Csehszlovákiában 42 férfi szerzetesrend működött 2500 szerzetessel, és sok női rend is volt. Az 1950. április 13-ról 14-re virradó éjszakán, az úgynevezett barbárok éjszakáján a politikai rendőrség ellenőrzést tartott 11 rend 56 kolostorában, és 881 embert letartóztatott. Ezt követően elkezdték megszervezni a földalatti egyházat, a Vatikán beleegyezett a püspökök titkos kinevezésébe, egy alternatív egyházi hierarchia kialakításába. 

Ebben a légkörben, 1950-ben szentelték titokban pappá Pavel Hnilica jezsuitát, akit ezt követően már 1951-ben püspökké is szenteltek. Megelevenedik a néző szeme előtt az üldözött egyház képe: a szertartás egy klinika pincéjében történt, ahol egy idős püspök élt, akitől az új püspök egyben feladatául kapta, hogy minél hamarabb szenteljen magának utódot arra az esetre, ha őt eltávolítanák vagy meggyilkolnák. A cél az volt, hogy mindig legyen egy püspök, aki papokat tud szentelni. Erre szükség is volt, mert Hnilicának már abban az évben menekülnie kellett, a Morva folyón keresztül Ausztriába, majd Rómába szökött.  

Pavel Hnilica tájékoztatta XII. Piusz pápát a vasfüggöny mögött élő, üldözött egyház helyzetéről. Az üldözött szlovák püspök Olaszországban hallott a Fokoláre Mozgalomról és meglátogatta Chiara Lubichot, az alapítót, aki az üldözött egyház püspökével folytatott beszélgetésből megértette: a hidegháborús határokon átlépve is hirdetniük kell Krisztus szeretetének üzenetét. Új küldetést kapott ezzel a mozgalom. Chiara kiválasztotta Guido Mirtit, akit egyedül küldött erre a kockázatos vállalkozásra, hogy a szocialista országokba elvigye az evangélium, a testvériség üzenetét, valamint közvetítsen a Szentszék és a csehszlovák földalatti egyház között. Mirti alapított egy export-import céget, játékokat és más árucikkeket (többek között Caola szappant Magyarországról) importált Olaszországba, bort és olajat exportált hazájából: hivatalosan így jutott be Csehszlovákiába. Rendkívül veszélyes vállalkozás volt, de Mirtinek különleges adottsága volt, hogy nagyon jól kommunikált és minden helyzetben feltalálta magát. Ő maga így vallott erről: „Nem voltam alkalmas erre a feladatra, ez adott lehetőséget Istennek arra, hogy általam cselekedjen.”

1955-ben kereskedői vízummal eljutott a Brnói Nemzetközi Vásárra. Az alkotás játékfilmszerűen bemutatja utazását, félelmeit, titkos találkozásait a közvetítőkkel és Ján Gorec földalatti püspökkel. 

1956 és 1960 között Mirti – immár XII. Piusz pápa kérésére is – háromhavonta mehetett a szocialista országokba kereskedőként, miközben találkozott sok kereszténnyel, bátorította őket. Ma már elképzelhetetlen jeleneteket idéz elénk a film: Prága központjában egy jezsuita mindennap ugyanabban az órában, ugyanazon a helyen várta Mirtit, hiszen nem tudták, mikor érkezik pontosan. Az olasz fokolarinó vitte a híreket a Vatikánba a bebörtönzött, elhunyt, kényszermunkára vitt, szabadlábra helyezett jezsuitákról.

1963-ban letartóztatták, vallatták. Mirti később elmondta, hogy félelmet akartak kelteni benne, de nem sikerült, mert mindvégig érezte, ott van köztük Isten, és megpróbálta szeretni vallatóit. Hozzátette, olyan volt számára a fogság, mint egy lelkigyakorlat, ahol megértette: a kereszttől nem kell elmenekülni. Halálra is ítélhették volna, de az olaszországi választások előtti propaganda légkörében közbenjártak érte az olasz politikusok, így kiszabadult. A filmben megszólaló történettudós szerint része volt szabadulásában annak is, hogy XXIII. János pápa a párbeszéd politikáját folytatta és ezzel új légkört, új kapcsolatokat teremtett.

A film végén a feliratokból tudjuk meg, hogy Mirti hazatérése után két évvel a Fülöp-szigetekre ment misszióba, ott élt 25 évig. Később megbetegedett, hazatért, 1989-ben vették fel vele az utolsó beszélgetést, amelyből részleteket láthatunk.

A vetítést követő beszélgetés során a főszereplő, Ruzicska László megosztotta a hallgatókkal, hogy számára is nagy élmény volt a forgatás, fontosnak tartja, hogy sok emberhez eljusson ez a tanulságos alkotás.

Cinzia Panero, a film megálmodója és rendezője elmondta, hogy ő maga is bátorságot kap ezekből a történetekből. A történelem segítheti az új generációkat is abban, hogy szembenézzenek az új kihívásokkal.

A film az európai uniós Youth in Action projekt, a New Humanity nemzetközi civil szervezet, valamint a Renovabis és a Kirche in Not alapítványok támogatásával és finanszírozásával készült el. Része egy négyrészes sorozatnak, amely a Fokoláre Mozgalom történetének egyik lenyűgözően érdekes részét és a vasfüggöny lebontásában játszott szerepét kívánja bemutatni. Az első rész hat, a hidegháború idején NDK-ban munkát vállaló orvos tevékenységét tárja a nézők elé, a második rész pedig a csehszlovák kommunista rezsim elnyomása idején ablakpucolóként dolgozó Miloslav Vlk katolikus lelkész – későbbi prágai bíboros-érsek – és barátai hitvalló életébe enged betekintést. A harmadik rész egy magyar családról szól majd, akik a peresztrojka idején a Moszkvától 160 kilométerre fekvő Dubnába költöztek, az édesapa itt vállalt munkát az atomkutató intézetben: Alexander Meny ortodox pap, Liliana Cosi olasz balerina, a Fialovszky család és orosz barátaik történetét mutatja be a készülő alkotás.

Fotó: Lambert Attila

Videó: Cinzia Panero

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír