A chiapasi őslakosok jogait védő püspök sírjánál imádkozott a Szentatya Mexikóban

2016. február 17. szerda 12:39

Mexikó legszegényebb, indiánok lakta Chiapas (ejtsd: csapasz) államában Ferenc pápa február 15-én jelképes gesztust tett azzal, hogy imádkozott a 2011-ben elhunyt Samuel Ruiz García sírjánál, aki a legszegényebbeket szolgálta, és beolvasztotta az őslakosok szokásait a katolikus szertartásokba.

A Chiapas államban tett egynapos látogatása során a pápa több mint százezer hívő, köztük őslakosok előtt mutatott be szentmisét, majd az őslakosokkal elköltött ebédet követően ellátogatott San Cristóbal de Las Casas település székesegyházába, ahol idősek és betegek egy csoportjával találkozott.

Ezt követően a Szentatya Samuel Ruiz García püspök sírjánál imádkozott. Az itt élők úgy tekintenek a 2011-ben elhunyt főpásztorra, mint a chiapasi őslakos egyház megalapítójára. Az indiánok püspökének tartották, védelmezte a mexikói és a latin-amerikai őslakos nép jogait. Tevékenységét ugyanakkor ellentmondásosnak ítélte a mexikói egyházi hierarchia és a Vatikán is. A főpásztor arról is ismert, hogy közvetítőként szolgált Chiapasban a Zapatista Nemzeti Felszabadítási Hadsereg és a mexikói szövetségi kormány között.

Samuel Ruiz García 1924-ben született Közép-Mexikóban. Pappá szentelése után a római Pápai Gergely Egyetemen tanult. 35 évesen szentelte püspökké XXIII. János pápa, és kinevezte a San Cristóbal de Las Casas egyházmegyébe. Az addig konzervatív szemléletű Ruiz ekkor találkozott a szegénységgel és a helyi őslakosság gazdasági, társadalmi, egyházi kirekesztésével. Ez a szegények melletti kiállásra késztette. „Megtérítette az indiánokat a keresztény tanításra, akik által megtért az evangéliumhoz – mondta róla Alfredo Zepeda, az őslakosok pasztorációjában elkötelezett jezsuita, a püspök életének ismerője. – Misszionáriusból vált tanítvánnyá.”

A felszabadítás teológiájához való közeledése nem váltott ki szimpátiát a Vatikánban, ahogy az egyházmegyéjében elsősorban őslakosokból kinevezett állandó diakónusok számának megnövelése sem. Kritikusai szerint ez egyfajta, nős férfiakból álló alternatív papság létrehozása volt. II. János Pál azonban nem mozdította el egyházmegyéje éléről. A Popoli olasz újságnak 2000-ben adott interjúban García elmondta, hogy a későbbi XVI. Benedek, akkor még Ratzinger bíboros, aki nagyon kritikusan szemlélte az „indián teológiát”, egy beszélgetésben megvallotta, hogy megértett dolgokat, amelyeket korábban nem értett.

1998-ban a 30Giorni olasz katolikus folyóiratnak adott interjúban a püspök kiemelte: „Ma meglepő azt látni, hogy az őslakos népek újra főszereplőkké válnak az amerikai kontinensen Alaszkától Patagóniáig. A történelemben általában a nagy migrációs hullámok magukba olvasztották az őslakos etnikai csoportokat rövid idő alatt. Itt azonban eltelt ötszáz év, és az indiánok azt mondják: mi még mindig itt vagyunk. Nem az elutasítás hangsúlyával mondják ezt, hanem mint pozitívumot. Ebben áll a zapatista és más fegyveres felkelések közötti különbség. A zapatistáknak sosem volt céljuk, hogy fegyver által szerezzenek hatalmat. Sosem fordultak felhívással a mexikói néphez, hogy lázadjon fel, és sosem támadták meg a civil lakosságot. Csak azt kérték, hogy változzanak meg a dolgok, és mindig megjelölték a civil társadalomban ennek a változásnak a tárgyát.”

Az emberi jogok védelmében végzett tevékenysége miatt Ruiz püspök számos elismerést és kitüntetést kapott, jelölték Nobel-békedíjra is. Fenyegetéseknek és támadásoknak is ki volt téve. 75 éves korában visszavonult, Queretaróba költözött, és felhagyott tevékenységével, hogy tiszteletben tartsa utóda, Felipe Arizmendi püspök pasztorális munkáját.

Ferenc pápa, miután felkereste Samuel Ruiz García püspök sírját, a szintén Chiapas államban található Tuxtla Gutiérrezbe repült, ahol a Víctor Manuel Reyna Stadionban családokkal találkozott. Ezt követően a Szentatya visszatért Mexikóvárosba.

Február 16-án, kedden délelőtt Morelia városában folytatta apostoli útját. Ez a város Mexikó középső részén, a kábítószerbandáktól sújtott Michoacan államban található. Itt szentmisét mutatott be a papok, a szerzetesek, valamint a szeminaristák számára, majd megtekintette a székesegyházat. Délután a város stadionjában fiatalokkal találkozott, majd este visszatért a fővárosba.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Antonia Spadaro SJ (Facebook)

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink - olvasta már?
interju-ferenc-papaval-belga-katolikus-hetilapban-gyengedseg-forradalmara-van-szukse
Interjú Ferenc pápával a belga katolikus hetilapban: „Az irgalom drága és olcsó”

A Tertio című belga katolikus hetilap is készített interjút Ferenc pápával az irgalmasság rendkívüli szentévének lezárása alkalmából. Az eredetileg spanyolul zajlott beszélgetés december 7-én jelent meg. Az interjú teljes fordítását közöljük.

15:02
-csillag-eg-az-ejszakaban-ilyen-fenyt-meg-sosem-lattam-sillye-jeno-es-kovacs-g
Sillye Jenő és Kovács Gábor Perzsa oratóriumának bemutatójára készülnek Angyalföldön

Sillye Jenő a magyar evangelizáló zene megteremtője. „Perzsa oratórium” című zeneművét, amelynek szövegét Kovács Gábor katolikus pap írta, az Angyalföldi Szent Mihály-plébániatemplomban december 16-án 19 órakor mutatja be a Kedves Kartársak Zenei Műhely. Mester Zsolt zenekarvezetővel beszélgettünk.

12:02