A házasság hete Szatmárnémetiben

Külhoni – 2018. február 16., péntek | 11:30

Február 14-ig több száz párt mozgatott meg Szatmárnémetiben a házasság hete, amely szórakozásra és elmélyülésre egyaránt lehetőséget nyújtott. A programsorozat február 18-án ér véget, amikor a vasárnapi szentmiséken, istentiszteleteken megáldják a párokat.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Bár a házasság hete programjai vasárnapig tartanak, már február 14-ig is nagyon sokan vettek részt a tematikus hét eseményein. Lepedus István, a Szatmári Egyházmegye családreferense újdonságként emelte ki, hogy idén az együttjáró párokat is meg tudták szólítani, velük is tudtak beszélgetni a házasságról, valamint az egységet is meg tudták élni sok szempontból.

„Családcsoportok, házas hétvégéket látogatók, katolikusok, reformátusok, baptisták, evangélikusok és más felekezetűek együtt ünnepeltük keresztény hitünket és annak örömét, hogy a házasságban ki tudunk teljesedni – fogalmazott Lepedus István. – Nagyon sok közös értékünk van, amelyeket újra és újra elő kell vennünk és meg kell csodálnunk. Ezek segíthetnek minket, hogy életben tarthassuk kapcsolatainkat. Ha a programokat tekintjük, örömmel mondhatjuk, hogy idén huszonöt pár indult el a házas kalandtúránkon, sokan látogatták az ünnepségeket, a farsangi összejöveteleket, de nagy érdeklődés kísérte az előadásokat is.”

Február 8-án Lepedus István és Fleisz Kinga pszichológus tartott előadást a Karinthy Frigyestől kölcsönzött Sejtettem, hogy ember nincs is – csak férfi és nő címmel. Miután Lepedus István ismertette a házasság fogalmát és jellemzőit a különböző időkben és kultúrákban, Fleisz Kinga a házasság pszichológiai hátterét mutatta be.

A pszichológus kiemelte az intimitás, a szenvedély és az elköteleződés meglétének fontosságát, a kapcsolatok időbeli fejlődését és a töréspontokból való felívelések lehetőségét. Fleisz Kinga emlékeztette hallgatóságát arra is, ahhoz, hogy valami növekedni tudjon, táplálni, öntözni kell. Beszélt továbbá a „függő”, a „fifty-fifty” és a „meghitt szövetség” típusú házas kapcsolatokról, valamint bemutatta a keresztény szemléletű „háromszögkapcsolatot”, amelyben a párok Isten jelenlétében szemlélik önmagukat, egymást és házasságukat.

Az előadó kiemelte: a jól működő házasság feltételezi a spirituális, emocionális, kognitív, szociális és fizikai kapcsolódási pontok meglétét, mivel minél több helyen kapcsolódik egymáshoz két ember, annál nagyobb a kompatibilitásuk, és annál könnyebben élik át együtt a nehéz időket.

Forrás és fotó: Szatmári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria